Legalább 2-3 évet tanácsos külföldön maradni, ha az szeretnénk, hogy a gyerek is profitáljon, és anyanyelvi szinten megtanulja a nyelvet. Ha pedig a magyarságát is megőriznénk, akkor még kamaszkor előtt haza is kell térni. Schrammel Ivett pszichológussal beszélgettem arról, mit érdemes a szülőknek figyelembe venni a külföldre költözés kapcsán. Nyelvtanulás, beilleszkedés, kétnyelvűség. Ivett maga is élt külföldön három kisgyerekkel. Az SOS Gyermekfalvak Gyereksorsok blogjának interjúja.
Ön mennyi időt töltött külföldön?
Három különböző országban összesen több mint négy évet. Éltem három és fél évet Gibraltáron, fél évet Ausztriában és három hónapot Máltán, mindezt a három lányommal, akik most 7, 8 és fél és 12 évesek. Egy hónapja tértünk vissza a családommal Magyarországra. Pszichológus vagyok, a külföldi életünk során kezdtem Skype-on is tanácsadással, coachinggal, terápiával foglalkozni. Elsősorban külföldön élő magyarokkal dolgozom, így a saját élményeimen kívül számtalan, családdal együtt költöző kliensem tapasztalata is rendelkezésre áll.
Hogy hat a gyerekre a külföldre költözés?
Ez függ a gyerek életkorától, és az alapszemélyiségétől is: mennyire nyitott, mennyire könnyen barátkozik, hogy viseli a változásokat. Nagyon nagymértékben befolyásolja a szülők hozzáállása, ők hogy készítik fel a gyereket a változásra, hogy támogatják a beilleszkedés folyamatát. A gyerekek elsősorban utánzás útján tanulnak, nem az számít, mit mondunk neki, hanem hogy milyen viselkedést lát a szülőtől. Ha a szülő is nyitott, törekszik a kapcsolatok építésére, a gyerek ezt utánozza.
Gondolom, az is számít, hogy a szülő milyen érzésekkel megy ki…
Sokaknál ez egzisztenciális kényszer, itthon nem tudnak megélni. Ez más motiváció, mint aki a szakmai kihívásokat keresi, vagy egy régi vágya teljesül a költözéssel. Nagyon nem mindegy, beválnak-e a szülők várakozásai. A gyerekeknek nagyon jó antennáik vannak a szülő lelkiállapotára, át is veszik minden rezdülését. Ha a költözés sikertörténet, a szülők állást találnak, beilleszkednek, lelkileg kiegyensúlyozottak, ez megkönnyíti a gyerek helyzetét is. És persze függ attól is, milyen a befogadó ország, mikrokörnyezet, mennyire nyitottak, elutasítják vagy bevonják a külföldről érkezőket. Léteznek nagyon zárt kisközösségek, ahol nehéz elfogadtatni magát az embernek.
Létezik a gyerek szempontjából ideális kor?
Minél fiatalabb a gyerek, annál egyszerűbb a beilleszkedés. Mikor a család külföldre költözik, a gyerekek általában egyáltalán nem beszélik az új nyelvet, ez hároméves kor előtt nem jelent nagy problémát. Ekkor a gyerek egész világa a szűk családra korlátozódik, és ha a szülők meg tudják adni neki azt a biztonságot, amire szüksége van, akkor zökkenőmentes lesz ez a folyamat. Ha addig is a szülőkkel töltötte a legtöbb időt, akkor nem lesz gond. De ha a nagyszülők, rokonok aktívan részt vettek a napi életében, akkor nagyobb sokk a velük való kapcsolatot elveszíteni. A nyelv nem ismerete még óvodáskorban sem jelent korlátot, a 3-4 éves gyerekek még egymás mellett, nem egymással játszanak, a verbális kommunikációnak még nincs akkora szerepe.
