Eldobható, öko, mosható – melyik pelenka az igazán környezetbarát?

Olvasási idő kb. 3 perc

Attól, hogy egy pelenkán rajta van az öko címke, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy kisebb terhelést jelent majd a környezetre, ehhez ugyanis az kell, hogy megfelelően komposztálják. A műanyagból készült pelenka egyértelműen környezetszennyező, de nem sokkal jobb a mosható sem, ha kis töltettel és magas hőfokon mossák, utána pedig szárítógépben szárítják.

Gondolkodtál már azon, hogy milyen környezetszennyező dolog a mai világban felnevelni egy gyereket? Tök jó nekünk, hogy ott az eldobható pelenka, hiszen mennyivel kényelmesebb, mint a kakis pelenkát mosogatni, de kiszámoltad már, hogy körülbelül mennyit használsz el belőle? Segítek: valahol 4000 és 6000 között lehet az elhasznált pelenkák száma, míg a gyerek szobatiszta nem lesz.

Ez rettentően sok, ha azt nézzük, hogy ezek a műanyagból készült pelenkák több száz év alatt bomlanak csak le. Nem véletlen hát, hogy a műanyaghulladékok ellen küzdők egyik céltáblájává váltak a pelenkák – írja a New Scientist.

A mosható csak akkor zöld, ha jól használják

környezettudatos szülők közül egyre többen választják a mosható pelenkát, de ha valóban védeni szeretnénk a környezetet, akkor a használatára is oda kell figyelnünk. Egy 2005-ös brit vizsgálat szerint ugyanis a mosható pelenkák általános használat esetén a tisztítással járó megnövekedett energiafelhasználás miatt egyáltalán nem zöldebbek, mint az eldobható változat. Abban az esetben viszont, hogyha mindig teletöltjük a mosógépet, majd a pelenkát levegőn szárítjuk, és a második gyereknél újrahasznosítjuk, akkor valóban 40 százalékkal kisebb az üvegházhatású gázok kibocsátása, mint az egyszer használatos műanyagok esetében. Sőt, egy ausztrál kutatás szerint tovább csökkenthető az energiafogyasztás, ha a pelenkákat hideg vízben mossák. Tehát nagyon nem mindegy, hogy 30 vagy 60 fokon mossuk a pelenkákat, és hogy szárítógépben vagy teregetve szárítjuk.

Bár a mosása kicsit macerás, de cserébe sokféle színben és mintával kapható
Fotó: Shutterstock

Az Egyesült Államok és Ausztrália bizonyos területein pénzügyi támogatással próbálják rávenni a szülőket arra, hogy mosható pelenkára váltsanak, miközben egyre többen próbálkoznak az eldobható pelenkák hasznosításával. A Pampers-pelenkákat gyártó Procter&Gamble például tavaly jelentette be, hogy 10 000 tonna használt pelenkát és tisztasági betétet terveznek újrahasznosítani. (Az Egyesült Államok pelenkatermelése évente 4000 millió tonna.) Ezek a folyamatok ugyanakkor rendkívül energiaigényesek, szóval közel sem biztos, hogy valóban jót teszünk vele a környezetnek.

Tényleg lebomlik az öko?

Az eldobható pelenka kényelmével rendelkeznek, de közben pedig komposztálhatóak a különböző növényi anyagokból készülő ökopelenkák. Egyértelmű előnyük, hogy nem műanyagokból készülnek (vagy legalábbis csak nagyon kicsi részük, például a ragasztás), ugyanakkor nem megfelelő körülmények között nagyon lassan bomlanak le. Többségük szakszerű komposztálást igényel, ugyanis a szeméttelepre kerülve, oxigénhiány esetén évtizedekbe is telhet a lebomlása. Oxigénszegény környezetben ráadásul olyan baktériumok jelenhetnek meg, amelyek melléktermékként üvegházhatású gázt állíthatnak elő. Egy olasz kutatás ezek alapján arra jutott, hogy a szeméttelepre kerülve ezek a pelenkák nem jobbak, mint a hagyományos eldobható változat.

Megoldás lehet a pelenkák házi komposztálása, ám erre csak a pisis pelenkák alkalmasak, a fertőzésveszély miatt a kakisak nem. Ráadásul ehhez kert is kell, aki lakásban lakik, nem fog tudni pelenkát komposztálni. Az angliai Southamptonban ezért egy pelenkákat hasznosító cég azzal kísérletezik, hogy háznál gyűjtik be az arra alkalmas pelenkákat.

Egyelőre tehát kénytelenek vagyunk kompromisszumos megoldásokkal beérni, hogyha környezettudatosan szeretnénk hozzáállni az egész pelenkakérdéshez. Vagy dönthetünk úgy is, hogy egyáltalán nem használunk pelenkát, hanem helyette a gyerek jelzéseit figyeljük, és már az első pillanattól fogva bilire szoktatjuk.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Varga Orsolya Molnár
Varga Orsolya Molnár
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.