Melyik mosdóba vigye a kislányát egy apa?

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Folyamatosan változó világunkban a nemi szerepek sem maradtak érintetlenül. Ahogyan a fejlett világ országaiban egyre több, korábban a férfiak számára fenntartott területen bontakozhatnak ki a nők, úgy vállalhatnak az apák is egyre nagyobb szerepet a gyerekek nevelésében és gondozásában, és ismerhetik meg egyre többen az aktív szülőség örömeit és nehézségeit.

Egyre többször fordul elő, hogy a gyerekekkel az apa csinál közös programot, de ennek nemcsak erősebb kötődés és egyenlőbb családi munkamegosztás az eredménye, hanem felmerülnek megoldandó problémák is.

Heti kérdés sorozatunkban rendre megkérjük olvasóinkat, hogy osszák meg velünk az őket foglalkozó kérdéseket, és ha a téma bennünket is megragad, feldolgozzuk a rovatban. Az e heti disputa témáját is egyik olvasónk vetette fel, férjének ugyanis komoly dilemmát okoz, hogy melyik mosdóba menjen be a kislányával, amikor épp kettesben vannak valahol. A téma mindannyiunkat (gyerekeseket és gyerekteleneket is) érint, így a szempontok összegyűjtése mellett olvasóinkat is állásfoglalásra kérjük:

Melyik mosdóba menjen kislányával az apa?

Mosdóhasználat

Bár nagy életkori eltérések vannak abban, hogy a gyerekek mikor válnak pelenkásból vécéhasználóvá, valamikor hároméves koruk környékén már azért a legtöbbjük legalább napközben elhagyja a pelenkát. Óriási lépés ez nekik és a szülőknek is, és a mosdóhasználat kérdése, az ahhoz kapcsolódó higiénés szabályok megtanítása a következő éveket is végigkíséri. Míg otthon lehetőség van bilit, vécészűkítőt és más, a folyamatot a gyerek számára megkönnyítő eszközt használni, és rendszerint a megfelelő higiéné is rendelkezésre áll, házon kívül már más a helyzet. A gyerekek még évekig segítséget igényelnek a nyilvános vécék használatában, és hosszú idő az is, mire olyan stabilan és hosszan tudják szabályozni a vizelési ingert, mint a felnőttek.

Azokon a nyilvános (éttermi, bolti stb.) illemhelyeken, ahol van külön női és férfi egység, nőként a női, férfiként a férfi mosdót kell használnunk – ez a szabály. Ha az anya van a gyerekkel, ez rendszerint nem jelent különösebb gondot: lányával eleve bemehet a női mosdóba és a kisfiúkat sem igen nézik ki a női szakaszból. De mi van akkor, ha épp az apa a rezidens? Míg sokak számára evidens, hogy ilyenkor a férfi mosdóban van a szülő és a gyerek helye, mások mindenképpen a női vécét javasolják. Érvek és ellenérvek.

# Higiénia

Vannak, akik úgy gondolják, hogy a női mosdókban nagyobb tisztaságot, jobb higiénés viszonyokat lehet találni, ezért mindenképpen ez az egység a megfelelő bármely nemű kisgyerek számára. Ez szerintük teljesen független attól is, hogy az épp szolgálatban lévő szülő melyik nemhez tartozik. Sokan ugyanakkor hevesen vitatkoznak ezzel a feltételezéssel.

Te is kérdeznél?

Van olyan téma, ami erősen foglalkoztat, és amivel kapcsolatban már régen el szeretnéd mondani a véleményed?

Írd meg nekünk, és legyen a te kérdésed a hét kérdése! Ötletedet a balazs.barbara@divany.hu címre várjuk, és ha bennünket is megmozgat, a hét kérdése rovatunkban a többi olvasónak is bemutatjuk.

Nemcsak laikusok, de a nyilvános illemhelyeken dolgozók is tudnak női mosdókról szóló rémtörténeteket sorolni; szerintük egyáltalán nem biztos, hogy egy női közvécében egy kisgyerekes szülő számára elfogadható higiénés színvonalat találunk. Ha viszont ez is, az is mocskos: irány a férfiszakasz – mondják.

# Látvány

A nők részére kialakított egységekben a legbelsőbb ügyek intézése csukott ajtók mögött történik: egy csészéhez tartozik egy – jó esetben – zárható ajtó, egymást kerülgetni csak kézmosáskor kell, és abból, ami az ajtók mögött történik, maximum zajok szűrődhetnek ki, senki nem lát semmi olyat, amire nem kíváncsi.

A férfimosdók felépítése más: ezek egy részében nemcsak vécékagylók, de – jellemzően az előtérben – piszoárok is vannak, amelyeket a férfiak természetesen egymás jelenlétében használnak. Azok, akik férfiként nem szívesen vinnének be a férfimosdóba egy kislányt, úgy gondolják, nem nekik való látvány egy idegen felnőtt férfi nemi szerve. Egy 3-4 éves forma gyereknek a piszoárok nagyjából mellkas magasságban vannak, ezért nem tudnak nem oda nézni, a vécét használó férfiaknak pedig szintén kellemetlen lehet, ha óvatoskodniuk kell.