A nehézségek ötéves kor után kezdődnek. 5 és 12 éves kor között a teljesítmény kerül a gyerek életének előterébe. Számtalan országban már ötéves kor körül megkezdik az iskolát a gyerekek. A tananyag elsajátításához szükség van nyelvtudásra, ennek már tétje van. A gyereknek már fontos, mennyi pozitív visszajelzést kap. Ha sokat dicsérik, eredményesnek érzi magát, a kompetencia érzése alakul ki. Ha azonban nem teljesít az elvárásoknak megfelelően, létrejön a kisebbrendűség érzése. És mivel hiányosak az idegen nyelven való ismeretei, így a teljesítménye az első években nem éri el azt a szintet, amit az anyanyelvén lenne képes nyújtani. De ez egy átmeneti teljesítményromlás, a szülő nagyon sokat korrigálhat ezen, és szükség is van az aktív támogatásra, kompenzálni kell a gyereket az iskolai sikertelenségekért. A szabadidőben érdemes olyan tevékenységeket folytatni, amelyek garantáltan sikerélményhez juttatják a gyereket. Folyamatos pozitív megerősítésre van szükség.
Hány év után képesek a diákok ugyanúgy teljesíteni a külföldi iskolában?
Én azt tapasztalom, hogy általában 2-3 év után. Nagyon nagy tévedés azt hinni, hogy néhány hónap alatt megtanulja a gyerek az új nyelvet. Az ovisok nagyon gyorsan elkezdenek beszélni az idegen nyelven, megértenek egyszerű kéréseket, amelyekkel naponta találkoznak az óvodában. Ebben a korban a gyerekek úgy tanulják meg a második-harmadik nyelvet, mint az anyanyelvüket, hallás, utánzás útján. A passzív nyelvtudás nagyon gyorsan fejlődik. És ugyanilyen tempóban elkezdik aktívan használni a nyelvet, nincsenek gátlásaik, és nem is szabad kijavítani, elég, ha az ember elismétli helyesen, amit ő helytelenül mondott. De ha folyton kijavítja, elveszi az önbizalmát, ami később leblokkolhatja a nyelvhasználatban.
Rengeteg szülőtől hallom, hogy „az én gyerekem pár hónap alatt megtanulta a nyelvet”. Nem a nyelvet tanulta meg, hanem pár mondatot, amiket használ is, de ez az igazi nyelvtudástól messze áll. Nagyobb iskolás gyereknél könnyű lemérni, mikor sajátította el anyanyelvi szinten a nyelvet: mikor eléri azt a teljesítményt, amit előtte itthon nyújtott. Vagy amikor értő módon olvas az idegen nyelven, de természetesen a szókincs hosszú évekig fejlődik még.
Szociálisan hogy viselik a kisiskolások a kiköltözést?
Még a pozitív változások is stresszt okoznak. Bármennyire igyekszik a szülő, bármennyire pozitívan viszonyul a változáshoz, mindenképpen stressz a gyereknek. Elveszti a régi barátait, iskoláját, megszokott környezetét, tágabb családját. Nagyon gyakori a regresszió az ilyen életkorú gyerekeknél. Korábbi életkorokra jellemző viselkedési mintákat vehetnek fel: körömrágás, ágybavizelés már szobatiszta gyereknél, tikkelés, dadogás. Előfordulhat lelki eredetű hasfájás, fejfájás, alvászavar. Ez nem törvényszerű, inkább akkor lép fel, ha az alkalmazkodási folyamat elakad. Ezek tünetek, a kiváltó okot kell megszüntetni, a beilleszkedést segíteni.
Hogy hogyan viseli a változást, az nagymértékben függ a gyerek alapszemélyiségétől is, hogy mennyire rugalmas, nyitott, milyen könnyen teremt új kapcsolatokat. A külföldre költözés nagy kaland is a gyerekeknek, köztük is vannak szenzoros élménykereső típusok, akik szeretik felfedezni a világot.
Hogy veszik a kamaszok az országváltást?
12 éves kor felett a legnehezebb a költözés. 13 éves korban kezdődik az énkeresés fázisa, ez pedig nehezebben megy végbe változó körülmények között. Ebben az életkorban már sokkal mélyebb, valódi barátságokról beszélhetünk, súlyosabb az érzelmi veszteség, hogy el kell hagyni a barátokat, plusz ebben a korban már nem úgy tanulja a gyerek a nyelvet, mint az anyanyelvét, hanem mint egy felnőtt. Nyilván könnyebb anyanyelvi környezetben, de már nem úgy ragad rá, mint egy ovisra. 6-7 éves korig tanulják úgy a nyelvet, mint az anyanyelvet, aztán jön egy átmeneti időszak. 12 éves kor felett már csak akcentussal tudja megtanulni a nyelvet. De ez a korosztály a legmotiváltabb a beilleszkedésre és alkalmazkodásra, mert itt már a kortárs kapcsolatok egyre fontosabbak lesznek a család rovására, új barátságokat akarnak kötni, ez megkönnyíti a beilleszkedést.
