Szülés közben is hárfázott a brit anya

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Különös csudabogarak a zenészek, a 29 éves asszony végighárfázta a fájásait, majd köztük megpihent egy kicsit. Azért a tolófájásokat ő sem úszta meg.

Nemcsak hogy otthon szülte meg gyermekét Morwenna Rose Louttit-Vermaat gloucestershire-i lakos, de leghűségesebb partnerét, a hangszerét is használhatta – már amikor tudta – miközben éppen életet adott, tudhattuk meg a Mirror jóvoltából. A 29 éves hárfás még terhessége alatt jött rá arra, hogy a zene neki és a magzatnak is jót tesz, így komponált egy saját nótát születendő gyermekének, és annyit játszott, hogy végül még a négy órás szülés alatt is előfordult, hogy 31 húros hangszerét pengette. 

Az asszonyt, saját bevallása szerint annyira megnyugtatta a hárfájának hangja, hogy észre sem vette a fájásokat, úgy kellett rászóljon a bába, hogy már jön a baba. "Azt hittem sokkal rosszabb lesz" – mondta. "Az utolsó órában viszont már nem tudtam játszani, mert nagyon kellett koncentrálnom, akkor már erős fájásaim is voltak."

Fotó: Simon Pizzey / Swns

A mi értelmezésünk szerint ez annyit tesz,hogy ő sem úszta meg a tolófájásokat, viszont az azt megelőző három órában feltehetően nem szenvedett annyit, amennyit a nők ilyenkor szoktak, elmondása szerint az alábbiak miatt: 

"A kemény fájások alatt mindig játszottam, aztán tartottam egy rövid pihenőt."

"Csodálatos szülés volt, amit komolyan megkönnyített a zenélés."

"Ám amikor jöttek a tolófájások, már én sem mosolyogtam, úgy éreztem, most nagyon oda kell tegyem magam."

Morwenna amúgy egy afrikai törzstől vette az ötletet, hogy ír egy saját dalt, akiknél szokás, hogy dalt írnak születendő gyerekükhöz. "Valójában a gyerek élete nem ott kezdődik, hogy megszületik, hanem amikor megfogan, így azt gondoltam, legyen valami, ami egész életén át kísérheti, és ami a kezdetektől fogva a sajátja. Ezért komponáltam meg a dalt, és aztán elég gyakran el is játszottam neki. Valójában ez egy altató, és mivel a fiam rugdosott miközben komponáltam, így inkább olyan hangokat választottam, amik megnyugtattak engem is és őt is." (Kicsit kusza, hogy akkor most mikor is kezdte el írni azt a szerzeményt, ha már rugdosott a magzat, dehát szép dolog a fogantatástól számított élet is.)

Fotó: Simon Pizzey / Swns

Érdekes - bár némileg nehezen hihető - adalék, hogy a pár eredetileg állítólag nem otthonszülést tervezett, de Morwenna fia olyan gyorsan született (mármint 4 óra alatt), hogy végül úgy döntöttek, nem mennek be a kórházba. A nő harminc éves férje, Creag, aki amúgy hárfákat készít és félállásban matek tanár, szintén üdvözítőnek találta a szülésnek ezen formáját, mert mint elmondta a szobában megforduló összes résztvevő, legyen szó a feleségéről vagy a bábáról, végig nyugodt és kiegyensúlyozott volt. 

A szülők Django Reinhardt-ról, a híres gitárosról nevezték el Django-nak fiukat, és elmondásuk szerint az újszülöttnek nagyon is tetszik a muzsika, amit anyja jóvoltából folyamatosan hallgathat. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.