A kamaszkor egyik jellegzetessége, hogy a tizenéves szembefordul a szülői mintákkal, a családi házban tanult értékekkel, normákkal. Ennek az az oka, hogy a saját világképének kialakításához először meg kell kérdőjeleznie azt, amit addig evidenciaként elfogadott.
Sok szülő megsértődik, mikor a gyerek beleköt mindabba, ami számára szent. Gyakran bántóan csinálja ezt a fiatal, például rámutat, milyen ellentmondások vannak anya, apa elvei és tettei között. Felnőttként nagyvonalúbbak vagyunk: már értjük, attól, hogy őszintén hiszünk valamiben, nem feltétlenül tudjuk mindig megvalósítani. A kamasz sajnos nem ilyen engedékeny. Persze, nem mindennel megy szembe ő sem, nehéz előre kiszámítani, miben talál majd kivetnivalót. Sokszor a barátok gondolatait veszi át, vagy éppen észreveszi a családi normák egyoldalúságát, és ő a másik irányba billen el. Például az entellektüel, de testével, sporttal nem igen foglalkozó családban a gyerek hátat fordít a könyveknek, és beleveti magát a testépítésbe.
Lehet olyan szakasza ennek a folyamatnak, amikor megijed a szülő, mert számára értéktelen, gagyi, blőd dolgokat magasztal a fiatal. Ezért sokakban felmerül a kérdés, mit lehet tenni annak értekében, hogy az elfordulás ne legyen tartós, visszataláljon azokhoz az emberi alapelvekhez, amiket a szülők szerettek volna közvetíteni.
A legfontosabb, de legkevésbé tudatosan kontrollálható szempont a hiteles minta. Azaz, a szülő ne csak papoljon, hanem megvalósítsa, amiről beszél, és a gyerek számára a végeredmény is meggyőző legyen, azaz látszódjon, hogy mindez –az elvek- működnek az életében. Ha a fiatal látja a gyümölcseit a szülők életvezetésének, akkor az vonzóbb lesz számára, mintha erőnek erejével próbálnák átnyomni az igazukat, miközben a mindennapjaik kudarcok sorozata.
Például annak az anyának a gyermeke tudatosan választotta, hogy ő egészen máshogy fog viszonyulni az emberekhez, aki egész életében azt hangoztatta, ha valakiben egyszer csalódott, nem ad neki új esélyt. Csakhogy az asszonynak magányos és keserű idős évek jutottak osztályrészül: ebből leszűrte a fiú, ő másfajta életet akar, tehát jó lesz, ha az emberekkel is másként bánik.
A példamutatás még sokaknak eszébe jut, de az nem mindenkinek, hogy be is kell vonni a gyereket ezek megvalósításába minél korábbi évektől. Az ember jobban értékeli, és jobban átérzi a fontosságát annak, amiért erőfeszítést tesz. Vannak szülők, akik komolyan dolgoznak nemes célokért, de ugyanilyen maximalisták magukkal, ha a gyerekükről van szó: mindent elintéznek, kipárnáznak neki, remélve, hogy a gyerekben majd felébred a hála és mindannak értékelése, amit kapott, és majd ő is akar önként adni, tenni. Ez nem biztos, hogy így lesz, ha egész gyerekkorában semmit sem vártak el tőle.
Vonjuk be, ha szelektíven gyűjtjük a szemetet, ne csöndben szortírozzuk, amit ő összeöntött: várjuk el tőle is. Ha önkéntes munkát végzünk, jöjjön velünk ő is, korához mérten vállaljon részt belőle. Kérjük meg karácsony előtt, válasszon ki néhány játékot, amiről lemondana, és együtt dobozoljuk be. Aki ebbe nő bele, az nem fogja abbahagyni kamaszként sem, vagy legfeljebb átmenetileg, de már beléégett, hogy az a természetes, ha az ember odafigyel a környezetére, a rászorulókra. Míg, aki páholyból nézte, ahogy a szülei törik magukat, szívesen marad a páholy kényelmében.
Kevesen gondolnak rá, de valójában nagy szerepe van az érzelmi igényesség kialakulásában a művészetnek. Olyan művészeti élmények átéléséről van szó, amiben emberi dilemmák, sorsok, érzelmek jelennek meg, amikkel azonosul a gyerek, és átérzi mindennek a valóságát. Aki érti, hogy a felszíni kincseken kívül még mi mindenről szól a világ, az ezt nem tudja elfelejteni, és még ha akar, sem lesz képes elmenni olyan irányba, ami csak a tárgyi értékekről, a népszerűségről vagy mások kihasználásáról szól – érezni fogja, hogy valami még hiányzik. Be lehet oltani a gyereket kicsiként! Na, nem azzal, ha elvárjuk, hogy ezt vagy azt ne szeresse, mert az gagyi, vagy ha levonjuk a morális tanulságot egy film megnézése után. Egyszerűen kínáljunk fel olyan dolgokat is, amik jók! Ez jelenthet egy jó bábelőadást óvodásként, igazi, jó mesék elolvasását, aztán később a tartalmas mozifilmeket, színi előadásokat. De figyeljünk: abból épül a gyerek, ami jelent valamit számára, amivel azonosulni tud. Tehát nem az a lényeg, hogy lássa a filmművészet minden fontos darabját, amit ismerni „illik”, hanem hogy egyet lásson, ami megszólítja.
És végül: az érzelmi, morális igényességhez vezető legfontosabb út, hogy magának a szülőnek milyen a kapcsolata a gyerekkel, azaz hogy bánik vele. Oszthat ételt az összes szegénynek, és viheti a legjobb előadásra, ha a gyerek nem érzi érzelmileg biztonságban magát, nem érzi, hogy a szülei megbecsülnék őt. Tehát ez az első: bánjunk vele úgy, hogy a szavainkban és érintésünkben legyen benne, amit szeretnénk neki átadni, és akkor kamaszként sem kell érte aggódnunk, ott van a bőrén és a lelkében mindaz, amit érdemes magával vinnie.
Cziglán Karolina
pszichológus
