Vidd ki a gyereket, nem árt neki a hideg

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A hideg és a latyak igazából nem akadály, a szabadban játszadozás számos előnye pedig a telekre is ugyanúgy érvényes, mint a többi évszakra.

Most nem a mínusz 20-as, antarktiszi hidegekről van persze szó: nem az a cél, hogy leessenek az ujjai. Az odakint játszadozó és rohangáló apróságok ugyanakkor összességében jobban járnak, mint a szobában rostokoló társaik. A hóban-fagyban is aktív életet élő gyerekekről a Buzzfeed írt.

Mozogni télen is ugyanolyan fontos

A szabadban jóval több a lehetőség a testmozgásra, a fák és a játszótéri eszközök megmászhatóságát letesztelő és a mozdítható dolgokat előbb-utóbb elmozdító kicsik pedig jóval aktívabb életet élnek odakint, mint odabent. Az olvadó hó láttán szinte automatikusan latyakdagasztásba kezdő gyerekekre többet kell persze mosni, a hideget viszont úgysem nagyon érzik majd, ha egyszer igazán lendületbe jöttek.

shutterstock 532678834

Jót tesz az immunrendszernek

A sár és a latyak miatt pedig fölösleges aggódni: a rendszeresen kosz, baktériumok, állatok és rovarok között mulatozó gyerekek immunrendszere sokkal edzettebb és erősebb lesz, mint az oxigénsátorban, steril környezetben fonnyadozó társaiké.

Kreatív időtöltés

Az odakint játszadozó gyerekek sokkal nagyobb mértékben kell hogy a képzelőerejükre és a kreativitásukra támaszkodjanak, ami rengeteg új, ott helyben kiötlött (és rendkívül furcsa alszabályokkal megspékelt) játék formájában ölt majd formát.

Rugalmasabbá válnak

A központi fűtéshez és az ingerszegény otthoni környezethez hozzászokott gyerekek sosem fogják megtanulni, mekkora érték egy vízhatlan kabát vagy a fűtés, ha nem áznak legalább egyszer-kétszer bőrig, és nem tanulják meg helyén kezelni a folyamatosan változó környezetük jelentette kihívásokat.

A természet közelsége

Az állatokkal és a természettel szorosabb barátságot kötő kisgyerekek sokkal jobban átlátják majd, miért alszanak téli álmot bizonyos állatok és mit is jelent az évszakok váltakozása, ha nem hagynak ki egy teljes évszakot. Vagy legalább elejtenek egy kacsát, és meg lesz a vacsorának való.

Problémamegoldó képességek

Minél több időt töltenek a szabadban, annál több olyan kisebb-nagyobb problémával és kihívással találkoznak majd a gyerekek, amelyekre saját maguknak kell megoldást találniuk.

D-vitamin

Az egészséges táplálkozás és a táplálékkiegészítők nem mindig képesek elég D-vitaminnal ellátni a kicsiket, érdemes tehát legalább a telente rendelkezésre álló kevés és ritka napsütést elcsípni, hogy gond nélkül kibekkelhesse a gyerek a legsötétebb évszakot.

Ha pedig egyszerűen rühellik a hideget és nem értik, miért akarják őket folyton-folyvást kiráncigálni a pokrócuk alól és elszakítani őket a kedvenc képernyőjüktől, legalább megtanulják értékelni a benti élet jelentette privilégiumokat.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.