Ezért nem végeznek az anyák soha semmivel

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nem értik, hogy miért szalad mindig a ház, amikor az anyának "semmi dolga", csak egész nap otthon van a gyerekkel? Ajánljuk ezt a videót!

Mindegy, hogy éppen most van 2 év alatti gyereke, vagy erről az időszakról már csak emlékei vannak az embernek, minden anyának kitörölhetetlenül az agyába vésődött az élmény: egész nap meg sem áll, a végére kutyául elfárad, mégsem halad semmivel. A lakás olyan, mint egy katasztrófa sújtotta terület, a kaja a létező legegyszerűbben elkészíthető (komolyabb logisztikát igénylő fogás szóba sem jöhet, úgysem sikerül befejezni), a gyerek tiszta dzsuva, és az biztos, hogy sikerül legalább három napon belül eljutni a boltba. Határidőt vállalni…, ezt be sem fejezem, úgyis röhögésbe fulladna.

Esélytelen a gyerekkel felvenni a versenyt, mindig egy lépéssel előttünk fog járni. Mert ő random pakolja szét a dolgokat, nekünk viszont rendszer szerint kell a helyükre tenni.

Esther Anderson és családja az elmúlt hat év alatt tizennyolcszor költözött, ami nem volt mindig fáklyás menet (bár a kisgyerekkel költözés megkönnyítésére tudunk tippeket adni). Életükről, hol vicces, hol pedig nem is annyira mókás kalandjaikról videoblogot vezetnek, a kisfilmek szereplői így saját maguk.

Különösen ajánljuk ezt a videót azoknak az apáknak a figyelmébe, akik nem értik, hogy miért szalad mindig a ház, amikor a feleségük otthon van a gyerekkel. Ez a videó mindent megmagyaráz.  

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.