Van, aki utálja a játszótereket. Csak kényszerből van ott, letudja a kötelező kört, és nyomás. Olvasónk, Nonush is ilyen. Megírta, miért.
Én mint anya jóval kevesebb időt töltöttem a játszótéren, mint a gyerekem, inkább az apja és a nagymama volt az, aki helyettesített engem ebben a feladatkörben. De még így sem mondható, hogy a gyerekem nagy játszótér-fanná vált volna.
Hogy miért futkosott a hátamon a hideg, ha azt hallottam a gyerek szájából, hogy „hinta, hinta” vagy „gyí-gyí”, miközben mutogatott a látótávolságon belül lévő elkerített játszótérre?
Most megmondom.
Megosztanád a történeted? Küldd el nekünk a poronty (kukac) divany.hu címre!
Távolról sincs vége, olvasson még»