Igényeljen szocpolt, megéri!

Olvasási idő kb. 3 perc

Ilyen változások léptek életbe idén a szocpolban, és ez várható a jövőben. Akár 3 millió is járhat, ha sok a gyerek és energiatakarékos az épület.

A nemrégiben visszahozott, most már "lakásépítési támogatásnak" nevezett szocpol tulajdonképpen ajándék. Ha ön pont olyan szerencsés, hogy jogosult rá, érdemes felvennie, hiszen milliókhoz juthat hozzá, az adófizetők pénzéből - tesszük hozzá, hogy kicsit felelősségteljesek is legyünk. A 2013-as szociálpolitika feltételeit, összegét, már hónapok óta közzétették, ennek ellenére sokan nincsenek tisztában azzal, ki és mire igényelheti, ezért összeszedtük a legfőbb tudnivalókat, illetve hogy milyen változásokra lehet számítani a jövőben.

Mi mindenre igényelhető a szocpol?

A szocpol legfeljebb 160 négyzetméter hasznos alapterületű új lakás, valamint ház vásárlása, illetve építése esetén igényelhető. Azt azonban tudni kell, hogy nem tekinthető új építésnek a családi, vagy ikerház tetőterének beépítése, még akkor sem, ha ezáltal a tetőtérben teljesen önálló lakást alakítanak ki. Viszont ha valaki a társasházi tetőtér beépítését, valamint a családi háza, ikerháza emeletráépítését tervezi, az új lakásnak minősül, tehát ez esetben kérheti a támogatást.

Fontos tudni, hogy a szocpol olyan ingatlanok után igényelhető, melyek telekár nélküli, nettó alapterületre számított nettó (áfa nélküli) négyzetméterenkénti ára nem haladja meg a 300 ezer forintot, illetve alacsony energiafogyasztású épületek esetén a 350 ezer forintot.

Ki igényelheti a támogatást?

A jogszabály szerint a szociálpolitikai támogatást azok a házasok, párok, egyedülállók igényelhetnek, akik nevén nincs lakás. Feltétel, hogy ne legyen a házaspár egyik tagjának se köztartozása, és legalább az egyiküknek legyen minimum fél éves bejelentett munkaviszonya. Fontos kritérium továbbá az is, hogy a leendő ingatlannak minimum B energetikai besorolásúnak kell lennie, illtetve a jogosultsághoz legalább 2 meglévő, vagy vállalt gyermek szükséges. Az utánuk járó támogatási összeg változó, attól függően, hogy mekkora az ingatlan alapterülete, illetve hogy milyen a már említett energetikai besorolása.

Ezen kívül fontos, ha még nincs gyerek - vagyis az állam megelőlegezi a szocpolt -, akkor csakis abban az esetben lehet igényelni, ha az illető házastársi kapcsolatban van, valamint egyik fél sem töltötte be a 40.életévét. A gyermekvállalás határideje egy gyerek után 4, míg kettő esetén 8 év.

Természetesen amennyiben már van gyerek, akkor ezek a kritériumok nem szükségesek.

Mekkora összeg igényelhető?

Új lakás vásárlása, építkezés esetén

Hasznos alapterület 2 eltartott gyermek Hasznos alapterülete 3 eltartott gyermek Hasznos alapterület 4, vagy több eltartott gyerek
60,01-75,01 m2 800.000 Ft 70,01-85 m2 1.200.000 Ft 80,01-95 m2 1.600.000 Ft
75,01-90 m2 1.000.000 Ft 85,01-100 m2 1.500.000 Ft 95,01-110 m2 2.000.000 Ft
90,01- m2 1.300.000 Ft 100- m2 2.000.000 Ft 110- m2 2.500.000 Ft

Energetikai besorolás szorzói

A (energiatakarékos) energetikai minősítési osztályú lakás esetén 1,1-es szorzó

A+ (fokozottan energiatakarékos) energetikai minősítési osztályú lakás esetén 1,2-es szorzó

Alacsony energiafogyasztású lakás esetén 1,3-as szorzó

Mi várható a jövőben?

A jövőre vonatkozóan egyelőre úgy néz ki, bővül a támogatás köre, melynek legfőbb pontjai:

  • használt lakások/házak esetén is igényelhető (félszocpol)
  • 2,vagy több gyermek esetén a használt lakás bővítésére is kérhető, a költségek maximum 50 százalékáig
  • már egy gyerek után is igényelhető
  • 45 és 60m2 közötti  ingatlanokra is vonatkozik
  • a támogatások összege akár a duplájára is megnőhet, a felső határ 5,6 millió forint lehet

Ezeket a híreket már márciusban megszellőztették, azonban a javaslat egyelőre a tárgyalóasztalon hever, így úgy néz ki, leghamarabb csak januárban léphet életbe.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.