Sose fog megszületni ez a gyerek

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Múlt héten egy teljesen új orvos két héttel előrébb hozta a szülés várható időpontját, így még inkább elviselhetetlen és idegölő a várakozás.

38-39.(?) hét

Alighanem a mi gyerekünk lesz az első a világon, aki sose fog megszületni - erre a végkövetkeztetésre jutottunk a négynapos hosszú hétvégén, amikor is jól lebeszéltem a kiscsajjal, hogy minden készen áll az érkezésére, hajrá. Lehetőleg augusztus 20-án, hogy minimum tíz évig lehessen azzal etetni, hogy az egész tűzijáték körüli felhajtás csak miatta történik. A gyerek viszont köszönte szépen, magasról tojt az ünnepnapra, a hideg frontra és a teliholdra is, ahogyan nem érdekelte az sem, hogy körtét szüreteltünk, nagytakarítottunk, és még a férjem se néz jókislánynak, szóval megtettünk mindent az ügy érdekében.

Kikérem magamnak amúgy a rutinos szülő kifejezést, és jól szórakozom azokon, akik egy gyerek világra hozatala után úgy érzik, már mindent tudnak a témával kapcsolatban, és forgatják a szemüket, hogy mennyire bénán tudom venni az akadályokat.

- Az első fiamnál elment a magzatvizem, és bár azonnal mentünk a kórházba, ott csak 24 óra elteltével indították be a szülést fájások híján. (A gyerek ennek köszönhetően oxigénhiányos volt, hónapokig jártunk mozgásterápiára vele.) Az oxitocin adagolása ellenére csak a tolófájást éreztem.

Fotó: Shutterstock

- A második terhességem szintén indított volt, egész egyszerű ok miatt: a nőgyógyászom másnap ment szabadságra, így az éjszakai ügyelet ideje alatt jobbnak látta lerendezni a dolgot. Egyből erős, kétperces fájásokkal indult meg a szülés, a doki nem akart hinni nekem, amikor szóltam, hogy a gyerek fejének búbja már valószínűleg kint van.

- A harmadik alkalommal már egy hónapja dekkoltam a kórházban, amikor megéreztem, hogy valami nincsen rendben a méhen belül. Kikönyörögtem az orvostól egy 'erőteljesebb vizsgálatot', aminek meg is lett az eredménye, egy óra múlva elment a vizem, és innentől kezdve végre minden úgy ment, ahogyan azt olvastam: a kellemetlen méhösszehúzódásoktól az erősödő fájdalmakon át a tolófájásig. (A lányom köldökzsinórján egyébként egy csomó volt, úgyhogy jól éreztem én, hogy valami nem stimmel.)

Szóval ezek után nekem aztán ne mondja senki, hogy fel lehet készülni a szülésre, és hogy ennyi után már tisztában kellene lennem a dolgokkal, meg kell tudnom különböztetni a fájdalmakat, stb. Mert nem lehet. (Utólag persze én is okos voltam mindig, minden bizonnyal az is leszek.)

Úgyhogy kiválóan játszom a hülye picsa szerepét három szülés után is: először egy szimpla gyomorrontás okozta hasi görcsre hittem azt, hogy beindultak a fájások, pár napra rá pedig meggyőződésem volt, hogy a magzatvizem ment el. Persze rövid időn belül leesett, hogy csak az ülőkádban az óriási seggem mögött felgyülemlő víz zubogott ki a tusolás után, amikor felálltam. Még jó, hogy ilyen gyors a reakcióidőm, el tudom képzelni a dokik arcát, ahogyan bizonygatom a kórházban, hogy belőlem bizony két liter víz jött ki, ez a szülés beindulásának a jele, még a hülye is tudja.

Múlt héten egyébként egy teljesen új orvos két héttel előrébb hozta a szülés várható időpontját, így még inkább elviselhetetlen és idegölő a várakozás. Férjem is mindig azzal jön, hogy rossz feleség vagyok, csak szórakozom vele, hiszen már mióta terhes vagyok, de sose szülök. Közben meg mindenki azzal próbál vigasztalni, hogy nem volt még olyan gyerek a világon, amelyik bent maradt volna, ami igaz is - eddig. Vagy pedig a leglehetetlenebb helyen és időpontban fog megindulni a folyamat, mondjuk a Tesco kellős közepén. Vagy ami még rosszabb, a Barátok közt alatt, hogy véletlenül se tudjam meg, összejön-e Miki meg a Zsófi. Na, az borzasztó lenne.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.