Megmagyarázzuk a bizonyítványodat!

Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Akármit hoz is haza a gyerek, ha nagy a meglepetés, első körben nézzünk mélyen magunkba. Évente kétszer bölcset játszani nem ér!

Lassan megint itt a félévi bizonyítványosztás, ami hol a nagy hátradőlések, hol pedig a nagy családi perpatvarok ideje. Mert miért nem ötös. Meg miért nem példás, meg kiváló. Néhány tanács, hogy helyén tudjuk kezelni a dolgot.

Ahogy azt a neve is mutatja, a félévi, az egy értesítő. Nem bizonyítvány, csupán egy jelzés, hogy hogy áll, merre tart a gyerek a tantárgyakból. Egy információhalmaz, amiből megtudhatjuk, hogy az év végi bizonyítványig mire kell jobban odafigyelni, mire kell ráerősíteni, esetleg korrepetáló tanárt fogadni, és mi az a tantárgy, amivel nincs gond, mert megy. 

Persze nagy meglepetés (elvileg) senkit nem érhet ilyenkor, hiszen a tájékoztató füzetet (elvileg) legalább hétvégenként átlapozzuk, az osztályzatokat, bejegyzéseket láttamozzuk, hiszen (elvileg) abba nem félév vége előtt egy héttel kerülnek be visszamenőleg a jegyek.

Ha azonban mégis villámcsapásként ér a félévi eredmény, akkor dühkitörés helyett szálljunk inkább magunkba. Valami oka csak van, hogy gőzünk sem volt róla, hogy Pistike matektudása ennyire billeg. Kivéve persze, ha nehezített pályán játszunk, porontyos anya is panaszkodott már arra, hogy a kitűnőre gyúró gyerek ellenőrzőjébe nagyjából a bizonyítványosztás napján került be a két nyelvtan ötös mellé mellé visszamenőleg még 5 jegy, többségében nem ötösök, aztán viszlát kitűnő bizi, helló óriási zokogás. De ha évközben is vannak jegyek, akkor évente kétszer bölcset játszani nem ér!

A lányom osztályában tavaly legalább 15 kitűnő tanuló volt. Ez szerintem több mint gyanús, a kitűnő bizonyítvány mégiscsak a legkiválóbbak kiváltsága kellene, hogy legyen. Ha nyakra-főre osztogatják, komolytalanná válik az egész. Persze, bíztatni kell a gyerekeket, és ennek kézenfekvő formája a jó osztályzat, azok a gyerekek azonban, akiknek becsúszott egy-egy négyes, ettől rossz tanulónak, bénának érzik magukat. És persze a szülők is.

Üljünk le egy kicsit, és értelmezzük a jegyeket, fordítsuk le őket szavakra. A négyes = jó. Tehát ha Pistike négyest kapott matekból, az azt jelenti, hogy jó matekos. Ha több tantárgyból is négyest hoz, az azt jelenti, hogy Pistike jó tanuló, és szerencsére néhány tantárgyból kiváló. Ha hármast hoz, annak a megítélése már attól is függ, hogy tavaly hányast kapott, de a hármas még mindig csak közepest jelent – és nem rosszat. A magam szintjén én sem mondanám magam „jó” matekosnak, kiválónak pedig pláne nem. Mi marad? Na ugye! Nem is lettem mérnök, se programozó-matematikus, és nem is nagyon bánom.

Nyilván – jó esetben – minden szülő tudja, hogy mit várhat a gyerekétől, mire képes. Arany igazság, hogy mindig saját magához viszonyítva kell megítélni a gyerek teljesítményét, nem pedig a szomszédéval hasonlítgatni. A jó szülő azt is látja, hogy meddig érdemes elmenni a dicséretben – anélkül hogy elszállna a poronty önbizalma, vagy a fejmosásban – nehogy végleg letörje a lelkesedését.

Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy az iskolások iszonyatosan sokat dolgoznak, szinte többet, mint a felnőttek, ami – lássuk be – nem normális. Napi sok órán át tartó kőkemény figyelmet várunk 6-18 éves gyerekektől, pedig ez még nekünk sem jön mindig össze.

Ugye tudjuk, hogy a gyerek agykutató karrierjét alighanem nem az fogja megakadályozni, hogy hányast kapott énekből vagy nyelvtanból harmadik osztályos korában, vagy hogy bukással fenyegetik ötödikben rajzból (létező történet).

És akármennyire is nehéz, gondoljuk azt is végig, mennyire reális elvárásokat támaszt és mennyire reális értékelést ad az adott iskola/tanár. Nem vagyunk sem tanárellenesek, sem különösebben anarchisták, de vannak olyan esetek, amikor nem a gyerek a hibás. Mint például az előbb említett, amúgy szuperkreatív, és rengeteget festő és rajzoló ötödikes, akit félévkor a rajztanára csesztet a buktatás rémével, vagy éppen az a harmadikos angoltanár, aki szemrebbenés nélkül osztja ki úgy az egyes-kettes-hármasokat a szódolgozatokra, hogy kicsit sem zavarja, hogy a gyerekek szótárfüzetei telis-tele vannak elírásokkal. És teszi ezt úgy, hogy már szóltak neki a szülők, akik maguk javítgatják a szótárfüzetet, de azért legyünk őszinték: nem is az ő dolguk, és mi van, ha történetesen nem beszélnek angolul.

Akármi legyen is, a nyomasztásunkkal ne vegyük el a kedvét a tanulástól, és ne ültessünk bele szorongásokat az iskola iránt a keménykedésünkkel, mert minek, abból még gyümölcs nem termett.