Te tudod, hogyan születtél?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A legtöbb családban még mindig tabutéma a születés, a gyerekek alig felének meri elmesélni az anyukája, hogy hogyan jött a világra. dr. Dékány Ágnes szülészorvossal, és Hengerics Katalin dúlával beszélgettünk a kérdésről egy meghökkentő baba kapcsán, ami többek között arra is jó, hogy segítsen felkészíteni a szülésre, de akár a kistestvér fogadására is.

Amikor először botlottam bele ebbe a szülő babába a Facebookon, bevallom, lefagytam. Elképzeltem, ahogy a két éves lányom kezébe adom (nálunk akkor volt aktuális a tesókérdés), és elmagyarázom neki rajta, hogy tessék, ez itt egy anya baba, az meg ott a hasában a kisöcséd, és így fog megszületni, látod? Hopp, kibújik, ez itt a köldökzsinór, aminek a másik végén a méhlepény van. A babák pedig nagyon szeretnek szopni, úgyhogy a kistesód rögtön fel is csatlakozik anya mellére, így, ahogy ezzel a patenttel a baba.

Oké, tudom, mondták már, hogy furcsa a humorom, és a valóságban nyilván nem is így történt volna a dolog. Az azonban biztos, hogy ez egy – finoman szólva – nem szokványos baba, és nem is egy terhes Barbie. Kíváncsi lettem a történetére, ezért utána jártam, és pár percen belül egy egészen más dimenzióba csöppentem.

Ezt az egyáltalán nem szokványos babát dr. Dékány Ágnes szülészorvos Szülni jó nevű oldalán találtam. Már az oldal elnevezésből is látszik, de megkeresésünkkor külön kitért rá, hogy misszióként tekint arra, hogy a nőknek jó legyen a szülésélményük, olyan, amire évek múlva is szívesen emlékeznek majd. És ennek az egyik eszköze az, ha felkészülünk rá, beszéljünk róla, legyen nyílt kommunikáció, hogy ne csak elszenvedjük, hanem örömmel éljük át azt a napot. 

Dékány Ágnes szerint egy nő vagy fél, vagy szül, a kettő együtt nem megy. A félelmet pedig a szülést megelőzően jól lehet oldani, ha beszélnek róla. Ehhez pedig jól jöhet egy ilyen baba.  

Még mindig tabu téma

Te például tudod, hogy hogyan jöttél a világra? És a saját gyerekeidnek elmesélted, hogyan születtek? Dékány Ágnes szerint az emberek felének gőze sincs  róla, hogy hogyan született. Egyszerűen azért, mert hiába kérdezte az édesanyját, ő kínosnak találta a kérdést, és inkább maszatolt vagy terelt. Ugyanúgy nehéz és kellemetlen téma, mint például a nemi felvilágosítás: sok családban egyik sem megy magától, természetesen, még ma sem.

A szülészorvos szerint egy ilyen baba oldja a feszültséget a szülőben és a gyerekben is, amikor ez a téma felmerül. Persze, a technikai részletek is fontosak, és sok gyereket érdekelnek, ezeket meg lehet mutatni a babán, de nem is ez a legfontosabb, hanem, hogy rá lehet vetíteni a folyamatot.

Nem gyerekjáték

2005-ben, az első magyarországi DONA Dúlaképzés előadója, Debra Pascali egy ehhez hasonló babát hozott magával. Azt, elmondása szerint egy dél-amerikai asszony varrta. Ezen a három napos tanfolyamon, körben ülve, a babát a saját karjaiban tartva mesélték el a résztvevők, hogy miért döntöttek úgy, hogy elmennek erre az eseményre. Számos megindító történet hangzott el, olyan szakemberek szájából, akik azon dolgoznak, hogy a várandósságot, a szülést, a születést, a szoptatást, az anyaságot jobbá tegyék – mesélte Hengerics Katalin, gyermekágyas dúla, egyben a baba készítője a Díványnak.

Katalin ekkor már végzett dúla és játékkészítő volt, ezért felajánlotta, hogy ha van rá igény, szívesen varr ilyen babákat. És habár ezek a kis eszközök néha gyerekkezekbe is kerülnek, nem ez az elsődleges céljuk. Sokkal inkább a szülésre való felkészülés, felkészítés, vagy régebbi szülés eseményének, esetleg traumájának a feldolgozása. Van, aki hordozókendős oktatáson használja, és volt, akinek ez a baba segített feldolgozni a kisbabája elvesztését, és vele volt az úton a következő várandósság és szép szülésélmény megvalósulásáig  – mesélte a dúla.

De azért gyerek kezébe is kerülhet

Hengerics Katalin szerint a szüléssel, születéssel foglalkozó szakemberek családjának, gyerekeinek a mindennapjaiban is jelen van a szülés misztériuma. Gyakran előfordul, hogy a szülész/dúla anya reggel nincs otthon, amikor a gyerekek felébrednek, és akkor tudják, hogy valahol éppen másnak van szüksége az anyukájukra. Az ilyen családokban a szülés, a születés beszédtéma, és másképp is állnak hozzá, mint más családokban, ezért gyakran előfordul, hogy a gyerekeik ilyen babát kapnak, mondjuk szülő Barbie helyett – mondta Hengerics Katalin.

Az azonban nem fordult még elő, és nem is fog, hogy egy vásáron kirakjon egy ilyen babát a portékák közé – ennek egyszerűen nem ott van a helye.  

Érdekel hogyan nevelhetünk boldog gyereket?

Tarts velünk szeptember 29-én este a Hatszín Teátrumba, és hallgasd meg Dr. Kádár Annamária pszichológus előadását. Jegyeket itt vásárolhatsz.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.