Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Felnőtt szemmel elég meredeka mesecsatornák kínálata. Tanul ebből valamit a gyerek? Ez se rosszabb, mint egy népmese? Vagy csupa szemét? Megkérdeztük.
Leültem a minap a gyerek mellé tévét nézni. A gyerekcsatornán futó rajzfilm sztorija a következő volt: a tökéletes ételt kereste egy gasztrokalandor, és a férfi valahogy elvergődött Sanjay és Craig városába. (Sanjay és Craig a főszereplők, egy fiú és egy kígyó, akik legjobb barátok.)
A gasztrokalandor állandóan úgy érezte, hogy már nagyon közel jár a tökéletes ételhez, emiatt például majdnem megette Craig-et, de Sanjay-nek szerencsére sikerült őt megmenteni. És ekkor jött az ételkritikus nagy felismerése: a tökéletes étel ő maga, úgyhogy fogta, és felfalta saját magát.
Ez volt az a pont, amikor úgy éreztük, hogy itt az ideje megkérdezni egy gyermekpszichológust és meseterapeutát, hogy mi a véleménye azokról a mesékről, amiket a gyerekek nap mint nap néznek a különböző gyerekcsatornákon. Ideértve Sanjay és Craig mellett a Spongya Bob, a Gatyás Bagázs, a Boci és Pipi, vagy az Én vagyok Menyus részeit, és még sok más, hasonló kaliberű rajzfilmet.
Végül is, a klasszikus mesékben és a népmesékben is bőven vannak hajmeresztő dolgok, mi van akkor, ha ezeknek a rajzfilmeknek is vannak rejtett értékeik, csak laikusként nem vesszük észre?
Jó hírünk van. Peer Krisztina gyermekpszichológus gyakorlatilag felmentett minden lelkiismeret-furdalás alól (vö. szaranyaság, amiért hagyjuk, hogy ezt nézzék). Azt mondja, ezek a rajzfilmek egyáltalán nem olyan rosszak, mint ahogy sok szülő gondolja. Mondjuk annyira nem is jók, kifejtjük hajtás után.
Rajzfilm =/= mese, a mesét ugyanis hallgatni kell
Elöljáróban tisztázzuk: ezek a rajzfilmek nem nevezhetők mesének, úgyhogy ne is hívjuk őket annak. A meséket ugyanis a gyerek hallgatja, elképzeli, és nem a tévében nézi, mint a rajzfilmeket.
Most, hogy tisztáztuk a különbséget, térjünk a lényegre: a rajzfilmek gyerekekre kifejtett hatására. Természetesen szó sincs arról, hogy a szóban forgó animációk segítenének a gyerekeknek feldolgozni bármiféle traumát, vagy elsimítani egy megrázkódtatást – bár nem teljesen kizárt, de nem ez a legfontosabb szerepük, nem azért szeretik őket nézni a kölkök.
Képzeljék, még fejleszthetnek is
Amiben viszont nagyon is jók: többnyire nagyon viccesek, ezért fejlesztik a gyerekek humorérzékét, ami, lássuk be, elég sok felnőttre is ráférne. Előfordul persze, hogy a gyerek nem ért bizonyos poénokat (sőt, némelyik felnőtt sem), észrevesznek viszont olyan vizuális elemeket, amikhez egy felnőtt például már nem elég ügyes.
A jól „fogyasztott” rajzfilmek emellett a gyerek mozgókép olvasási készségét is fejleszthetik – ehhez mondjuk jó, ha a szülő is ott ül, és beszélgetnek róla. Persze ebben egyrészt nem minden szülő kompetens, másrészt lássuk be, a tévé többnyire villanypásztor, és nem a fejlesztési terep, vagyis a szülő általában egyáltalán nem ül ott.
Peer Krisztina szerint ugyanakkor nagyon fontos, hogy a gyerekek tényleg a korosztályuknak megfelelő animációkat nézzék, igaz, túl nagy bajuk nem lesz, ha egy hároméves a hatos karikás elé ül, legfeljebb annyit ért majd belőle, hogy azért tetszett neki a rajzfilm, mert szép, rózsaszín ruhája van a Patricknak. De azért arra mindenképpen vigyázni kell, hogy ne folyhasson a gyerekekre bármi, minőségi és mennyiségi kontroll nélkül.
Ne menjen a játék és a kapcsolatok rovására
Elsősorban olvasni kellene a gyereknek mesét, ezt nem lehet eleget hangsúlyozni. Ez így is van, de azért a gyakorló szülők (Peer Krisztina is az, három kisgyerekkel), tudják, hogy ez nem mindig jön össze, mondjuk szerda délután. Ne legyen emiatt senkinek lelkiismeret-furdalása!
Persze, a gyereknek mozogni kellene, meg barátokkal játszani, meg a szülőkkel társasozni, meg mesét hallgatni apu ölébe kuckózva. Hát, sok szerencsét hozzá, például télen, abban a munkából/iskolából hazaérés utáni egy órában, amikor az embernek még minden mással van tele a feje, és csak egy dologra vágyik: hogy békén hagyják.
Ha a rajzfilmnézés nem megy a barátkozás, az emberi kapcsolatok, a játék, a tanulás, vagy a mozgás rovására, semmi baja nem lesz a gyereknek, ha egy kicsit tévézik. Nem annyira rosszak ezek a mesék, mint amilyennek sok szülő hiszi. Még akkor is, ha Sanjay és Craig dédelgetett pukibabája indul benne vándorútra.
És főleg, ne fogják vissza magukat a szülők, ha szintén viccesnek találják a durva, szókimondó poénokat. Nevessenek nyugodtan, szívből és hangosan, de főleg őszintén!
Ami kimondottan jót tesz
Természetesen megkérdeztük a gyermekpszichológust, hogy milyen meséket ajánlana. Elsősorban természetesen a népmeséket említette, közülük is nagyon jók a cigány népmesék, amik a durvább, tini ninja típusú rajzfilmek alternatívái lehetnek a hallgatott mesére fogékony gyereknek.
Mert hát sajnos, ha a gyerek soha nem hall mesét, egy idő után már egyáltalán nem is fogja tudni lekötni őt az elképzelt világ. Ha pedig jó rajzfilmet keresnek, akkor ott vannak például a japán animációk, mint például a Chihiro szellemországban, és említette még Peer Krisztina A tenger dalát, amit mindenkinek érdemes megnézni.
