Így vészeld át a fogzási időszakot!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Minden szülő tudja, mennyi nyűglődéssel és szenvedéssel jár a fogzási időszak a kisbabák életében. Hogyan csillapíthatjuk a fogzás alatti fájdalmat, mit kezdjünk a hasmenéssel és azzal, ha nem eszik ilyenkor a baba?

A baba nyűgössége nemcsak a picire, a szülőkre is komoly hatással lehet, hiszen a megváltozott életritmus és a kialvatlanság megnehezíti az egész család életét. A csecsemők fogzása általában egy ilyen nehéz időszak, főleg, hogy sok egyéb probléma is társulhat mellé; például hőemelkedés vagy a megváltozott széklet, amely bőrirritációhoz vezethet. Dr. Makleit László belgyógyász tanácsai következnek gyakorló szülőknek.

A csecsemők fejlődésének egyik legfontosabb szakasza a fogzás, amely önmagában is nagy felfordulást okozhat a pici mindennapjaiban. A tejfogak áttörése hat hónapos kor körül kezdődik, persze könnyen előfordulhat, hogy már születéskor is jelen van 1-2 alsó fog. Elhúzódó fogzás esetén pedig jóval a hat hónapos kor után jelennek meg az első fogacskák, és mire a gyermek betölti a 3 évet, húsz foga lesz.

A fájdalom csillapítása nem az egyetlen feladat a fogzási időszakban.
Fotó: Shutterstock

Hogyan csillapítsuk a fájdalmat?

A legtöbb csecsemőnél a fogzáshoz enyhe tünetek, étvágytalanság, a széklet állagának megváltozása vagy éppen hőemelkedés társulhat. Magas láz esetén viszont másra kell gondolni, és tanácsos mihamarabb orvoshoz fordulni. 

A fájdalomcsillapításban sokat számít a szülők közelsége és a nyugodt környezet biztosítása, de akár egy simogatás is sokat segíthet. „Nagyobb babák esetén kitalálhatunk olyan programot vagy játékot, amivel eltereljük a figyelmet. Ha ez se segít, akkor a csecsemőkori fájdalomcsillapításra rendelkezésre állnak vény nélkül kapható készítmények is, azonban az első használat előtt érdemes a gyermekorvossal konzultálni” - mondja dr. Makleit László.

Mit kezdjünk a kipirosodott bőrrel?

Sok babánál előfordul, hogy ebben az időszakban megváltozik a széklet összetétele, és az arra hajlamos gyermekeknél megjelennek a pelenkakiütések. „Az érzékeny bababőr minden változásra reagál. Ilyenkor fontos, hogy fürdetés után ne dörzsöljük a nedves bőrt, inkább puha kendővel itassuk fel a folyadékot, majd hagyjuk a babapopsit teljesen megszáradni” – mondja az orvos.

Ilyenkor fontos, hogy pelenkacsere után legalább 10-15 percig hagyjuk a megszárított bőrt fedetlenül. Ezt követően vékonyan kenjük be erre szolgáló krémmel.

Ha nem eszik a baba

Gyakran előfordul az is, hogy a kisbaba nem akar enni. Az orvos szerint ilyenkor a hozzátáplálást érdemes választani. Azonban figyelni kell arra is, hogy a korai hozzátáplálás emésztőszervi panaszok forrása lehet.

„A helyesen táplált baba a fogzás kezdetekor még szopik, esetleg tápszert kap. Később, amikor már szilárd táplálék is szerepel az étrendben, új fog megjelenésekor inkább a pépes állagú, könnyen lenyelhető táplálékot részesítsük előnyben. Kerülendő a savas táplálék, illetve az új ízek bevezetése. Készítsük el ilyenkor a baba kedvelt ételeit” – mondta a belgyógyász.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.