Szép sorban
Fotó: Westhoff / Getty Images Hungary

Azok viszont, akik szerint egy felnőtt férfinek csak a férfi mosdóba lehet bejárása, némiképp megmosolyogják a fenti érvelést. Azt mondják: alapesetben a férfiak sem igyekeznek vadidegenek előtt magukat feltárva vizelni, így alaptalan a félelem, hogy a férfivécé leülős részlege felé lesben álló péniszek között vezetne az út. Ha pedig így lenne, ugyanennek a logikának a mentén nem lenne ez egy kisfiúra éppúgy káros? Ráadásul szerintük nem helyes mindenáron átszexualizálni ezt a testrészt, amikor éppen egy abszolút nem szexuális dologra használják. Szerintük ez épp olyan, mint a nyilvános szoptatásban hibát keresni.

# Női dolgok?

Az alapvető diszkréció a legtöbbünknek fontos, ha mosdóhasználatról van szó. Sokan mondják azonban, hogy a férfiak egy része sokkal lazábban gondolkodik, és nyíltabban beszél folyó- és egyéb ügyeiről, mint a nők többsége. Utóbbiak jellemzően szégyenlősebbek, ha erről van szó: kínosan érzik magukat a vécéből esetlegesen kiszűrődő hangok miatt, és a menstruációval kapcsolatos ügyintézést, akárcsak a használt higiéniai eszköz kidobását sem szívesen intéznék férfiak előtt. Ők határozottan tiltakoznak az ellen, hogy egy férfi bármilyen okból is belépjen a női mosdóba.

Mások sokkal megengedőbbek. Ők úgy látják, ebben az esetben a kislánynak segítő szülő nem férfi-, hanem apaszerepben van ott, és joggal jegyzik meg, hogy egy ilyen helyzetben (ami a szóban forgó férfinak egyébként éppúgy kellemetlen) a legkisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy azt figyelje, mit csinálnak idegen nők körülötte. Számukra alap, hogy lehetővé tegyék a kislánynak, hogy a női mosdóban vécézhessen, teljesen függetlenül attól, ki van vele. Ők azt gondolják, egy kopogás, és a helyzet rövid felvázolása mellett egészen nyugodtan beléphet egy férfi a női mosdóba, amikor a gyerekének kell segítenie.

A női mosdóban folyó szupertitkos dolgok
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

Köztes megoldást találni nem könnyű, de azért vannak javaslatok.

• Mozgássérültmosdó használata

Sokan javasolják a fenti nehézséggel szembesülő apáknak, hogy használják ilyenkor nyugodtan használják a mozgássérültmosdót, ahol eleve nem különítik el a nők és a férfiak számára kijelölt fülkét, és ami ráadásul elég tágas ahhoz, hogy abban kényelmesen lehessen segíteni a gyereknek. Túl azon, hogy sok nyilvános helyen ma még nincs külön mozgássérültmosdó, a megoldás önmagában kérdéseket vet fel, mert ezt az egységet egyszerűen nem erre találták ki. A megszokottól eltérő kivitel nem feltétlenül vet fel problémát, elfoglalását azonban sokan aggályosnak érzik: épként a mozgássérült-parkolóba sem állhatunk be, akármilyen sürgős dolgunk, és akármennyi szabad elsőbbségi beálló van. 

• Gendersemleges mosdók?

Sokan szorgalmazzák, hogy nyilvános helyeken hozzanak létre gendersemleges mosdókat, vagyis olyanokat, ahol a közös kézmosó részen kívül csak zárt ajtókkal elválasztott csészék vannak, és ahol így bármely nem képviselői elvégezhetik a dolgukat. Ezek a mosdók nemcsak a fenti problémára jelentenek megoldást, de segíthetnek azoknak is, akik nem a biológiai nemükkel azonosítják magukat, vagy egyszerűen örömmel haladnának gyorsabban a pisiléssel egy nagyobb teherbírású mosdóhelyiség révén.

Régebben sem volt mindenütt külön vécé – teszik hozzá, és az otthoni közösben is maximum a deszka lehajtása körül van felhajtás. Hitük szerint egy ilyen mosdóval mindenki jól járna identitásától és családi állapotától függetlenül: a közösen használt mosdóban talán mind nagyobb tisztaságot tartanánk, mondják.

• Kérjen meg valakit!

Vannak, akik azt javasolják a tanácstalan apának, kérjen meg ilyenkor egy, a mosdóba igyekvő nőt, hogy kísérje be a gyerekét a helyiségbe. Ezt a megoldást sokan elfogadhatatlannak tartják több okból is. Nemcsak hogy soha nem bíznák egy (mégoly szimpatikus) idegen gondjaira a gyereküket, de egészen elképzelhetetlennek tartják, hogy kislányuknak egy olyan intim és bizalmi dologban, mint a mosdóhasználat, egy számára idegen emberrel kelljen együttműködnie. Kibicnek meg? Semmi se drága. Azok, akik nem kerültek még ilyen helyzetbe, vagy jót tudnak nevetni a mindennapok nyűgjein, tovább is vinnék a szálat: mi a teendő, ha uszodai átöltözést kell megoldani, vagy akkor, ha épp egy háromévest gardírozó apának kell azonnal vécére mennie. 

És te mit gondolsz?

A szavazás a jobb felső sarokban lévő Facebook-ikonra kattintva nyílik:

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.