Lehet, hogy a középső gyereknek a legjobb?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A kezdeményezőkészség és a tárgyalókészség szempontjából is ők járnak a legjobban, és még kompromisszumokat is könnyebben kötnek - állítják a szakértők.

A rettegett „középső gyerek szindróma” sok esetben valóban hatással van a másodiknak született gyerekek személyiségére, a Today szerint azonban számos előnye is van a dolognak. A reflektorfényből általában tényleg kevesebb jut ugyanis a középső gyerekeknek, akik emiatt hajlamosak a maguk útját járni.

1. Enyhül a szigor

Az első gyerekre általában még mániákus módon vigyázó, gyakran túlzottan is elővigyázatos és szigorú szülők általában jóval engedékenyebbek lesznek ilyenkor. Amit valószínűleg az első gyerekek is gyakran a középsők szemére vetnek majd.

2. Szuperképességek

Egy pszichológus, Dr. Catherine Salmon szerint a „magukra hagyott”, függetlenebb középső gyerekek nyitottabbak lesznek, és számos olyan készséget elsajátítanak az útkeresésük során, amely később hatékonyabbá és kezdeményezőbbé teszi őket, ha az üzleti életet, a politikát vagy a tudományt választják hivatásként. Emellett egy-egy teljesen új hobbiba, szabadidős tevékenységbe vagy munkába is könnyebben belevágnak.

3. Tudnak titkot tartani

A születési sorrend következményeit vizsgáló szakértők szerint a középső gyerekekre kevésbé odafigyelő szülőknek hála ők a legmegbízhatóbbak, ha titoktartásról van szó.

Fotó: Shutterstock

4. Kompromisszumképesek

Mivel sokszor a saját útjukat járják, a középutat, a kompromisszumokat is könnyebben kezelik, és tárgyalóképesebbek is a legidősebb és a legkisebb gyereknél.

5. Barátok

A lazább szülői kontroll általában azt eredményezi, hogy a középső gyereke nagyobb mértékben támaszkodnak a barátaikra, hamarabb és jobb kapcsolatokat alakítanak tehát ki a társaikkal.

6. Ki mondta, hogy butábbak?!

Egy 2015-ös kutatás szerint, ha nagyon szőrszálhasogatók akarunk lenni, tulajdonképpen igazat kell, hogy adjunk a városi legendának: az elsőszülöttek valóban intelligensebbek a többieknél, a különbség azonban szinte elhanyagolható.

7. Tovább élnek

A halandóság tekintetében tulajdonképpen a legelső gyerek jár a legjobban, a legkisebbeknél azonban így is tovább élnek a középsők.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

CAARDI
CAARDI
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.