Túl korán leszoknak a gyerekek a mozgásról

Megdöbbentő mértékben csökken a gyerekek mozgással töltött ideje az iskolába kerülés után, így mindenképpen korai beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy a sport felnőttként is jelen legyen az életükben.

Az iskolába lépéssel a gyerekek számára csökken a szabad játékkal eltöltött idő, helyette bekényszerülnek a padba. Nagyon sok olyan gyerek van, aki a kötelező testnevelésórákon kívül semennyit vagy minimálisat sportol, ellenben annál többet tölt el otthon valamilyen okoskészülék vagy konzol előtt. 

Német kutatók egy hosszú távú vizsgálattal próbálták számszerűsíteni, hogyan változnak a gyerekek sportolási szokásai 6 éves koruktól 11 éves korukra. A szakemberek 600 gyerektől gyűjtöttek adatot 6, 8 és 11 éves korukban, mégpedig egy speciális gyorsulásmérő karpánt segítségével.

Az eredmények egészen megdöbbentőek, ugyanis 5 év alatt a gyerekek fizikai aktivitással eltöltött ideje több mint egy órát, egész pontosan 75 percet csökkent naponta, miközben az ülő tevékenységgel eltöltött idő 107 percet nőtt. Az is kiderült, hogy az aktivitáscsökkenés hamarabb kezdődik, mint azt korábban gondolták, ami azt jelentheti, hogy felnőttként sokkal kevesebbet fognak mozogni, mint ahogy feltételezték.

A legtöbb gyerek óvodáskor után sokkal kevesebbet mozog
A legtöbb gyerek óvodáskor után sokkal kevesebbet mozogFotó: Shutterstock

A kutatók azt is vizsgálták, hogy van-e eltérés a különböző intenzitású sportokban. Azt tapasztalták, hogy mind a könnyű, mint a közepes és nagy intenzitású mozgásokban megfigyelhető csökkenés, ám ezenkívül még nemenkénti különbségek is vannak. A lányokra ugyanis inkább a könnyű, míg a fiúkra az intenzívebb mozgás a jellemző. Ez pedig azt jelenti, hogy a testnevelésórákon valószínűleg érdemes lenne differenciálni a fiúk és a lányok között, hogy mindenki a leginkább testhezálló sportot gyakorolhassa.

A gyerekek tehát jóval hamarabb leszoknak a sportolásról, mint azt korábban feltételezték, ami azt jelenti, hogy a mozgásra való ösztönzést sokkal hamarabb el kell kezdeni, amikor a gyerekek még aktívak. Ha fiatalon rászoknak a sportolásra (pontosabban nem szoknak le róla), akkor várhatóan felnőttként is sokkal aktívabbak lesznek, ami testi-lelki szempontból is előnyös. 

Mustra