Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Bő másfél év szoptatás után elég volt. Mármint nekem, mert a gyerek egyáltalán nem így gondolja. Fogalmam sincs, mit csináljak.
Azt kell mondjam, szoptatás tekintetében is csodaszép 19 hónapon vagyunk túl, annak ellenére, hogy a kislányom:
- Az első naptól kezdve igény szerint szopik, ami egy éves koráig kétóránkénti ciciztetést jelentett, éjjel-nappal.
- Később ritkultak a nappali szoptatások, de éjszakánként a mai napig is többször (akár négyszer is) követeli a mellbimbót.
- Napközben és este is cicin alszik el, éjjel is szopizás kell neki a visszaalváshoz.
- Ha beteg, vagy jön a foga, szinte kizárólag anyatejen él több napig, esetleg joghurtot elfogad.
- Kialakult egy furcsa szokása: miközben eszik az egyik mellemből, a másik mellbimbómmal "csücsközik", vagyis csavargatja, piszkálgatja, mint más gyerekek a takarójuk, párnájuk csücskét.
Most viszont elérkezett az idő az elválasztásra, ami mellett a következők miatt döntöttem:
- A gyerek szeptembertől bölcsis lesz, és addigra szeretném, ha cici nélkül aludna el, legalább délután.
- Az éjszakai szoptatás már nem igény számára, hanem biztos, hogy szokás/megszokás. Gyakran már napközben is azért jön mellet követelni, mert így szokta meg, nem pedig azért, mert éhes.
- Nagyon fáradt vagyok. Terhesen is rosszul aludtam éjszakánként, amióta pedig a kislányom megvan, esélyem sem volt átaludni az éjjeleket.
- Már nem tudok annyira koncentrálni a szoptatásra, átadni magam a szituációnak, mint korábban. Folyamatosan kattog az agyam közben, hogy milyen háztartási munkát kell még megcsinálni, a nagyobbal milyen leckét kell átvenni, mit főzzek, stb.
Na de hogyan?
Számomra az a kritikus pont, hogy eldöntsem, hogyan szoktassam le a gyereket a cicizésről - legelőször az éjszakairól. Az internetnek, a védődőnek, az ismerősöknek és a nagyszülőknek hála, tele vagyok tanácsokkal, sorra is vettem őket:
- Hagyjam sírni éjjelente, egy hét után majd rájön, hogy hiába, úgysem kap mellbimbót.
Na persze, hogyne. Ezt a módszert csinálják azok, akiknek nem szakad meg a szíve, én nem tudnám megtenni.
- Próbálkozzak meg vízzel, vagyis, ha a gyerek felébred, ne kínáljam meg egyből a mellemmel, hanem kapjon vizet, és csak utána cicit. A szoptatást pedig napról-napra előbb szakítsam meg.
Ok, ezt értem, és szép elképzelés, de nem túl nagy az esélye annak, hogy a gyerek ezek után majd azt szokja meg, hogy vízért ébred fel?
- Ne szoptassam meg, de ne is hagyjam sírni, hanem más módszerrel próbáljam meg visszaaltatni.
Ezt a megoldás az egyik legszimpatikusabb megoldás számomra, csak hát előre tudom, mekkora üvöltéssel fog ez járni. A gyerek ugyanis, ahogyan fentebb is írtam, éjjel-nappal a cicin alszik el, ez kezdetektől fogva így volt. Ráadásul a kialvatlanságtól olyan kimerült vagyok, hogy nem biztos, hogy egy éjszakánál tovább tart a kitartásom.
- Az apjával nagyon szoros a kapcsolata, vállalja be akkor ő a leszoktatással járó terhet, keljen fel hozzá, ringassa, így én ki tudom pihenni magam, ha szükséges, akkor külön szobában.
Sajnos apa reggel 8-ra jár dolgozni, neki pláne kipihentnek kell lennie a munkahelyén. Amúgy simán bevállalná, én vagyok az, aki ezt a lehetőséget azonnal elvetette.
- Adjuk oda a nagymamának egy-másfél hétre, így a nappali cicizésre sem lesz lehetősége, pikk-pakk leszokik.
Lesz egy hasonló lépésünk, hiszen nyáron elmegyünk a férjemmel kettesben nyaralni, a kislány pedig addig a nagymamánál lesz. Augusztus viszont még nagyon messze van, addig nagymama sem tud szabadságot kivenni, ráadásul a lelki szemeim előtt látom, hogy a kicsi ugyan kényszerből alkalmazkodik a helyzethez, de amint minden a régi kerékvágásba kerül (vagy amint meglát engem), követelni fogja a cicit.
- Várjak, míg elválasztja saját magát.
Muhahahahahahahahahahahahahahahaha.
Nektek van tökéletesen bevált módszeretek?
