Ezzel idegesítik egymást a gyerekesek és a gyerektelenek

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az "öt legidegesítőbb dolog, amit gyerektelenek mondanak gyerekeseknek" címmel közölt meglehetősen találó listát a Huffington Post.

Ennek nyomán elkezdtünk a szerkesztőségben beszélgetni arról, ezek tényleg létező dolgok-e, majd szépen lassan kialakult egy sok ponton nem találkozó párbeszéd az egyik gyerekes (Gizi) és gyerektelen (Amál) kollégánk közt.

Mielőtt Gizi és Amál elkezdte volna egymás haját tépni, inkább megkértük őket, írják le, miért és mivel idegesítik őket a szembenálló tábor tagjai. De tényleg szembenálló táborok ezek? Vagy elég lenne kicsit értőbb figyelemmel fordulni a másik felé? Ez már más téma, most viszont következzen az az öt mondat, amire egy gyerekes tuti berág – és mellette a gyerektelen álláspont, avagy az, hogy miért is nem kéne felhúznia magát az anyáknak adot mondatokon. 

5: Tudom, van kutyám/macskám/hörcsögöm

Gyerekes álláspont: A Huffpo szerint azért idegesítő, mert valaki épp egy kutyához hasonlította a kisbabát, engem ez sosem érdekelt, viszont mindig legszívesebben az arcába röhögtem volna annak, aki azt hiszi, összemérhető a kutya és a gyerek terhe és felelőssége. 

Pont olyan, mint egy baba! Vagy nem?
Fotó: Shutterstock

Gyerektelen álláspont: Én még ilyet soha nem mondtam – hisz egy hörcsög nem gyerek –, de lehet, hogy van az a túlparázós, kiborító, idegesítő szülői attitűd, amikor már csak azért is kiesne egy ilyen mondat a számon, hogy idegesítsem az illetőt.

4.  *Ásítás* Olyan fáradt vagyok!

Gyerekes álláspont: Ó, te jó ég, te vagy fáradt? Hát, én is elég fáradt vagyok. Kétszer ébresztett éjjel a kisebbik, egyszer átjött a nagyobbik, mert félt az esőtől, a kutya hajnalban a szőnyegre hányt, a macska pedig a szoba kellős közepén hagyta egy egér fejét, amibe persze mezítláb beleléptem, amikor a kicsihez botorkáltam épp. Jobb lenne, ha visszamennél oda, ahol egész éjjel lehet aludni, nem pedig úgy, hogy egy hároméves tízszer pofánrúg abban az egy órában is, amikor amúgy alszol. Fáradt vagy, mi?!

Félt, átjött.
Fotó: Shutterstock

Gyerektelen álláspont: Komolyan, azt hiszed, csak te lehetsz fáradt? Mert a gyereked kétszer is felkeltett éjjel? Ettől a hozzáállástól rendesen kivagyok, képzeld, mindenki lehet fáradt. Mindenkinek lehet rossz éjszakája, fárasztó hete, fárasztó munkája. Lehet, hogy a beteg anyámat ápolom a 12 órányi munka után, álomba sírom magam vagy épp egész éjjel ébren filózok azon, miért szar az életem. És fáradt vagyok. Vagy éppen attól vagyok fáradt, hogy rommá bulizom magam, míg te a szaros pelenkákat cserélgeted. De ez is fáradtság – csak szólok, ha te már nem emlékeznél rá.

3. Nagyon elfoglalt vagyok, egy percem sincs!

Gyerekes álláspont: Hahahahaha. Várj csak, amíg gyereked lesz, na akkor arról fogsz ábrándozni, bárcsak még egyszer ennyire ráérhetnél. 

Akinek nincs gyereke, az alap, hogy baromira ráér, túlórázhat is helyetted, ugye?
Fotó: Shutterstock

Gyerektelen álláspont: Hahahaha. Biztos én is teljesen megváltozom majd, ha gyerekem lesz és elfelejtem, hogy a másnak is van élete és azt hiszem majd, hogy csak én meg a babám vagyunk fontosak és senkinek semmi problémája nem lehet, csak nekem, gyerekesnek! Hisz akinek nincs gyereke, az alap, hogy baromira ráér, túlórázhat is helyetted, ugye? 

2. Totál le vagyok égve, három esküvőn is voltam az elmúlt pár hónapban

Gyerekes álláspont:  Három esküvőn? Komolyan? Keményebb időszakokban minden gyerekem minden hétvégén zsúrba hivatalos, hónapokon át. Néha naponta két zsúrba is. És néha kell a bébiszitter, mert "a testvéreket nem tudjuk fogadni, megértéseteket kérjük". 

Sok szülinapi zsúr = sok ajándék mások gyerekeinek
Fotó: Shutterstock

Gyerektelen álláspont: Attól, hogy te minden babazsúrba ajándékot viszel, az én pénztárcámat még megterhelheti 3 esküvő. Jó neked, ha te attól égsz le, hogy minden hétvégére költened kell, én sajnos már kevesebbtől is. Csak nem már megint az empátia teljes hiányáról lenne szó a gyerektelenek felé?

1. Ha gyerekem lesz soha nem [tetszőlegesen kitölthető]

Gyerekes álláspont: Soha nem kap majd csokit? Soha nem nézhet tévét? Soha nem engeded majd, hogy hisztizzen? Vagy, hogy ilyen tiszteletlenül beszéljen? Ja persze, tudom. Régebben nekem is voltak elveim. Aztán neked is lesznek majd gyerekeid, és ők is fognak [tetszőlegesen kitölthető]

Az én gyerekem soha nem fog a kaján hisztizni! Vagy mégis?
Fotó: Shutterstock

Gyerektelen álláspont: Oké, ilyet én is gondoltam már, de nem mondam ki, mert még fejben rájöttem, hogy fogalmam sincs, mi lesz, ha gyerekem lesz. Nyilván hisztizni fog, bőgni a repülőn és rondán beszélni a nénikkel, hogy aztán majd hallgathassam, szar anya vagyok. De néha azért tényleg eszembe jut pár szülő láttán, hogy na EZT TUTI NEM [tetszőlegesen kitölthető]!  

Téged ki és mivel idegesít? Te kivel értesz egyet? Mondd el kommentben!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Anomál Amál
Anomál Amál
Bezzeg Gizi
Bezzeg Gizi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?