Így védheted meg a gyerekedet a képernyőzés káros hatásaitól

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szülőként egész évben van okunk aggódni gyerekeink képernyőzési szokásai miatt, a szünidőben pedig fokozódnak az izgalmak, hiszen még több idő van nyomkodni. A WHO nemrégiben a mentális rendellenességek közé sorolta a túlzott videójáték-használatot, ráadásul a gyerekeink nemcsak játszanak, de közösségi életet is élnek a gép előtt. Milyen hatással van mindez rájuk, és mit tehetünk azért, hogy minimalizáljuk a kockázatokat?

Stuart Dredge, a Medium magazin szerzője öt, a témába vágó tanulmány kapcsán összegzi a tudnivalókat, illetve bemutatja azt is, hogyan fordíthatók le ezek a kutatási eredmények a mindennapi szülőségünket segítő tippekre. Józsa Tamás klinikai gyermek-szakpszichológus, család- és párterapeuta pedig a függés kialakulása mögött húzódó okokról és a lehetséges kezelési módokról beszélt nekünk. 

Kőbe vésett képernyőidő?

A gyermekegészségüggyel foglalkozó szervezetek legtöbbször időbeli korlátozást javasolnak a képernyőzéssel kapcsolatban, ahogy szülőként is hajlamosak vagyunk csak a képernyő előtt eltöltött percek/órák alapján megítélni gyerekünk szokásait.  

Cardiffi és oxfordi egyetemi intézetek kutatói ennek érvényességét vizsgálva 20 000 szülőt (2-5 éves gyerekek szüleit) vontak be vizsgálatukba, amelyben arról faggatták őket, mennyi időt töltenek a gyerekeik a képernyők előtt, és a nyomkodással töltött idő milyen hatást gyakorol a lelkiállapotukra és a kedélyükre. A kutatással azt igyekeztek megtudni, elegendő-e a gyerekek képernyőzési szokásait pusztán a telefon vagy tablet előtt töltött idő alapján megítélni. 

A kutatók azt találták, hogy nem is annyira a képernyő előtt töltött idő, hanem annak minősége volt befolyással a gyerekek kedélyállapotára. Ha a gyerekek szülői felügyelettel, a szülők elérhető közelségében vagy velük együtt múlatták a képernyő előtt az időt, a korábban sokat emlegetett káros hatások nem jelentkeztek, valamint a hatások nem voltak egyenes arányban az ott töltött idő mennyiségével.

Ennek alapján a kutatásban részt vevő szakemberek azt javasolják, hogy – amellett persze, hogy észszerű időbeli keretek közé is szorítjuk gyerekeink képernyőzését – igyekezzünk ennek az időnek a nagyobb részében velük lenni, vagy legalább a közelükben, hogy a kérdéseikre választ kaphassanak. Az időtartam megállapításakor pedig nem pusztán a perceket, hanem a műsor/tevékenység színvonalát is értékeljük, és ennek megfelelően határozzuk meg a keretszámokat. 

Ágyban kütyüzni tilos?

Az esti képernyőzés káros hatásairól sokat hallunk, és nemcsak a gyerekek, de a felnőttek alvási szokásainak sem tesz jót az ágyban nyomkodás. A Penn Kollégium szakértői 234 (8 és 17 éves kor közötti) gyerek szüleit interjúvolták meg gyerekeik esti nyomkodási és alvási szokásaival kapcsolatban. A kutatás összefüggést mutatott ki a késő estig való nyomkodás és az elhízás, az alvászavarok, és ha kevésbé erőteljesen is, a figyelemzavarok között, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy vannak olyan alkalmazások is, amelyek éppen segíthetnek a nehezen elalvó gyerekeknek és felnőtteknek. A képernyőzés káros hatásai elsősorban az elektroszmogból és a kék fényből erednek, de olyan esetekben, amikor nem ezeket használják a gyerekek, jóval kisebb a károsodás.

