Itt a szeptember, kezdődik az iskola. Azonban nem minden kisgyerek kezdi az évet büszkén, fejet felemelve, tudatában saját értékeinek. Hogyan biztassuk az elsős megszeppentet, vagy hogyan öntsünk bátorságot a félénk kisiskolásba? Medveczky Kata pszichológussal beszélgettem.
Mi az az önbizalom?
Talán a legegyszerűbben úgy lehetne megfogalmazni, hogy az önbizalom egyfajta tudás, mikor tisztában vagyunk saját értékeinkkel, képességeinkkel, és mivel a belső világunk stabil, így azt kívülről nehezebb megdönteni.
Az önbizalomhoz azonban elsősorban önismeret, és érzelmi biztonság szükséges, melyben hatalmas a szerepe a szülőknek, akik a kisgyerek énképét nagyban alakítják.
Vigyázz, kész, iskola
Ahány kisgyermek, annyiféle karakter és jellem. Akadnak elsősök, akik már alig várják az iskolát, szinte aludni sem tudnak az izgalomtól, és léteznek olyan félénk kisgyerekek is, akik szoronganak az ismeretlen, új helyzettől. Így vagy úgy, de az iskolakezdés mindig nagy mérföldkő - mind a szülő, mind a kisgyerek életében. Az óvoda után ez az első hely, ahol megmérettetik a kisgyerek, mely a szülők „lelkivilágára” is kihatással van, hiszen itt látszik először élesben, hogyan válik be az életben a kisgyerek, hogyan tud megállni a saját lábán, beilleszkedni egy új közösségbe, megfelelni az elvárásoknak.
Saját portánk előtt
Abban az esetben, ha nekünk, szülőknek vannak gondjaink az iskolával, ha mi magunk szorongunk, izgulunk, érdemes először saját magunkba nézni, mi az a dolog, ami miatt így érzünk.
„Az első lépcső a felismerés, amikor tisztán látom, hogy én szülőként izgulok az iskola miatt. A második lépcső, amikor felteszem magamnak a kérdést, hogy mi okozza ezt bennem. Egy rossz emlék? Kudarcélmény? Mi is zavar tulajdonképpen ennyire? A harmadik lépcső, amikor tisztázom magamban, hogy mik a lehetőségeim, mitől nyugodnék meg, mitől érezném jobban magam? Például, ha még egyszer beszélhetnék kettesben az új tanítónővel? Akkor időpontot kell kérni hozzá. A negyedik lépcső a konkrét megoldás, ami a legtöbb esetben a fentiek tisztázásával adja is magát. Beszélek az érzéseimről a barátnőmmel, édesanyámmal, szakemberrel, vagy inkább csendben befelé figyelek, mert így tudok megnyugodni, vagy még információt kell gyűjtenem, mert az ismeretlentől szorongok annyira” – mondja Kata.
Készüljünk mértékkel az iskolára
A legtöbb szülő valamilyen szinten készül az iskolára, ha másképp nem is, a tanszerek megvásárlásával mindenképp. „De nem kell túlzásba vinni a rákészülést, ebben is, mint minden másban a mértékletesség az útmutató. A legjobbat akkor tesszük, ha szülőként pozitívan, lazán, nem idegeskedve várjuk az iskolát. Ha mi magunk stresszelünk az iskolakezdéstől, akkor ne csodálkozzunk azon, ha a kisgyerek is szorongani fog. – mondja Medveczky Kata szakpszichológus.
„Vegyük meg együtt a tolltartót és az iskolatáskát, de ne engedjünk a fogyasztói társadalom nyomásának, hiszen lehet, hogy most éppen a tündéres kis hercegnő a menő, de könnyen megeshet, hogy két hónap múlva már valami másért fog rajongani szemünk fénye. Nyilván nem fogjuk az összes füzetet az új kedvenc miatt lecserélni, ezért is érdemes a realitások talaján maradni, így kevesebb lesz a csalódás mindkét részről. Visszatérve a pozitív szemlélethez, ha nekünk szép emlékeink vannak az első napról, azt jól tesszük, ha elmeséljük a gyermekünknek.” – mondja a tanácsadó szakpszichológus.
