Az egykeség kérdése az egyik legmegosztóbb téma, ráadásul olyasvalami, amihez mindenki hozzá tud szólni. Meg is teszi. Akár egyedüli gyerekként, akár testvérekkel tengettük gyerekkorunkat, megvan a véleményünk arról, hogy testvérrel vagy testvér nélkül jobb-e felnőni. Sokan személyiségtorzulástól, elkényeztetéstől, önállótlanságtól féltik az egyedüli gyereket.
Az egykékről
Egykének nevezzük a testvér nélkül, szülei egyedüli utódjaként felnövő gyerekeket, és szocializációjuk szempontjából egykének tekintjük azokat is, akik testvérüknél sokkal korábban vagy később jöttek a világra. Ők biológiai értelemben nem, de társas szempontból egykék, mert eltérő igényeik miatt nem úgy versengenek szüleik figyelméért, mint a korban egymáshoz közelebb állók, és a gyerekkori élményeik akár teljesen mások is lehetnek.
A testvér nélkül felnövő gyerekek nem kevésbé értékesek testvérek között nevelkedő társaiknál,
tehát az egykeség önmagában se nem jobb, se nem rosszabb, egyszerűen más – mondja Vidomusz Réka pszichológus.
Az, hogy az egyedüli gyerekeknek, illetve a jelenségnek külön neve is van, jelzi, hogy a történelem egyes szakaszaiban az egykeség inkább kuriózum, néhol támogatott, máshol üldözendő jelenség volt. Volt, amikor gazdasági érdek volt csak egy gyereket nevelni, ezzel biztosítani a vagyon együtt maradását, máshol, máskor épp a sok testvér munkája tartotta fenn a családi gazdaságot.
Arra, hogy egy gyerek egykeként vagy testvérekkel nő fel, sokszor magának a szülőpárnak sincs érdemi befolyása, így akkor is egyke maradhat valaki, ha szülei eredetileg nagy családot terveztek, hiszen a család létszámát gazdasági, egészségügyi, vallási tényezők egyaránt befolyásolhatják. A fejlett országokban napjainkban sokszor születik csak egy gyerek, itthon is a családok több mint negyede egygyerekes. Az egyke címke ugyanakkor még ma sem teljesen semleges, sokan pejoratív értelemben, az elkényeztetett szinonimájaként vagy lesajnáló kifejezésként használják.
Mindent megkapnak?
Sokszor elhangzó vád, hogy az egykék mindent megkapnak a szüleiktől, emiatt pedig nem tanulják meg értékelni, amijük van, sőt követelőzők és örök elégedetlenek lesznek. Azokban a családokban, ahol csak egy gyerek van, valóban több erőforrás juthat egy gyerekre, és biztos, hogy van sok olyan família, ahol ez tényleg elvezet a fenti következményekhez.
Sok ellenpélda is van ugyanakkor. Vannak olyan többgyerekes szülők, akik korlátozott anyagi lehetőségeik mellett erőn felül, akár hitelből vesznek meg „mindent” a gyerekeiknek, valóban elkényeztetve őket, de olyan egygyerekes családok is vannak, ahol a szülők akkor sem hozzák le a csillagokat az egy szem gyereküknek, ha megtehetnék. Sokak szerint az elkényeztetést sem az alacsony gyerekszám, sem a magas jövedelem nem indukálja, ez inkább nevelési hiba, amit bármekkora családban el tud követni a szülő.
Több figyelem
Szintén gyakran hangzik el, hogy az egyedüli gyerek figyelemből is jóval többet kap: nemcsak a szülei, de (jó esetben) négy nagyszülője is csak az ő kegyeit keresi. A jó figyelem persze fontos egy gyereknek, de abban a legtöbben egyetértünk, hogy ha túlzásba viszik, akkor valóban torzíthat a gyerek világlátásán. Ha kiskorától azt szokja meg, hogy a legapróbb fejlődési lépései is világra szóló csodák, hogy a szülei mindent eldobnak, amikor ő kér vagy kérdez valamit, valószínűleg nagy csalódás éri majd, amikor szembesül vele, hogy a családján kívül ez nem így van..
Vidomusz Réka pszichológus árnyaltabban fogalmaz: „az egy gyereket nevelő családokban gyakran indul sok szorongással, bizonytalansággal a közös élet, hiszen az újdonsült szülők szeretnék minden téren a legjobbat megadni a gyereküknek, de tapasztalatok híján könnyen túlzásokba eshetnek vagy elbátortalanodhatnak. Ez az attitűd mindenképpen fokozott odafigyeléssel jár, és ha nem születik testvér, ez a teljes figyelem végigkísérheti a gyerek életét a családban”.
Mások viszont ezzel kapcsolatban is azt emelik ki, hogy „elég jó szülő” egy gyerek mellett is lehet valaki, és messze nem törvényszerű, hogy azért, mert csak egy gyereke van valakinek, minden percben csak az ő kívánságait lesi. És itt is gyakran elhangzik az is, hogy többgyerekes családokban is lehet olyan áldozattípusú szülő, aki saját igényeit, szükségleteit teljes mértékben alárendeli a gyerekei kívánalmainak, és akkor ezekben a családokban nemcsak egy, de rögtön 2-3-4 gyerek lesz meggyőződve tulajdon fontosságáról. Ráadásul a testvérekkel felnövő gyerekek családi szerepe is teljesen eltérő lehet. Máshogy formálódik a jelleme az elsőszülöttnek, a középsőnek, a legkisebbnek, vagy egy 7-8 fokból álló orgona utolsó sípjának. Nem lehet általánosítani.
