Jóska is eléggé meglepődne, ha gömbölyödő sörhasát mostantól naponta tíz ember kezdené kérdés nélkül tapogatni. A terheshas is magántulajdon.
Ha az ember teherbe esik, felkészülhet rá, hogy mostantól egy jó darabig látványosság lesz belőle: a járókelők már a nagy pocakot is megbámulják, a kiscsecsemőt pedig még inkább. Vagy hogy Palya Beát idézzük: „megnövesztem a hasamat, baba lesz benne, kicsi gyermek, hej, az utcán szépen néznek”. A nézés persze egy dolog, van, akit zavar és van, akinek kifejezetten jól esik.
Nehezebb kérdés a taperolás – a pocak növekedésével ugyanis egy idő után rokonok és vadidegenek egyaránt szeretnék azt fogdosni, később pedig a kisbaba kis lábacskáit vagy fejecskéjét simizni.
Ez mind teljesen érthető, hiszen a terhespocak valóban érdekes képződmény, pláne, ha pont mozog is benne valami, és mi lenne cukibb és simogatnivalóbb egy újszülöttnél? Sajnos az anyák jelentős részét mindez általában zavarja. Ha zavar minket, lehet szólni, de akkor meg igen könnyen megkapjuk, hogy mi vagyunk a mogorvák és udvariatlanok – hiszen a simogató csak jót akart és kedves akart lenni, mit kell ezen hisztizni?
Mivel a pocaknövesztés és -fogdosás jellemzően női sport, férfi olvasóink úgy képzeljék el, hogy milyen érzés lenne, ha gömbölyödő sörhasukat mostantól naponta 7-10 alkalommal kérdezés nélkül elkezdené tapogatni a haverjuk, a munkatársuk, az idős szomszéd bácsi, és az árufeltöltő srác a boltban. Majd miután ráhelyezte a kezét, önnel szemben állva 30-45 mácorpercig áhítatosan néz. Bizarr na. Nekünk is az.
Csak óvatosan a pocaktapival!
A várandósságtól önmagában az adott nő teste még nem válik köztulajdonná, ugyanúgy az ő teste, mint ahogy addig volt. Azaz nem ugyanúgy, hiszen pár hónapra épp kisajátította magának egy kis növekvő élőlény, vagyis most ketten osztoznak rajta. Sajnos az a rossz hírünk van, hogy ettől még ugyanúgy illetlen, indiszkrét dolog fogdosni, mint kisbaba nélkül. Vagyis mielőtt tapogatni kezdünk egy gyönyörű kis pocakot, gondoljuk át, hogy úgy egyébként, amikor nem terhes, szoktuk tapogatni és simogatni ezt a nőt, és ő bele szokott-e egyezni?
Ha igen – mert a férje, a közeli családtagjai, barátai vagyunk – akkor valószínűleg most is szabad. Ha nem – mert a szomszéd néni, az ügyfél, a bolti eladó vagy a random járókelő vagyunk – akkor valószínűleg most sem lenne ildomos. Természetesen nem minden kismama ilyen mufurc, és van, aki lazán megengedi a pocaksimit, de ekkor is nagyon fontos, hogy kérdezzük meg előtte! Annál kellemetlenebb nincs, mint amikor előzetes figyelmeztetés nélkül fogdosni kezdik az embert.
Legyünk türelmesek, de határozottak
Várandós nőként érdemes felkészülni az ilyen helyzetekre, hogy ne érjen váratlanul, hiszen elég valószínű, hogy párszor meg fog velünk történni. Bár kellemetlen helyzetek is adódhatnak, tartsuk észben, hogy a simogatók tényleg nem akarnak rosszat, és általában ugyanezek a jószándékú népek azok, akik adott esetben előre engednek a sorban vagy átadják a helyüket a villamoson. Ettől még természetesen jogunk van meghatározni, ki érhet hozzánk és ki nem. Ha olyasvalaki készül tapizni, akiről úgy gondoljuk, hogy mi nem szeretnénk, nyugodtan szóljunk neki – de első körben szóljunk kedvesen és udvariasan. Egyszerűen kérjük meg kedvesen, hogy ne tegye, mert nem szeretnénk. A legtöbb kéretlen simogató ezt megérti.
