Megszülettek a pótfelvételi ponthatárai

Olvasási idő kb. 1 perc

8305 pótfelvételiző izgult az eredmények miatt. A legtöbb jelentkezés levelező szakokra érkezett.

Az Oktatási Hivatal csütörtök este meghatározta a pótfelvételi eljárásban meghirdetett, 2016. szeptemberben induló képzések ponthatárait, ezzel eldőlt, hogy a 8305 pótfelvételiző közül ki kezdheti meg tanulmányait szeptemberben. A jelentkezők sms-t kapnak az eredményekről, amelyeket már a Felvi.hun is át lehet böngészni.

A besorolási döntés legkésőbb augusztus 28-ától a Felvi-hum is elérhető. A felvettek a felsőoktatási intézményektől kapják meg a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos teendőkről szóló értesítést szeptember első napjaiban.

Az Oktatási Hivatal közleménye szerint a mostani ponthatárok  egyes esetekben magasabbak, mint az általános felvételi eljárásban megállapított ponthatárok.

Az Eduline szerint a jelentkezők 67 százaléka alapképzést, 7 százaléka osztatlan mesterképzést, 16 százalékuk felsőoktatási szakképzést, 10 százalékuk pedig mesterképzést jelölt meg. A legtöbb jelentkezés levelező szakra érkezett.

A pótfelvételiben meghirdetett szakok esetében a ponthatár nem lehet alacsonyabb, mint az általános eljárásban, július 26-án nyilvánosságra hozott volt. Ha egy képzést kizárólag a pótfelvételi eljárás során hirdettek meg, a ponthatár nem lehet alacsonyabb a jogszabályi minimum pontszámnál, ami alapképzésen és osztatlan mesterképzésen 280, felsőoktatási szakképzésen 240, mesterképzésen 50 pont.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Szűcs Gyula
Szűcs Gyula
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.