Így változtatja meg az életed a gyerek

Olvasási idő kb. 2 perc

Semmi sincs olyan mély hatással az életedre, mint egy gyerek születése. Van, ami már sosem lesz a régi.

Egy kisgyerekkel az élet tele van kihívásokkal, de fontos, hogy kellő humorral álljunk hozzá a dolgokhoz.

Idézőjel ikon

Ha nem tudsz nevetni rajta, sosem éled túl!

- mondja egy amerikai apa, Mike Julianelle, aki Instagramon mutatja be, milyen volt az élet a gyerekek születése előtt és után.

#1 Amikor a kis feketét leváltja a mellszívó

Régebben azt tanították, hogy a fejés elengedhetetlen velejárója a szoptatásnak, de ma már tudjuk, hogy nem így van. Ettől még persze előállhat olyan élethelyzet, amikor szükség van rá – főleg akkor, ha szoptatási időben nem tudunk a baba mellett lenni, és más eteti meg lefejt tejjel.

#2 Az igazi férfi még a masnit is bevállalja a lánya kedvéért

Az apák szerepe ugyanolyan fontos, mint az anyáké. Egy 2017-ben publikált, huszonöt éven keresztül tartó, utánkövetéses vizsgálat igazolta például, hogy kevesebb problémával küszködnek azok a kiskamaszok, akiknek apja csecsemőkorukban élvezte az apaszerepet.

#3 Karácsonyi pózolás helyett kiütve

Vannak kutatások, amelyek szerint a baba egészségének kimondottan jót tesz, ha együtt alszik a szüleivel. Szabályosabb lesz a szívverése és a légzése, csökken ráadásul a hirtelen bölcsőhalál  valószínűsége is – ezért javasolják, hogy a babák külön ágyban, de egy szobában aludjanak a szüleikkel.

#4 Ki mondta, hogy gyerekkel nem lehet fesztiválozni?

Számos fesztivál van, ahol gyerekprogramokról is gondoskodnak, így az egész család jól érezheti magát. Csak az éjszakába nyúló partizásról kell lemondani (vagy át kell hívni egy éjszakára a nagymamát).

#5 Azt ígérték, hogy mókás lesz - de kinek?

Nagyon cuki, amikor a kisgyerek ölelgeti vagy épp betakarja a család kutyáját, de az esetek többségében ezt a kutya nem élvezi. Tanuljuk meg felismerni, ha a kutyánk nem érzi jól magát, és lépjünk közbe, hogy megelőzzük a bajt!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.