Az anya és a baba tánca - ilyen a könnyű szülés

A várandósság alatti rendszeres testmozgás sokat segíthet a szülés során, de ha biztosra akarunk menni, akkor naponta több száz guggolást kell csinálnunk – hangzott el Ina May Gaskin amerikai bába budapesti továbbképzésén. A workshopon a szülésre való felkészülésen kívül szó esett még a vajúdás alatti evésről és ivásról, valamint a szülőséggel járó felelősségről is.

November elején immár negyedik alkalommal látogatott Magyarországra Ina May Gaskin, a világhírű bába, akit 2011-ben az alternatív Nobel-díjként számon tartott Helyes Életmód Díjjal tüntettek ki, és akiről egy szülészeti fogást is elneveztek. A 78 éves asszony több mint 150 résztvevőnek tartott workshopot Budapesten a szülés élettani folyamatairól, az étel és ital fontosságáról, valamint különböző fekvési rendellenességek kibogozásáról. Az eseményen bábák, szülésznők, orvosok és édesanyák vettek részt, akik közül többen Szerbiából, Csehországból, Horvátországból vagy Romániából érkeztek.

A szülés az anyák maratonja

„Ina May szerint a szülés egy élettani folyamat, és az anyát helyszíntől és módszertől függően tiszteletben kell tartani. Nem mondjuk meg neki, hogy mire van szüksége, mert az már beavatkozás az ő természetes dinamikájába. Gyakran előfordul, hogy az anya bekerül a rendszerbe, és elveszíti a kapcsolódást saját magával. Ezért is van ennyi beavatkozás és császármetszés, mert az anya kikerül a saját folyamatából. Olyan ez, mint mikor az ember szeretkezik, és közben felébred a gyerek. Utána már nem olyan könnyű visszahangolódni” – mondja Dézsi Réka dúla, anyamentor, párkapcsolati és önismereti tréner, a workshop szervezője, akivel a rendezvény után pár nappal találkoztam. 

Ina May Gaskin
Ina May GaskinFotó: Borsos Borbála

„Egy maratonfutó nem éhesen kezd el futni, és közben is rendelkezésére áll a pótlás, valamint az energiaitalok, hogy végig tudja csinálni. A szülés pedig az anyák maratonja” – idézi a szervező Gaskint. „Azok az elvek, melyek alapján a szülő nőket nem engedik enni és inni, már rég elavultak. Már nem olyan az anesztézia és az általános érzéstelenítés, mint amikor ezt bevezették, ezért jó eséllyel az asszonyok kis százalékánál kerül csak sor császármetszésre. Viszont nagyon sokan pont azért jutnak oda, mert elfogy az energiájuk. A szőlőcukornak pedig az előnyei mellett hátrányai is lehetnek, mert hirtelen felcsapja a vércukorszintet, ám ha kiürült, sokkal alacsonyabbra zuhan, mint előtte.”

A felnőttség felelősséggel jár

Gaskin szerint gyakran megfeledkezünk arról, hogy a tudatossággal és a felnőttséggel felelősség is jár. A felelős döntés pedig azt jelenti, hogy vállaljuk a következményeket, jelentsen ez bármit is. Mert ha a szülés nem az elvárások szerint alakul, akkor hajlamosak vagyunk felelőst keresni. „A trauma beintegrálódásának egy lépése, amikor a felelősséget mi magunk is tudjuk vállalni” – mondja Réka.

A dúla szerint nagyon veszélyes, amikor a különböző fórumokon az édesanyák a saját traumáik alapján adnak tanácsokat. Fontosnak tartja, hogy az asszonyok olyan embereknek tegyék fel a kérdéseiket, akik valóban kompetensek a témában. „Nincs buta kérdés, viszont ha valaki a saját tapasztalatai alapján általánosít, az veszélyes.”

A kórház nem templom, ott nem hinni kell

Réka szerint a legfontosabb, hogy az anyák megtanulják, előre kell informálódni. „Ha valaki természetes szülést akar, akkor ne olyan kórházba menjen, ahol 80 százalék a császármetszések aránya. Ha ilyenkor megtörténik vele az, amit nem szeretett volna, akkor nem a külvilág a hibás, hanem ő döntött így. Lényeges tisztázni az orvossal, hogy számunkra mi a természetes szülés, mert mást jelenthet az orvosnak, mást az anyának. Az együttműködés alapja a kommunikáció, és nem az, hogy ‘én azt gondoltam’. A legtöbb szülési trauma ebből ered. De a kórház nem templom, ott nem hinni kell, hanem tudni.”

Ina May Gaskin és dr. Kovács Zoltán egy szülészeti fantomon demonstrálta a különböző fekvési rendellenességek megoldási lehetőségeit
Ina May Gaskin és dr. Kovács Zoltán egy szülészeti fantomon demonstrálta a különböző fekvési rendellenességek megoldási lehetőségeitFotó: Borsos Borbála

A változásnak alulról kell indulnia

Ahogy nő a tudatosság a társadalomban, úgy fog felgyorsulni a változás a hazai szülészeti ellátásban – véli a dúla. Szerinte egyik kórház sem dolgozik maga ellen, és ha naponta több igény érkezik arra, hogy négykézláb szeretnének szülni, vagy egy labdán vajúdni, akkor ezt meg fogják hallgatni. „Az igénynek alulról, a nők felől kell jönnie. Ha csak sírunk, az nem proaktivitás. Javasoljunk és beszélgessünk az orvosainkkal!” – tanácsolja Réka.

A könnyű szülés titka

Ina May Gaskin szerint, ha valaki naponta 300-szor leguggol, akkor könnyen fog szülni. A szülés dinamikus folyamat, így ha valaki nem is csinál naponta többször guggolásokat, a mozgás mindenképpen kell, mert az edzettségre szükség lesz. „A szülés során a gyerek folyamatosan mozgásban van, nem lehet beszorítani. Olyan ez, mint egy tangó. Ha az egyik fél áll, mint egy facölöp, akkor nem tud szépen tangózni. A születés pedig az anya és a baba tánca” – zárta a beszélgetést Réka.

Mustra