Újabb para: borsónyi csomó a gyerek tarkóján

Olvasási idő kb. 2 perc

Nincs gáz, ha régóta ott van, nem nő, és mozgatható a bőr alatt. De mi van, ha mégsem?

A most 4 hónapos lányom mellett izgalmas az élet: bár sokadik gyerekről van szó, olyan dolgokat produkál, amiket korábban egyiknél sem tapasztaltam. A hüvelyi vérzés és a mongolfolt felfedezése után most egy a tarkóján lévő, borsónyi nagyságú csomó adott izgalomra okot a napokban. 

A bőr alatt elmozdítható csomót anyósom fedezte fel, úgyhogy a rémület mellett még a lelkiismeret-furdalás is egyből letámadott, milyen anya vagyok én, hogy még ezt sem veszem észre. Bár a nagymama nyugtatott, hogy szerinte nincs baj, de azért mutassuk meg a háziorvosunknak. Én már daganatot vizionáltam, főleg, mivel ismeretségi körünkben már történt hasonló tragédia korábban. Első dolgom volt bejelentkezni a dokihoz, de a paramamákat is megszégyenítő módon utána rögtön a neten keresgéltem a lehetséges okokat, ahol szinte mindenki a nyirokcsomót emlegette.

Kommentelő írta:

"Az én kislányomnak szinte sose múlik el, a füle mögött van, hol kisebb, hol nagyobb. A mi dokink azt mondta, ha a nyak biccentőizma előtt van csomó, az a garatmandula bűne, ha mögötte, akkor meg orrmandula. Nekünk ugye, a füle mögött van, és valóban orrmandulások vagyunk. Aggódni nem kell, sajnos ez velejárója a kisebb betegségeknek. A nyirokcsomót pedig egy pozitív előjelnek kell értelmezni, ez egy védekezési mechanizmus. Ez kb olyan, mint a láz, amire igenis szükség van, hiszen így védekezik a szervezet. Ne aggódj, de azért nem árt, ha rápillant a doki."

Később szerencsére a doktornőnk is megnyugtató diagnózissal szolgált: valóban a nyirokcsomó megnagyobbodásáról van szó.

Fotó: Shutterstock

A lányomat egy héttel korábban oltották, ennek következtében is keletkezhetett, de lehetett akár a korábbi vírusos torokgyulladásának szövődménye – nem tudni, hiszen fogalmam sincs, mióta volt ott a csomó a gyerek tarkóján. A doktornőnk elmagyarázta, hogy a nyirokcsomók a szervezet védekező rendszerét képzik. A benne lévő nyiroksejtek felismerik az idegen anyagokat, ezek után ellenanyagot termelnek, szaporodnak, sokasodnak, ennek eredményeképp nagyobbodik meg a csomó. A harcot ilyenkor érdemes vitaminokkal segíteni. 

A nyaki nyirokcsomók tehát a legtöbbször jóindulatúak, főleg, ha már régóta fennálnak, nem nőnek, mozgathatóak. Megnyugtatás céljából viszont el lehet végeztetni néhány vizsgálatot (legtöbbször vérvétel útján), biztos, ami biztos. Eltűnni hosszú idő után fognak, és egy-egy fertőzés következtében minden valószínűség szerint újra és újra felbukkannak majd. 

Mindenképp további kivizsgálás ajánlott viszont akkor, ha a nyirokcsomó nagyobb, mint 1,5 cm, növekedésnek indul, és nem mozgatható a bőr alatt (környezetével összekapaszkodik), ezen kívül pedig a gyerek hangulata levert, betegnek tűnik. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak a szívednek tesz jót: ez a mozgásforma megállítja a hajhullást

A rendszeres kardiómozgás javítja a vérkeringést, ezáltal jót tesz a szívnek, de a hajhagymákhoz is több oxigén és tápanyag jut, ami azok egészségének alapja. Emellett segít levezetni a stresszt, vagyis csökkenti a kortizolszintet, ezzel tovább támogatva a haj növekedési ciklusának zavartalanságát.

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!