Külföldre költözni a gyerek 12 éves kora előtt ideális. Utána már nagyon nehéz, a gyerek utána már beágyazott kulturálisan. Ő már mindig magyar is marad, soha nem fog száz százalékosan beolvadni. Ha nagykamasz gyerekekkel egy család bevállalja a kivándorlást, akkor nagyon gyakori, hogy felnőttkorukra ezek a gyerekek visszatérnek Magyarországra, mert ők már beágyazódtak itthon.
Eszerint egy felnőtt sem fog tökéletesen beilleszkedni?
Egy része mindig magyar marad, az új identitása mellett megőrzi magyar identitását, és ha felnőttként tanulta, soha nem fogja akcentus nélkül beszélni a nyelvet, de ettől még érezheti tökéletesen jól magát az új országban.
A klienseid hogy tervezik, örökre mennek, vagy csak átmeneti időre?
Ez nagyon képlékeny. A többség nem úgy indul el, hogy mindent feléget maga mögött. Induljunk el, maradjunk kint pár évet, és majd meglátjuk. Ez a kint töltött évek során is változik, a külföldi létnek megvannak a maga fázisai, amelyek törvényszerűen előjönnek, és az egyes szakaszok lelkiállapota nagyon különböző.
A külföldre költözés szakaszai
- A mézeshetek. Az első 3-6 hónap időszaka. Rózsaszín szemüveg van a kitelepülőn, ilyenkor minden szebbnek tűnik, beleszeret az országba. Meg sem fordul a fejében a hazatérés, aki csak pár évre ment, abban is felmerül a végleges kintmaradás gondolata. De ilyenkor nem lehet megalapozott döntést hozni.
- Kultúrsokk. A legkomolyabb mélypont, ilyenkor a negatívumokat látja felnagyítva az emigráns. Aki ismerte már a kultúrát, az nem éli meg olyan rosszul, de sokan legszívesebben azonnal csomagolnának, és páran is meg is teszik. A mézeshetekhez hasonlóan ebben a szakaszban is torzított az észlelés. A régi otthon felértékelődik, sokaknál elképesztő erővel jelentkezik a honvágy, ilyenkor minden, ami más, az idegen és szörnyű.
- Alkalmazkodás. Ekkor már reálisabban látja a távozó az új kultúra előnyeit és hátrányait, sokkal megalapozottabb döntést lehet hozni, hogy az ember menjen vagy maradjon. Érzelmileg már nem olyan megterhelő ez az időszak, a személyiségfejlődés ilyenkor a legerősebb.
- A teljes beilleszkedés. Ide nagyon kevesen jutnak el, ez legalább 3-4 évbe telik, de nagy egyéni különbségek lehetnek.
Van értelme a gyerek miatt egy évre kimenni Angliába, hogy megtanuljon angolul?
Egy év arra elég, hogy elkezdi tanulni, szerezhet nagyon jó alapokat. De a nyelvtanulást itthon folytatni kell. Annyira megtanulja, hogy boldoguljon, szót tud érteni a barátaival, értékelhető az iskolai teljesítménye, de felnőttek beszélgetését egy komplexebb témáról még nem fogja érteni. Ha az a cél, hogy a gyerek különösebb erőfeszítés nélkül viszonylag magas szintre eljusson egy nyelv elsajátításában, akkor van értelme, de anyanyelvi szinten nem fog tudni megtanulni egy év alatt.
Szociális szempontból viszont ez nagyon rövid idő. Iskoláskorban az első év nagyon nehéz, nem beszéli a nyelvet, nem tud megfelelően teljesíteni. Elveszíti a kortárs kapcsolatait, nem tud azonnal kiépíteni újakat a nyelvi korlátai miatt. Mikor a kintlétnek eljönne a nyeresége, pont hazajönnek. A 2.-3. évben már beszéli a nyelvet, jobban tud teljesíteni. Iskoláskorban a szociális helyzet nagyon számít, és az első évben nem tud jó pozícióba kerülni. Ez főleg a népszerű gyerekeket viselheti meg.