Vegyük komolyan az érzéseit
Érdemes beszélgetni a gyerekkel, ő hogyan érez, melyhez kulcsot adhatunk a kezébe azzal, hogy mi magunk elmeséljük neki, hogy mennyire izgultunk az évnyitón, de amikor a tanító néni ránk mosolygott máris kivirult a világ. Ha nincs éppenséggel pozitív élményünk az első napokról, akkor érdemes a hozzáállásunkkal megtámogatni a kicsi elsőst.
„Nagy erőt adhat, ha azt érzi a gyermekünk, hogy valóban odafigyelünk rá, és az érzéseire, sőt el is fogadjuk azokat. Fontos, hogy lehessen beszélni az érzelmekről, hogy ne fojtsuk el azokat se magunkban, sem a gyerekben. Sokkal célravezetőbb, ha a szimpla ne butáskodj, ne sírj már, nem lesz semmi baj, és hasonló állítások helyett inkább valami olyasmit mondunk, hogy tudom, hogy most ijesztő számodra az iskola, látom a könnyeket a szemedben, sírd csak ki magad, de hidd el, hogy megállod a helyed, találsz majd barátokat, és sikerülni fog ez is, hiszen emlékszel a múltkor is milyen kitartó, bátor, kezdeményező stb. voltál. Érdemes ekkor olyan emlékekre felhívni a kisgyerek figyelmét, melyben sikeresen megoldott valamilyen problémát, mely most a segítségére lehet.”
Ha ugyanis az érzelem átélhető lesz, ha a kisgyerek megélheti, hogy sírhat, félhet, szoronghat, akkor tud az adott érzés feloldódni, akkor tud a szorongás, a félelem, a stressz eltűnni, köddé válni. Ha elfojtódik, akkor más utat fog magának találni, és agresszióban, esetleg depresszióban fog megmutatkozni. Érdekes tény, hogy stressz hatására hormonok – többek közt ilyen a kortizol is - termelődnek a testünkben, és csak akkor áll helyre az egyensúly, ha az érzelmek, melyek a stresszt okozzák a felszínre kerülhetnek. Ekkor végre csökken a stresszhormonok szintje, és helyreáll a rend.
Meséljünk neki
Fontos tudnunk hát, hogy a kisgyerek iskolához való viszonyát nagyban befolyásolja a szülői hozzáállás. Ha mi magunk is utáljuk, és ki nem állhatjuk az iskolát, ne várjuk, hogy a gyereknek kedve lesz odamenni. Ha mi magunknak nincs bizodalmunk abban, hogy jól fog teljesíteni, akkor nagy eséllyel lesznek problémái a gyereknek is. A szülő ebben az esetben is minta a gyerek számára, mely nem egyszeri történet, nem egyszeri beszélgetés, hanem folyamatos tevékenység, egyfajta életstílus.
„Persze semmi baj nincs azzal, ha a szülő maga sem tudja, hogyan kezdjen erről a témáról beszélgetni, egyáltalán megnyitni a kisgyereket, hiszen ő maga is zárkózottabb típus. Kiváló lehetőséget biztosítanak ebben a helyzetben a mesék.
Gondolatébresztő, beszélgetést indító, ha a kisgyerek korának megfelelő, iskolás témájú meséket olvasunk, számtalan ilyen kortárs mese található a könyvesboltok polcain. Egy-egy történet mentén megállva a mesélésben elmondhatjuk saját érzéseinket, teret adva a kisgyereknek is, válaszolva a felmerülő kérdéseire.”– mondja a pszichológus.
Így növelhetjük még a kisiskolás önbizalmát
Érdemes a beszélgetéseken túl konkrét tapasztalatokhoz, sikerélményekhez juttatni a gyereket, bármi is legyen az. Olyan feladat elé állítsuk, amiben biztosak vagyunk, hogy sikerül megoldania azt. Mindegy, hogy éppen egy házi készítésű akadálypályán való végighaladás, egy kirakó befejezése, vagy éppen egy rajz, vagy gyurmafigura elkészítése a feladat, a lényeg, hogy gyermekünket teljesíthető kihívás elé állítsuk. A későbbiekben ez jó kiindulási alapot szolgáltat egy-egy nehezebb helyzetben, az iskolában is majd.
