Háromból két olvasónk inkább belegebed a gyerek körüli teendőkbe, de nem kér segítséget. Tippek, hogy ez ne így legyen.
Segítséget kérni nem egyszerű dolog, rögtönzött felmérésünk szerint legalább kétszer annyian vannak, akik inkább belegebednek, de ki nem ejtenék a szájukon, hogy légy szíves, mint ahány szülőnek ez simán megy. Anyaként, főleg állandóan felügyeletre szoruló kisgyerekekkel, pedig még drámaibb a helyzet, gyakorlatilag minden nélkülük töltött perc komoly szervezést igényel, ha nincs a közelben bármikor bevethető nagyszülő.
Megkértük a téma nagy szakértőjét, az előző cikkünkben szereplő Diát, (aki egyébként olyan, mint az ukrán maffia, mindenhol vannak kapcsolatai), hogy árulja el, hogy csinálja, hogy amikor csak akarja, ki tudja szervezni a gyerekei szállítását és felügyeletét. Természetesen nem volt kész válasza, alighanem a jelleméből fakad, hogy nem gond elfogadnia a segítséget, hosszas beszélgetés után azonban kikristályosodott, hogy honnan lehet meríteni, és hogyan kell ezt csinálni.
Addig elég hamar eljutottunk, hogy csak megfelelő nyitottsággal fog menni a dolog, vagyis, ha pukkancsok vagyunk, könnyen összeveszünk másokkal, állandóan kifogásoljuk és kritizáljuk a dolgokat, vagy olyan iszonyatosan fontos, hogy a gyereknek két, tökéletes szimmetriában elhelyezkedő, fonott copfja legyen, és ettől egy tapodtat sem vagyunk hajlandók tágítani – hát úgy nem fog menni. Szükség van némi lazaságra és kompromisszumra, cserében a gyerekek remekül fognak szórakozni az új terepen, nekünk meg lesz egy csomó szabadidőnk. Pont annyi, amennyire szükségünk van. Jó esetben, egy kis mázlival.
És persze a gyerekeknek is jobb, ha az anyjuk nem gebed bele a szuperanyuságba, a minden percben rendelkezésre állásba. Ráadásul, ha abban nőnek fel a kölykök, hogy lehet, sőt kell is segítséget kérni, majd pedig viszonozni, máris megelőztük, hogy továbbörökítsük a bezzeganyuk lúzerségét, akik mindent megoldanak, de jobb nem belegondolni, hogy milyen áron. Szóval végső soron nekik teszünk szívességet, ajándékot adunk nekik azzal, hogy megtanítjuk őket a társadalomban élni – vélekedik Dia.
A befogható nagyszülők, családtagok persze nagy segítséget jelentenek, van, aki le is tudja így fedni a szabadidő igényét, de ha éppen nincs ilyen a közelben, akkor is van még egy csomó lehetőség, hacsak nem a puszta közepén, vagy egy barlangban lakunk. Természetesen itt csak a valóban segítségnek számító, ingyenes megoldásokra adunk tippeket, a pénzért megvásárolhatóakat mindenki el tudja képzelni magától is.
1. Szomszédok
Kézenfekvő megoldás, nyitott embereknél magától értetődően működik. „A házunkban hárman is ugyanabban a hónapban szültünk, így azonnal összebarátkoztunk, egy percig sem voltunk magányos kismamák. Nem volt gond, ha el kellett ugrani valamelyikünknek valahová, mindig volt kire bízni a babát egy fél órára-órára. Mondjuk, ha télen el kellett menni a boltba valamiért, akkor nem kellett fölöltöztetni a babát, hanem csak átvittem a szomszédba, és persze a barátnőmet is megkérdeztem, hogy hozzak-e neki valamit. Ha nem volt szüksége semmire, egy szelet csoki akkor is beesett neki a kosárba. És persze viszont is működött” – mesélte Dia.
Természetesen nemcsak a kisgyerekesek jöhetnek szóba, hanem azok az idősebb szomszédok is, akik magányosak, vagy szereik a gyerekeket, a családjuk pedig távol él. Egy kis beszélgetés, közös teázgatás csodát tesz, és máris indulhat a kölcsönös segítség: ő vigyáz a gyerekre, mi pedig cserében például kikeresünk neki mindenféle információt a neten. Mindenki azt adja, amije van, ez ilyen egyszerű.
2. Csoporttársak, osztálytársak szülei
A gyermekintézmények öltözői egyúttal hatalmas traccspartik helyszínei is, miért ne jutnánk tovább a felületes társalgásnál? Különösen, ha a gyerekek egyébként is bírják egymást. Indulhat például úgy az együttműködés, hogy meghívjuk őket hozzánk játszani, először együtt az anyát és a gyereket, és innen már csak egy lépés, hogy szükség esetén, ha mondjuk, nem érünk oda, megkérjük egymást, hogy a mi gyerekünket is hozza el az oviból a sajátjával együtt. Ez például a közös programokkal, sporttal, színjátszókörrel is működik: minek menjen oda az összes szülő, amikor egy is el tudja juttatni a kölköket a rendeltetési helyre?
3. Távolabbi rokonok
Szintén nulla forintos megoldás, hogy felvesszük a kapcsolatot egy idősebb, távoli rokonnal, akire nem is gondolnánk, ám akinek, szerencsénkre, sok szabadideje van. Át fog látni a szitán, hogy mit akarunk, vagy előbb-utóbb úgyis előrukkolunk vele, úgyhogy nem érdemes hülyére venni, és úgy tenni, mintha hirtelen, 30 év után elkezdenénk olthatatlanul érdeklődni iránta. Szóval csak tisztelettel. Szerencsére a legtöbb családban vannak mindenféle családi összejövetelek (esküvő, keresztelő, temetés, hogy mást ne mondjunk), ahol a vér szava elég hangosan pereg, itt érdemes ezeket a kapcsolatokat elkezdeni ápolni. A későbbiekben már úgy működik a dolog, mint az idősebb szomszéddal: találjuk meg, hogy miben tudunk neki mi segíteni, és akkor, ha mázlink van, ez egy gyönyörű barátság kezdete lehet. És egy csomó történetet/pletykát is megtudhatunk a családunkról, amiket eddig még nem hallottunk.
4. A gyerektelen barátok
A helyzet az, hogy a gyerektelen barátok éppen akkor érnek rá vigyázni a gyerekekre, amikor mi elhúzhatunk kettesben, apával az estébe/éjszakába. Szélessáv van, használhatja a laptopunkat, csak lépegessünk ki előbb a fiókokból. A jobb fejek, vagy közelebbi barátok le is fektethetik a gyereket, nyilván minden anya meg tudja ítélni, hogy ez szerencsés megoldás-e, vagy inkább csak akkor hagyjuk ott őket, amikor már alszanak a kölkök. Érdemes próbálkozni, a jó fej emberek szeretnek segíteni. És hát a barátaink természetesen jó fejek, különben nem lennének a barátaink. Logikus. Akik pedig kikoptak, azok nem véletlen koptak ki. Ha az összes barátunk kikopott, akkor érdemes felvenni a kesztyűt, és tenni ellene, mielőtt végleg elszeparálódunk itt a nagy szuperanyuságban.
5. Barterkapcsolatok
Tulajdonképpen bárki berántható egy ilyenre, akiben 1. megbízunk, 2. a gyerek elfogadja, 3. ha van valamink, ami a másiknak kell. Például legépeljük a szakdolgozatát, angolórát adunk neki, vagy megtanítjuk horgolni. Fő a kreativitás!
Önnek is van egy jó tippje? Ossza meg a többiekkel kommentben!
