A gyerekneveléssel kapcsolatos kérdésekben nem mindig értünk egyet. Ahogy a szeretetünket sem egyformán fejezzük ki. Mennyiben befolyásolja az érzelmeink kimutatásának módját, hogy milyen mintákat hozunk otthonról, vagy hogy mit látunk a környezetünkben?
Rendszeresen adunk puszit egymásnak. A barátainknak, a családtagjainknak, sőt sokszor már bemutatkozáskor is puszival köszöntjük a másikat. Egy korábbi cikkünkben arra kerestük a választ, hogy mi a helyzet akkor, ha a gyerek és a szülő ad szájrapuszit egymásnak. Olvasóink a Facebookon osztották meg a véleményüket.
Inkább arcra, ha kérhetem
A kérdésre, miszerint oké-e a szájrapuszi szülő és gyerek között, közel 1 600 szavazat érkezett, olvasóink 83 százalékának pedig nem tetszik ez a szokás. Sokan csak a szerelmesek közötti érintkezés egyik formájának tartják, míg mások gyerekkori tapasztalataik miatt ódzkodnak a gyerek és a szülő közti szájrapuszitól.
„Számomra elképzelhetetlen, hogy a gyerekeim szájára adjak puszit (2 lány, 1 fiú). Ha néha véletlenül így sikerül a lányokkal, kifejezetten furcsán érzem magam, és azt látom, hogy ők is. Mi sokat ölelkezünk otthon, rendszeresen dicsérjük a gyerekeinket, és azt is gyakran mondjuk nekik, hogy mennyire szeretjük őket. Ezzel együtt számomra ez egyértelműen intim gesztus, ami a párommal fér csak bele és senki mással.”
„Egyáltalán nem szeretek puszilkodni, csak egy-két kivételes esetben. Nagyanyám adott mindig szájrapuszit, és már kicsi gyerekként is undorítónak találtam. Sokáig csak elfordítottam a fejem, hogy ne találja el a számat, aztán amikor nagyobbacska lettem, szóltam neki, hogy ezt ne csinálja, mert utálom. Volt olyan rokon, aki meg a nyakamra adott, na, attól is kirázott a hideg. Nem zavar, ha mások puszilkodnak, ha ez a szokás, csinálják, de engem ne puszilgassanak.”
A legtöbben tökéletes nevelési elvekkel rendelkezünk, általában pont addig, amíg meg nem születik az első gyermekünk. Ezt követően pedig egyre gyakrabban kapjuk azon magunkat, hogy éppen azt csináljuk a gyerekünkkel, amire korábban azt mondtuk: na, ez nálunk biztos nem így lesz! Valahogy így volt ezzel az egyik olvasónk is...
„Én nem szerettem, amikor anyukám kicsiként szájon puszilt, el is döntöttem, hogy én sosem csinálom majd ezt a gyerekeimmel. Aztán megszületett Dani... Mondjuk, engem inkább az befolyásolt, hogy a férjem is szájon puszilja, és valahogy nekem is ez alakult ki. De nem hiszem, hogy baj lenne ezzel.”
Még mielőtt egy szempillantás alatt azon kapjuk magunkat, hogy a gyerek az orrunk előtt csapja be a szobája ajtaját, gondoljuk végig, tényleg problémát jelent-e, hogy az arcunkra vagy a szánkra ad puszit?
„Kívánom, hogy a legnagyobb probléma legyen mindenki életében, hova ad puszit a gyerekének. A fiam szokott nekem szájrapuszit adni, nem csináltam ügyet belőle, ha nagyobb lesz, majd leszokik róla.”
Valljuk be őszintén, tényleg elég kevés olyan gyereket látunk, aki a diplomaosztóján a szülei szájára adna puszit. A következő alkalommal az fog kiderülni, hogy a Dívány olvasói szinkronnal vagy eredeti nyelven élvezik-e jobban a filmeket.