Tehát, ha a gyerek szempontjait nézzük, legalább 2-3 évre érdemes kimenni. Egy ovis gyerek viszont akkor se sérül, ha csak pár hónapot tölt egy más országban, neki nem okoz problémát, hogy nem ismeri a nyelvet, ebben az életkorban még a szülők a legfontosabbak a számára.
Megéri a költözés a gyerekek szemszögéből?
A gyerekeknél is van személyiségfejlesztő hatása a külföldön töltött időnek. Nem működnek az otthon bevált viselkedési minták, az ember kénytelen változni, újat tanulni, fejlődni, kilép a komfortzónából. Az idegen nyelv tanulása a legjobb módja az intelligencia fejlesztésének. A kétnyelvű gyerekek problémamegoldó képessége sokkal jobb.
Javul a koncentráció, a memória, a tanulási képességek. Az iskoláskorban költöző gyerek 2-3 év után sokkal eredményesebb lehet az iskolában, mert közben kétnyelvűvé vált. A kétnyelvűség ad egy látásmódot is, sokkal többféleképp képesek megközelíteni ugyanazt a szituációt a kétnyelvű gyerekek.
Eddig az idegen nyelv tanulásának nehézségeiről beszélgettünk, de vannak olyan helyzetek, mikor az anyanyelv megőrzéséért kell küzdeni. Ha egy magyar nő Olaszországban, olasz apával neveli a kisbabáját, akkor biztos, hogy a kicsi jól meg fog tanulni magyarul?
Nem evidens. Ha a kétnyelvű pár mindkét tagja következetesen a saját anyanyelvén beszél a gyerekkel születésétől kezdve, és elég időt tölt vele, akkor lesz a gyerek kétnyelvű. De ha pár hónapos korban beadják bölcsibe, vagy idegen nyelvű bébiszitter vigyáz rá egész nap, akkor nem fogja megtanulni az anyanyelvét. Ahhoz aktív kommunikációval időt kell tölteni a gyerekkel.
Sokan ilyen helyzetben elkezdenek inkább vele is olaszul beszélni, hisz azt mindenki érti.
Azt gondolom, hogy ez a legnagyobb hiba, elveszik a gyerektől a szülők a kétnyelvűség esélyét. Hasonló helyzet, hogy a kiköltözés után külföldön a tanárok gyakran arra biztatják a szülőket, hogy a gyerek gyorsabb nyelvtanulása érdekében beszéljek otthon is az idegen nyelvet, ha ők ismerik. Ha a gyerek nagyon fiatal, nagyrészt el fogja veszíteni az anyanyelvét, ott fog állni a senkiföldjén egy ideig.
Az új nyelvet még nem, az anyanyelvet már nem beszéli tökéletesen. Ezt nagyon nagy hibának tartom. A gyerek úgyis megtanulja a befogadó ország nyelvét, hisz ott szerez barátokat, ott jár iskolába. Ez inkább történjen meg lassabban, de ne veszítse el az anyanyelvét.
Ami még gyakori kicsi korban kivándorolt gyereknél: megmarad a passzív tudása, de nem használja aktívan. A gyerek érti, amit kérdeznek tőle magyarul, de idegen nyelven válaszol. Erről nagyon sokan számolnak be, ez akkor történik meg, ha 1-2 éves gyerek költözik ki, és a szülők kevés időt töltenek vele. De ha otthon következetesen az anyanyelvén beszélnek vele, akkor nem veszíti el azt.
Ha a szülő fontosnak tartja, akkor a szaktárgyakkal is foglalkozni kell, hisz ezeknek megvan a szaknyelve, például a gyerek este elmeséli angolul, mit tanultak aznap, és a szülő elmondja magyarul is. Ha ezzel nem foglalkoznak, akkor nem fogja tudni a matematika vagy biológia kifejezéseit magyarul.
Hány nyelvet tud befogadni egy gyerek? Ha egy Németországban élő magyar család angol iskolába járatná a kisfiát, akkor a fiú bedilizik vagy háromnyelvű lesz?
Nyugodtan menjen angol iskolába. Lassabban, de mindkét idegen nyelvet meg fogja tanulni.
Néha a kint élő magyarok attól tartanak, hogy a gyerek elveszíti a magyar kultúrát. Mennyi idő után kell visszajönni, hogy ez ne következzen be?