A probléma egyébként világszerte ismert, az interneten hemzsegnek a dühös kismamák vallomásai és kommentjei azzal kapcsolatban, ki, hogyan, mikor fogdosta őket orvul és akaratuk ellenére. Próbáltunk keresni olyan hozzászólást, ahol a kismama pozitívan nyilatkozik a pocaktapiról, esetleg örül neki, kellemesnek, kedvesnek találja, de legjobb szándékunk ellenére sem találtunk egy ilyet sem. Néhányan közömbösek, a legtöbben utálják. Nem véletlen, hogy számtalan fazonban és stílusban rendelhető a netről a „Hands off the bump!” (el a kezekkel a pocaktól) feliratú kismamapóló.
Fogdossák a babámat!
A kisbaba megszületése után csak fokozódik a helyzet: mintha mindenki be akarna lesni a babakocsiba vagy a hordozókendő alá, és gyönyörködni egy picit a kis jövevényben. Ezek az emberek általában kedvesek és gratulálnak, és még az is lehet, hogy magányos idősek esetében épp ez a kis babanézegetés aranyozta be a napjukat. Nehezebb elfogadni a következő fokozatot, amikor a babát meg is akarják simogatni, esetleg mire észbe kaptunk volna, már meg is tették. Ha szerencsénk van, akkor csak a kis lábacskáit fogdosták meg, ha nincs, akkor a kezét, amit mindjárt a szájába vesz.
Ezzel kapcsolatban megoszlanak a vélemények: a fogdosáspártiak szerint nem szabad a bébit karanténba zárni, a szoptatott csecsemőt amúgy is védi az anya immunrendszere, később meg a sajátja is, egy kis fogdosástól nem lesz semmi baja. Amíg nem az influenzajárvány kellős közepén a tömött buszon történik mindez, addig valószínűleg van is benne igazság, viszonylag kicsi az esélye, hogy egy egyébként egészséges ember egy simogatással megbetegítsen egy egyébként egészséges csecsemőt. De nem nulla, és ha az adott csecsemő anyukája ebben a tekintetben óvatos szeretne lenni, akkor ezt kívülállóként tiszteletben kell tartanunk.
Egy baba betegsége az egész család életét felboríthatja: ami kívülállóként „csak egy kis náthának” tűnik, az valójában nekünk minimum éjszakákon át tartó orrporszívózást jelent, miközben le kell fognunk a visító gyereket, rosszabb esetben gyógyszereket kell belejuttatnunk akarata ellenére, miközben halálra aggódjuk magunkat, hiszen még olyan pici, még rosszabb esetben elkapják a nagyobbak is és nem tudnak iskolába-oviba menni, és kész is a hetekig tartó nyűgösség-armageddon.
Beszéljük meg!
A babának, illetve az érdekeit jelenleg képviselő anyának joga van eldönteni, hogy elfogadnak-e érintéseket, illetve kitől, mikor, milyet, vagy sem. Ezért ha épp megőrülünk a vágytól, hogy megsimogassunk egy csecsemőt, akkor az első lépés, hogy odafordulunk az anyukájához és megkérdezzük, megengedi-e, hogy megsimogassuk. Ha igen, szuper. Ha igen, de csak a lábát, akkor érjük be a lábbal. Ha nem, azon sem kell megsértődni, próbáljuk egy kicsit más szemszögből nézni a dolgokat: velünk is előfordul, hogy épp nem vágyunk simogatásra, vagy, hogy nem szeretjük idegenek érintését.
Újdonsült anyukaként pedig érdemes felkészülni ezekre a helyzetekre és átgondolni, nekünk mi fér bele és mi nem, és azt is, mit fogunk mondani. Máskülönben könnyen kerülhetünk abba a helyzetbe, hogy csak hebegni tudunk, vagy épp reflexből elküldjük a szomszédnénit a jó édes anyjába. ezek helyett mondjuk meg udvariasan, hogy kérjük, ne simogassa meg a babát, mert a./ mi nem szeretjük, b./ ő nem szereti. Hozzátehetjük, hogy „kézmosás nélkül”, ami a legtöbb járókelő számára érthető érvnek hangzik, és igen kevesen szaladgálnak az utcán frissen mosott kézzel, így a tapizók nagy részét ki is szűrtük.
Bár mi inkább a párbeszédben hiszünk, a neten természetesen lehet rendelni babakocsira akasztható „ Ne fogdosd a babát”-táblákat, különféle viccesebb vagy lényegretörőbb szövegekkel. Sajnos, ezek angol nyelvűek, magyar nyelvűt nem találtunk, de ha épp ilyesmire vágyunk, igen könnyen készíthetünk magunknak házilag is.
