Mellgyulladás: a rossz melltartó bosszúja

Olvasási idő kb. 3 perc

Mindig van új: a mellgyulladást a negyedik gyerekkel húztam be. Másfél nap non-stop szoptatás, fájdalom, láz, sírás. Mindez egy rossz melltartó miatt.

Mindig is gondot okozott az átlagnál nagyobb melleimre megfelelően alátámasztott, kényelmes melltartót venni, a terhességem és a szoptatás alatt pedig ez alapvető problémává vált. A megvásárolt szoptatós melltartók száma sajnos kevésnek bizonyult a gyakori cserék miatt, így egyik nap arra kényszerültem, hogy normál melltartót vegyek fel. Átkozom is azt a pillanatot, amikor ez az eszembe jutott, a bal mellem ugyanis úgy begyulladt, hogy aznap este ágynak estem. 

Amikor magamra kaptam a melltartót, még kényelmesnek tűnt, igen ám, de azzal nem számoltam, hogy cirka másfél óra múlva telítődnek a melleim tejjel, és máris nem lesz elegendő a méret. A vásárlásból hazafelé menet már az autóban éreztem, hogy gondok lesznek, amire a biztonsági öv szorítása is rásegített. Otthon azonnal lekaptam magamról a melltartót, de sajnos túl későn: a melleim az elszorítás hatására látványosan eldeformálódtak, kemények és forróak voltak, a bal oldali pedig rettentően fájt. Egyértelmű volt, hogy eltömődtek a tejcsatornáim. Azonnal rátettem a gyereket és először a bal, majd a jobb mellemet is leszívattam vele, utóbbit meg is tudtam menteni a begyulladástól, előbbi állapota viszont egyre rosszabb lett. 

Eltömődött tejcsatorna és mellgyulladás

Az eltömődött tejcsatorna vagy mellgyulladás – más néven mastitis – egyike azoknak a problémáknak, melyek a szoptatás során előfordulhatnak. Eleinte rendszerint nem komoly a baj: egy fájdalmas rész vagy csomó az egyik mellben, mely lehet, hogy mindenfajta különösebb kezelés nélkül, magától elmúlik. De megtörténhet, hogy nem múlik el. A fájdalom erősödhet, és elterjedhet az egész mellen, minek következtében fájdalmassá válik a szoptatás, az anya pedig belázasodik.

Az eltömődött tejcsatorna és a mellgyulladás között általában csak fokozati különbség van. Az eltömődött tejcsatornát a mellben kialakuló fájdalmas vagy érzékeny pont ill. csomó jelzi, és nem jár lázzal. Ha a fájdalmas rész vagy csomó lázzal illetőleg influenzaszerű tünetekkel (fáradtsággal, végtagfájdalommal, levertséggel) jár együtt, mellgyulladásnak nevezzük.

Függetlenül attól, hogy a fájdalmat eltömődött tejcsatorna vagy mellgyulladás okozza, ugyanúgy kell kezelni: melegen kell tartani, gyakran kell szoptatni a gyulladt mellből, és sokat kell pihenni.

A melegítés hatására javul a fájdalmas területen a keringés, és ez meggyorsítja a gyógyulást. Van, aki elektromos melegítő párnát használ ehhez, más anyák kis méretű forróvizes palackot. A gyulladt rész gyengéd masszírozása is segít: a gyulladt folt mögött kell elkezdeni, és bő, tiszta vízzel áztatva el kell távolítani a mellbimbóról a rászáradt tejmaradványokat. A masszírozást mind az öt ujjal, körkörös mozdulatokkal kell végezni, a csomó mögött kezdve és fokozatosan haladva a mellbimbó felé. Közvetlenül a meleg és masszás alkalmazása után szoptassa meg a babát vagy fejjen ki egy kis tejet, hogy kiduguljon az eltömődött tejcsatorna!

Először is lazítsa meg a szoros ruhadarabokat, elsősorban a melltartót! Másodsorban győződjön meg arról, hogy a baba megfelelő testhelyzetben szopik-e, illetőleg jól kapja-e be a mellet! Mikor a baba bekapja a mellbimbót, szemben helyezkedjen el a mellel, hogy ne kelljen a szopáshoz elfordítania a fejét, és jól tátsa ki a száját (mintha ásítana)! Fontos, hogy a bimbóudvarból legalább 2,5 - 3 centiméteres részt is a szájába vegyen. Mellrevételkor egészen közel kell vonni a babát, hogy az orra és az álla szopás alatt a mellhez érjen. A megfelelő mellrevétel és jól bekapott mellbimbó lehetővé teszi, hogy a baba jobban kiürítse az összes tejcsatornát az egyes szoptatások során. Harmadsorban különböző szoptatási testhelyzeteket is érdemes kipróbálni: ha általában ülve szoptat, próbáljon ki néhány szoptatást úgy, hogy lefekszik, vagy hónalj alatti tartásban eteti meg a babát! Sok esetben segít, ha a babát egy padlóra leterített takaróra vagy az ágy közepén egy nagy párnára fektetik, a mama pedig négykézláb a baba fölé áll, hogy a mellek lelógjanak. Ebben a testhelyzetben a baba fölé hajolva lehet szoptatni.