Esti fények
Fotó: Thanasis Zovoilis / Getty Images Hungary

Érdemes figyelni a függésre utaló jeleket is

Sokan a képernyőfüggést is a gép előtt töltött idő alapján ítéljük meg. Ez azonban szakemberek szerint sok más tényezőtől is függ. A függésre nem feltétlenül a képernyő előtt töltött idő utal, hanem egyrészt az, ha mindez más tevékenységek rovására megy, másrészt ha a képernyőmegvonás vagy a tevékenység abbahagyása frusztrációt okoz. A Michigani Egyetem emberi fejlődést kutató központjában 4-11 éves gyerekek vizsgálata alapján jutottak ezekre az eredményekre.

Idézőjel ikon

„Saját kutatásaink szerint is a közösségimédia-használatot elsősorban a valahová tartozás érzése motiválja

– magyarázza Józsa Tamás. –  A prepubertás, pubertás korosztály (10-18 évesek) elsődleges viszonyítási pontja már nem a család, hanem a kortárs közösség. Ott keresik a kapcsolódási lehetőségeket és a visszajelzéseket. Éppen ezért ha a gyerek az interneten az életkorának nem megfelelő tartalmakat és lehetőségeket kontrollálatlanul kapja, olyan negatív spirálba kerülhet, amelyben az értékeket csak a lájkok, a kommentek, a megosztások jelentik. Náluk tehát az érdeklődés beszűkülésére, a hangulat erőteljes ingadozására, a kortárs kapcsolatok való életbeli megjelenésére, a szomatikus (testi) panaszokra, illetve minden olyan jelzésre figyelni kell, amely hirtelen következik be, továbbá nem magyarázható egyértelműen más környezeti hatással. Így fogjuk tudni megvédeni őket a tömegkommunikáció ártalmaitól.”

Olvass és minden jó lesz!

A Salford Egyetem kutatói 131 fél- és hároméves kor közötti gyereket gondozó ápolót kérdeztek meg a gondjaikra bízott gyerekek képernyőfogyasztási szokásairól és a szókincsükről. Arra voltak kíváncsiak, hogy a nagy mennyiségű képernyőhasználat összefügg-e az alacsonyabb szókinccsel. A kutatók azt találták, hogy ilyen összefüggés csak azokban az esetekben áll fenn, ha a képernyőzés az olvasásból felhasznált időből vesz el. Ha emellett olvastak is a gyerekeknek, akkor a szókincsükre nem gyakorolt negatív hatást a képernyőzés. 

És a felnőttek?

Egy 2017-ben megjelent kutatás 170 amerikai család szokásait vizsgálta, és arra kereste a választ, hogy a szülők képernyőfogyasztási szokásai hogyan befolyásolták a gyerekéit. A kutatásban részt vevő szülőknek több mint a fele napi három olyan alkalmat tudott felsorolni, amikor a saját képernyőhasználati szokásai közé és a gyerekei közé álltak. Szülőként mi is ráismerünk olyan helyzetekre, amikor a mi nyomkodásunk áll a gyerekeinkkel eltölthető minőségi idő útjában. Nem mindegy az sem, milyen nevelési módszereink vannak, hiszen a mi szülői magatartásunk döntő befolyással van arra, ahogy a gyerekeink érzik magukat. 

Gyerekeink ráadásul mintaként is tekintenek ránk, így ha azt látják, hogy mi rengeteget nyomkodunk, ők sem tesznek majd másképpen - mondja a pszichológus:

„A hétköznapi praxisban szakemberként is az tapasztalható, hogy az ingerek mértéktelenségének köszönhetően egyre több gyerek küzd nemcsak figyelmi problémákkal, hanem önkontroll- és érzelemszabályozási nehézségekkel is. A gyerekek gyakran kerülnek pszichológushoz nem szervi eredetű has- és fejfájással, általános szorongással, aminek a gyökere sokkal mélyebben van, de a közösségi média által gerjesztett hamis ideál testképzavarokat és önértékelési problémákat is okozhat. Leggyakrabban a szülői kontroll két végpontjáról kerülnek ellátásba a gyerekek: vagy a mindent ráhagyó vagy a túlkontrollált családi miliő miatt.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.