Megeheti-e a gyerek a boltban a ki nem fizetett ételt? Most kiderül!

Olvasási idő kb. 3 perc

Mindannyian tökéletes nevelési elvekkel rendelkezünk, amíg meg nem születik az első gyerekünk. Onnantól kezdve – nevelési elvek ide vagy oda – gyakran bármit hajlandóak vagyunk megtenni azért, hogy megvigasztaljuk a zokogó gyereket, vagy elkerüljünk egy nyilvános hisztit. De megeheti-e a gyerek a boltban a még ki nem fizetett termékeket, és ha igen, vajon mit tanul ebből? Helyzetjelentés az olvasói szavazás eredményéről.

Az „Ehet-e a gyerek a boltban?” kérdést több szempontból is körüljárta korábbi cikkünk, melyből kiderült, hogy a bolti nassolók táborát jellemzően 1-2 éves gyerekek alkotják. Ez érthető is, hiszen gyakran előfordul, hogy egy nagyobb bevásárlás alkalmával akár másfél órát is eltölt a kisgyerek a bevásárlókocsiban, ilyenkor pedig természetes, hogy unatkozni kezd, megéhezik, megszomjazik. De mit tesz ilyenkor a szülő? Erről kérdeztük olvasóinkat a Facebookon.

Vannak jó példák

A kérdésre 4 500 szavazat és 476 hozzászólás érkezett, a szavazók 64 százaléka szerint pedig nem lehet megenni, amit nem fizettünk ki. Persze, vannak kivételes esetek, kismamák, cukorbetegek és hőségriadók, amikor senki nem szól egy szót sem, ha a kasszaszalag előtt kibontjuk a terméket, de összességében, úgy tűnik, hogy nem illik megenni, ami még a bolt tulajdonát képezi.

Több olvasónk is jelezte, hogy más országokban a fizetés nélküli nassolást megelőzendő, gyümölcsök vannak kihelyezve a hipermarketekben, amikből kedvükre fogyaszthat a vásárló.

„Itt, Ausztráliában ennek úgy mentek elé a nagy áruházláncok, hogy rögtön a bejáratnál ki van rakva egy nagy kosár gyümölcs: banán, alma, mandarin, ebből a gyerek ingyen ehet, amíg a boltban van” – számolt be tapasztalatairól egy olvasónk a Facebookon. És bár tény, hogy viszonylag kevés olyan gyereket látott a világ, aki banán vagy alma után hisztizne, a vészhelyzetekre ez a módszer mindenképp megoldást jelenthet.

Nem volt hiány azonban azokból az olvasókból sem, akik szerint ez is hozzájárul ahhoz, hogy a mai gyerekek nem tanulnak türelmet. Sokak számára az egyetlen jó megoldást az jelenti, ha türelemre és önuralomra tanítjuk a gyerekeket, hiszen így nemcsak a bolti nassolások számát csökkentjük, de ezek a tulajdonságok később is a gyerek előnyeire válnak.

Na, erre mi a megoldás?
Fotó: Katrina Wittkamp / Getty Images Hungary

Nem eszem meg, ami nem az enyém

Voltak szülők, akik az éhes gyereknek megengedik, hogy elfogyassza a kiszemelt terméket, míg a felkészültebbek közvetlenül tízórai vagy uzsonna után – tele hassal – indulnak bevásárolni, de olyan anyuka is akadt, aki a biztonság kedvéért a vásárlás idejére is csomagol a gyereknek ennivalót. Olyan olvasónk is megosztotta velünk a véleményét, aki teljesen biztosra megy, ha gyerekkel indul bevásárolni:

„Én mindig jól lakottan és előre csomagolt itallal mentem gyerekkel vásárolni. Soha nem bonthatott ki semmit fizetés előtt, mert ami nincs kifizetve, az nem az enyém. Picinek megszokta, soha nem volt hiszti!”

Szintén szempontként merült fel, hogy ha már az ember magához veszi a terméket, valószínű, hogy ki fogja fizetni, de ha nem, az sem akkora gond, hiszen csupán 1-200 forintos veszteség éri a hipermarketet, ahol egyébként több tízezer forintot is simán otthagyunk egy nagyobb bevásárlás alkalmával. Emellett pénztárosként dolgozó olvasónknak hála, megtudhattuk azt is, hogy vannak olyan hipermarketek, ahol zárás után akár több rekesz is megtelik a polcok között hagyott üres csokipapírokkal. A következő alkalommal arra derül fény, hogy mit gondol a Dívány olvasótábora az állatkísérletek szükségességéről!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.