Forrás: La Leche Liga

Pillanatok alatt belázasodtam. Korábban ilyen nem fordult elő, úgyhogy ott álltam az éjszaka közepén a begyulladt mellemmel lázasan, tanácstalanul, ráadásul mellszívó nélkül, hiszen arra korábban egyik gyereknél sem volt szükség, így a negyediknél sem invesztáltam bele pénzt. Egyetlen reménységem a lányom maradt, aki hálistennek erősen csöcsfüggő, úgyhogy ő vette át a mellszívógép szerepét.

Fotó: Shutterstock

A védőnővel egyeztetve a következőket tettem:

  • A gyerek folyamatosan a mellemen volt, hogy kiürítse a tejcsatornáimat. Nem viccelek. Nem kétóránként-óránként vagy félóránként tettem a mellemre, hanem szinte ki sem vettem a szájából a bimbót. Neki amúgy ez maga volt a paradicsom, már a fülén jött ki az anyatej, de akkor is szívta, szívta, én meg pityeregtem felette kínomban. 
  • Olykor kimentem a fürdőbe és forró vízzel tusoltam le a melleimet. A melegítés hatására ugyanis javul a fájdalmas részen a keringés, és ez segít a gyógyulásban. 
  • Masszíroztam a begyulladt mellem a zuhany alatt. Eleinte üvölteni tudtam volna a fájdalomtól, aztán még jól is esett a dolog. 
  • Többször is négykézláb állva szoptattam a gyerek fölé hajolva, hogy a melleim lógó helyzetbe kerüljenek. 
  • Másnap egész nap az ágyban maradtam, félbehagyva minden házimunkát. A lányom persze folyamatosan töltőn volt
  • Különböző szoptatási testhelyzeteket próbáltam ki, hogy a mellemet többféle stimulálás érje. 

A következő napra már alig volt jele annak, hogy nem sokkal korábban támaszkodni sem tudtam a bal karommal, mert oda is átsugárzott a fájdalom. Épp időben, hiszen a védődő tanácsára aznap már orvoshoz kellett volna fordulnom antibiotikumos kezelésért, ha a tünetek nem enyhülnek. Jó lecke volt, azonnal bevásároltam még szoptatós melltartókból, hogy többé nem kerüljek ilyen helyzetbe. Másfél napos folyamatos szoptatás mellett viszont a gyerek olyan szinten rákattant a mellemre, hogy a gyógyulás után is egyértelműnek vélte a nonstop cicizést, úgyhogy volt méltatlankodás bőven, amikor minden visszakerült a régi kerékvágásba. 

Azonnal forduljon orvoshoz, ha

A mellgyulladás bizonyos válfajainál azonnal orvoshoz kell fordulni. Ha például mindkét mell begyullad, a mellbimbó tűnik fertőzöttnek, vér vagy genny van az anyatejben, vörös csíkok jelennek meg a gyulladt terület környékén, vagy a tünetek hirtelen és súlyosan jelentkeznek, ezek a jelek bakteriális mellfertőzésre utalnak, melyet azonnal meg kell mutatni az orvosnak.

Ha a helyzet nem ez, akkor is egy nap után forduljon orvoshoz, ha a fent ismertetett módszerek betartásával a panaszok a huszonnégy órán belül nem enyhülnek, a láz nem múlik el, vagy a tünetek súlyosbodnak. Az orvos ekkor  indokolt esetben antibiotikumot ír fel. A szoptatás folytatása azonban abban az esetben is a legjobb az anyának és a babának, ha antibiotikum szedése szükséges. A legtöbb antibiotikum szoptatás mellett is szedhető.

Forrás: La Leche Liga

 A mellgyulladás leggyakoribb okai:

  • túl szoros melltartó, vagy más olyan ruhadarab, amely hosszú ideig gyakorol nyomást a mell ugyanazon részére
  • kihagyott szoptatás, nem megfelelően kiürített mell
  • szerencsétlen szoptatási pozíció, vagy az, hogy a baba nem megfelelően kapja be a mellbimbót
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.

Világom

Így néz ki Csernobil 40 évvel a katasztrófa után

Negyven év telt el a világtörténelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta. A csernobili erőmű környéke ma nagyrészt elhagyatott, a körülötte kialakított lezárt területet visszafoglalta a természet.

Életem

Elbutít, ha így használod az AI-t: a memóriádra is hatással lehet

A legújabb kutatások szerint a mesterséges intelligencia túlzott és kritika nélküli használata csökkenti az agyi aktivitást és negatívan hat a memóriára. A Cambridge-ben végzett kísérletek rávilágítottak arra, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával történő megoldása hosszú távon a mentális képességeink leépüléséhez vezethet.

Életem

Ezek a kutyaharapás valódi okai

Sokan hiszik, hogy a kutyaharapások az utcán, idegen ebek miatt történnek. A statisztikák azonban megdöbbentő képet festenek: az esetek 80 százaléka otthon következik be, méghozzá leggyakrabban nyáron és a hétvégéken.