A kamaszkor előtt. Kamaszkorban nagyon nehéz váltani mindkét irányban, visszajönni is. A gyerek addigra már beilleszkedett, ott szocializálódott.
Az Ön gyerekei hogy viselték a költözéseket?
Nagyon jól vették az akadályokat. A nagylányom óvodáskorú volt, mikor Ausztriába költöztünk, a legkisebb pedig ott született. Ez a fél év nagy kaland volt nekik. Én otthon voltam a két picivel, a nagylányom óvodába járt, de nem okozott nehézséget neki.
És a több mint három év Gibraltáron?
Nagyon szerencsés időszak volt, 3 és 8 év között voltak, mikor kiköltöztünk. Most mindhárman anyanyelvi szinten beszélik az angolt, életkoruknak megfelelően. A nagylány másfél évet járt magyar iskolába, a költözést követően két év után már angol regényeket olvasott, nagyon stabil volt a nyelvtudása. Két év után az angol eredményei jobbak voltak az iskolában, mint az osztálytársaié. A kicsi is tökéletesen kifejezi magát, akcentus nélkül beszél, de a két kicsi szókincse nyilván nem éri el a nagyét, aki tudományokat tanul, az iskola húzza fel a szókincset. De mi nem azért mentünk ki, hogy a gyerekek rögtön megtanulják a nyelvet.
A lányok személyiségére hogy hatott az utazás?
Sokkal nyitottabbá váltak, empatikusabbá, barátságosabbá. Nagyon megtanulták, hogyan kell kapcsolatokat kezdeményezni és fenntartani, hogyan kell együttműködni másokkal. Ha a gyerek nem beszéli a nyelvet, de meg kell értetnie magát, akkor sokkal jobban kell figyelnie a metakommunikatív jelekre. Ettől az érzelmi intelligencia is fejlődik, minden nemverbális jel kiemelt fontosságúvá válik. Jobban figyelnek a másikra, és utána ez így marad.
De mi egy nagyon befogadó környezetbe mentünk ki, ahol rengeteg a külföldi és nagyon befogadók, az angol-spanyol kultúra keveréke jellemzi Gibraltárt. A külföldön töltött évek, a multikulturális környezet hatására a gyerekek sokkal nyitottabbá és elfogadóbbá válnak más kultúrák iránt. Az én lányaimnak voltak nemcsak gibraltári, hanem angol, ír, spanyol, marokkói, thaiföldi, lengyel osztálytársai és barátai is - hogy csak a Gibraltáron leggyakrabban előforduló nemzeteket említsem - így számtalan pozitív tapasztalatra tettek szert más nemzetiségű, jelentősen eltérő kultúrájú gyerekekkel kapcsolatban.
Pszichológiai kutatásokból pedig tudjuk, hogy egyetlen jó élmény is elegendő lehet ahhoz, hogy a pozitív viszonyulás, elfogadás kiterjedjen ezen más csoportok többi, ismeretlen tagjára is.
Egy hónapja tértek vissza Magyarországra. Hogy zajlik most a visszailleszkedés?
Jól érezték magukat kinn, de örültek, hogy hazajövünk, mert itt a tágabb család. Igyekeztünk ápolni a kapcsolatokat, de ez nem ugyanaz. Az iskolában biztos lesznek kihívások, mert az angol rendszer egész más, jóval gyerekcentrikusabb, kevésbé teljesítményorientált, kevesebb a tananyag, nincs házi feladat, nincs szóbeli felelés, de amit megtanulnak az nagyon stabil, és érdekes módon előrébb tartanak. A nagynak lesznek bepótolnivalói magyar történelemből, magyar nyelvtanból, kottaolvasásból.
Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot Magyarországgal, évente háromszor hazalátogattunk, itthon voltunk a szünetek alatt. Ők most a régi környezetükbe kerültek vissza. Már valamit magukra vettek a gibraltári kultúrából, sokkal lazábbak, felszabadultabbak, kevésbé szoronganak, mint általában a kortársaik. Már az első nap barátokat szereztek itthon az iskolában, pedig új osztályba léptek, a nagyok már összeszokott közösségbe.
Még több történet gyerekvédelemről, gyereknevelésről a https://gyereksorsok.hu/ oldalon olvasható.
