Nem a gazdagok kiváltsága, és néha sokkal jobb, mint egy újabb rokoni szivesség. A bébiszitter a házasságnak is jót tesz - állítja pszichológusunk.
Van, aki idegenkedik attól, hogy bébiszittert (ha úgy tetszik: gyermekvigyázót) fogadjon, van, aki el sem tudná képzelni az életét nélküle. Tapadnak bizonyos előítéletek ehhez a műfajhoz, sokan pedig azért nem veszik igénybe, mert eszükbe sem jut, milyen előnyei lehetnek.
Természetesen nem az lenne a célravezető, ha a nagyszülőket, nagynéniket, nagybácsikat hanyagolva mindenki csak „hivatásos” gyermekvigyázóra hagyná a gyerekét, de bizonyos dolgok akár könnyebbek is lehetnek valakivel, aki nem családtag, és nem szívességből vigyáz a csemetére.
Az előnyök egyike, hogy szabadabban lehet vele időpontot egyeztetni: nem kínlódik az ember, hogy illetlenség-e már megint megkérni, nem baj-e, ha késői órán érnek haza. Az ember szabadon kereshet olyan segítséget, akivel passzolnak az igényei.
Sok esetben könnyebb egyeztetni vele bizonyos, a gyerekre vonatkozó szabályokat, mert lehet, hogy a nagymama meggyőződése, hogy nincs gyerekkor mindennapi édesség nélkül, és a szülők kérése ellenére is megveszi a vattacukrot, vagy retteg a megfázástól, és még egy pulcsit ráad, ha kell, ha nem. A babysitter valószínűleg rugalmasabb, akár könnyebben elfogadja a család rigolyáit, hiszen nincs annyira involválódva, nem érdekelt benne személyesen, hogyan nevelik a gyereket.
Ami előnye a családtagtól kapott segítségnek jó viszony esetén, az hátrány, ha feszült a kapcsolat. Ha jóban vagyunk a nagyszülőkkel, szorosabbá fűzheti a köteléket, hogy unokázik: ő is jól jár vele, a gyerek is, a szülők is. Ha viszont nem olyan jó a kapcsolat, lehet, hogy a pár, bár rászorulna a segítségre, nem szívesen hagyja vele kettesben a gyereket, és nem örül, ha a távollétében van az otthonukban hosszasan. Van, akit furdal a lelkiismeret, hogy szabad-e bébiszittert hívnia, miközben az anyósa annyira szívesen vigyázna a csemetére. Neki viszont fenntartásai vannak vele szemben. Senkinek sem jó az a helyzet, mikor rossz érzéssel hagyja a gyereket másra. A gyerek érzi a feszültséget, ami átragad rá, a pár sem tud úgy kikapcsolódni, ha ez ott lebeg a háttérben.
Gyakran felmerülnek bizonyos előítéletek a gyermekvigyázóval szemben, amik nem feltétlenül megalapozottak. Sokan úri huncutságnak tartják, és anélkül elvetik az ötletet, hogy átgondolnák, mennyi időről is lenne szó, és mennyibe is kerülne. Valójában nem a gazdagok kiváltsága ez, és olykor megfizethetetlenül sokat nyerne vele a pár.
Terápián is gyakran előforduló helyzet, hogy a szülők közti feszültséget (részben) az okozza, hogy nincs nyugodt idejük kettesben. Aranyat érne már havi egy-két alkalom is, mikor elmennek sétálni vagy moziba, de valamelyikük úgy érzi, nem hagyhatja másra a gyereket. Szinte mindig az anya érzi így. Azt viszont tartósan nem bírja ki egy párkapcsolat, hogy sosincs olyan kétszemélyes idő, amire lehetne előre számítani, és amit garantáltan nem zavar meg egy váratlanul felébredő kisgyerek sírása. Nemcsak a szexről van szó, hanem annak átéléséről, hogy párként is léteznek, nemcsak szülőpárként.
Van, aki lelketlenségnek tartja, hogy „idegenre” hagyja a gyereket. Érdemes baráti ajánlás révén keresni, így eleve nagyobb a bizalom, de az sem ritka, hogy valaki távolabbi rokon segítségét veszi igénybe, akivel belefér a kapcsolatba, hogy fizet neki. Mindenképp érdemes megejteni egy vagy több ismerkedő találkozást, ahol ott van a szülő is, a gyerek is. Amellett, hogy a bébiszitternek és a gyereknek is segítség, ha a poronty számára biztonságos helyzetben találkoznak először, a szülő is érzi, kialakul-e benne a bizalom a potenciális segítséggel szemben. Utána ráér dönteni, jó szívvel hagyja-e rá kettesben a csemetét. Később is látni fogja, hogyan várja a gyerek a bébiszitter érkezését, és hogy van utána, és észre fogja venni, ha valami nem stimmel.
Megnehezítheti a gyermekvigyázóval való kapcsolatot, ha a szülő rivalizál vele. Inkább anyáknál fordul elő, hogy ambivalensen állnak a kérdéshez: szívük mélyén azt szeretnék, ha csak velük érezné magát igazán jól a gyerek. Miközben a kizárólagosság persze teher is. Van, akinél akkor szakad el a cérna, mikor látja, hogy a csemete nem, hogy sajnálná, hogy elmennek otthonról a szülők, de ünnepnek számít, mikor a babysitter jön.
Valójában ez természetes, és nem a szülő-gyerek kapcsolat problémáját mutatja. A gyerekvigyázó végig csak rá figyel, együtt játszik vele abban a tudatban, hogy utána hazamehet, és kipihenheti magát (és a gyereket). A szülő olykor lerázza, mert szeretne nyugodtan meginni egy kávét anélkül, hogy háromszor fel kéne ugrania különböző kívánságokat teljesítve. Ha nagyon igénybe veszi a gyerek, idővel frusztrálódik, mert a szülőségből nem mehet haza este. Ebből következően nem tud, nem is akar folyamatosan a gyerekre figyelni. Ráadásul a házimunkát, egyéb feladatokat is valahogy párhuzamosan kell végeznie.
Hogy mikortól hagyhatjuk a gyereket babysitterre, az leginkább a csemete habitusán múlik. Amikortól biztonságban érzi magát vele. Minél kisebb a gyerek, annál inkább a csemete otthona legyen eleinte a helyszín, és indítsunk több ismerkedő alkalommal, mikor a szülő jelenlétében eteti, teszi tisztába őt a bébiszitter, aztán fokozatosan eltávolodhat a szülő, míg végül elmegy otthonról.
Cziglán Karolina
pszichológus