Osztozkodás
Többen úgy vélik, hogy az egyedül felnövő gyerek soha nem (vagy legalábbis sokkal nehezebben) tanulja meg, hogy a dolgainkat meg kell osztani másokkal. Szakértőnk megfogalmazásában:
„A gyerek szempontjából kiemelendő, hogy kortárs testvér nélkül elsősorban a szülei szolgálnak mintaként, és
előfordulhat, hogy az együttműködés, versengés, osztozkodás terén nehezebben alkalmazkodnak társaikhoz.
Tény, hogy könnyebben lesz automatizmus a táblatörés, ahol egyszerre 34 kéz nyúl a közös csokiért, de azok sem tévednek, akik szerint nemcsak testvérek között, de más gyerektársaságban, sőt a szülő-gyerek viszonyban is simán fejleszthetők ezek a készségek. Hol van az megírva, hogy aput vagy anyut nem kell megkérdezni, ennének-e belőle?
Ők azt mondják, hogy ha a szülők is odafigyelnek egymás és a gyerek igényeire és arra, hogy mindenkinek jusson a közös kedvencekből, a gyerek is nagyon hamar meg fogja tanulni, hogy osztozni fontos és jó dolog. Sőt, olyanok is vannak, akik azt mondják, épp azok féltik felnőttként sokkal jobban a holmijukat, akiknek a gyerekkorában rendszeres élmény volt, hogy a nagyobb testvérek esetleg jogot formáltak a dolgaikra, vagy akik sose tudtak egy egész tábla csokit csak úgy önző mód befalni.
Túlérzékeny?
A testvérek azért rendesen megedzik az embert. Akármilyen jó is a kapcsolat, a közös gyerekkornak biztosan vannak olyan részei, amikor a testvérpár tagjai ott tesznek keresztbe a másiknak, ahol tudnak, még akkor is, ha kifelé sokszor véd- és dacszövetséget alkotnak. Sokan elmondhatjuk, hogy életünk legnagyobb sértéseit épp testvérünk vágta a fejünkhöz annak idején. Ebben azért meg lehet edződni, és sokan úgy vélik, hogy az egykék, mivel nekik nem adatott meg ez a fajta képzés, érzékenyebbek, sértődékenyebbek lehetnek, ami megnehezíti a közösségbe való beilleszkedésüket. Valóban nagyobb lehet a pofon annak, akit először az oviban vagy az iskolai osztályban hülyéznek le, de azért a szülő is sokat tehet azért, hogy egyke gyereke hozzászokjon ahhoz, hogy vele kapcsolatban is megfogalmazható kritika, amit adott esetben akár még elfogadni is érdemes lehet.
Te is kérdeznél?
Van olyan téma, ami erősen foglalkoztat, és amivel kapcsolatban már régen el szeretnéd mondani a véleményed?
Írd meg nekünk, és legyen a te kérdésed a hét kérdése! Ötletedet a balazs.barbara@divany.hu címre várjuk, és ha bennünket is megmozgat, a hét kérdése rovatunkban a többi olvasónak is bemutatjuk.
Neki is rossz
Vannak, akik nemcsak saját kiskirályságuktól féltik az egykéket, de attól is, hogy gyerekkorukban kevesebb móka, felnőttkorukra pedig kevesebb támasz jut nekik, mint azoknak, akik testvérekkel nőnek fel.
Sokszor maguk az egykék is arról számolnak be, hogy a nyári szünet napjait, vagy azokat a délutánokat, amikor ők otthon voltak, de szüleik még nem értek haza, halálra unták, ahogy arról is, hogy felnőtt korukban bánták, hogy nem volt kivel megosztani életük történéseit, vagy akár az idős szülők gondozásának terheit. Mások viszont épp azt mondják, hogy az egykék még előnyt is kovácsolhatnak ezekből a helyzetekből: gyerekként jobban megtanulják elfoglalni magukat, illetve rá vannak kényszerítve arra is, hogy barátokat keressenek maguknak, testvéreik zavaró tevékenységei híján pedig jobban el tudnak mélyülni egy-egy tevékenységben. Ráadásul sok olyan, testvérekkel felnövő ember is van, aki felnőttkori családi viszályok, elmérgesedő örökösödési kérdések kapcsán inkább úgy érzi, jobb lett volna egyedül felnőni.
Ma már nincs jelentősége?
Sokan vannak, akik úgy gondolják, ennek a kérdésnek ma már kevésbé van jelentősége, mert egyre több gyerek nő fel testvér nélkül, és az eleve individualizálódó társadalomban semmilyen formában nem számít különcnek vagy másnak az, akinek nincs testvére, ráadásul a gyerek kortárs kapcsolatokon keresztül történő személyiségfejlesztése megadatik más gyerekközösségekben, illetve akkor, ha a szülők erre igényt teremtenek a gyerekben és lehetőséget a mindennapokban.
És te mit gondolsz? Tényleg más az egyke gyerek?
A szavazás a jobb felső sarokban lévő Facebook-ikonra kattintva nyílik:
