A legnézettebb bébivideók rejtélye

Kíváncsiak voltunk, milyenek a You tube legnézettebb babás videói. Őszintén szólva, jó néhány esetben teljesen értetlenük állunk a sokmilliós nézettség előtt. Miért érdekel például 9 millió embert, ahogy egy kislány lemegy a lépcsőn? Vagy 56 milliót, ahogy egy kisfiú felhozza a medence aljáról a játékát? Értékeljék a videókat 1-essel, ha önök szerint nem méltó a tízmilliós nézettségre, és 10-essel, ha egyetértenek azzal, hogy érdemes megnézni.

Két kopasz beszélget

Szinte futótűzként terjedt az interneten a két testvér sajátos párbeszéde. Ugyan fogalmunk sincs, miről lehetett szó, de nagyon komolyan vették, elnézve a heves gesztikulálást, a feszültséget pedig időnként poénok enyhíthették, erre utal legalábbis a röhögés. A mémgyártók rögtön lecsaptak, és több feliratot is gyártottak hozzá, emellett természetesen a paródiák sem maradtak el, így a két pelenkás bébit egy idő után felváltották a pelenkás férfiak.

A gitárrajongó ikrek tánca

Még egy ikerpár, csak ők nem beszélgetnek, hanem táncolnak. Nem tudom, apa mennyire tud gitározni, de hogy a kiskorú közönség elképesztően lelkes, azt tanúsítja az alábbi videó. A gyerekek szeme rögtön felcsillant az első pendítés után, majd szinkronban el is kezdtek rá táncolni az etetőszékükben. A videót több mint 15,5 millióan látták.

A valódi rémület

A 9 másodperces videó szép elején egy nyugodtan mosolygó kisbabát látni, édesanyja berregése miatt aztán viszont néhány másodpercben lepereg előtte az élete. Nem tudom, mitől készült ki annyira, de szemét módon azért ez elég vicces.

A világ legnagyobb poénja

Nevetős babás videókból számtalan van a neten, azonban az egyik legnézettebb az a kisfiú, aki a világ legnagyobb poénjának tartja azt, hogy édesapja darabokra tép előtte egy papírt. Egy későbbi videóból kiderül, hogy kishúga ugyanekkora korában egyáltalán nem szakadt meg a röhögéstől a papírtépkedés láttán, a kissrác viszont, aki akkor már két-két és fél éves lehet, még mindig elképesztően jól szórakozott a mutatványon.

Lefelé a lépcsőn

Számunkra valódi rejtély miért nézték meg majdnem 9 millióan ezt a vidót, de mivel ennyire népszerű, felvettük a listánkra. A felvételen egy ázsiai kislány megy le a lépcsőn...Akit ez érdekel, 22 izgalmas másodpercig nézheti is. Önök értik ezt???

Vadászat a víz alatti torpedóra

A másik, amire nincs épeszű magyarázat, hogy mégis miért nézték több mint 46 millióan a felvételt, amikor egy 3 éves gyerek az uszodában megkeresi a medence mélyén lévő játék torpedót. Persze nagyon cuki a vízben úszkáló kissrác, de több mint 46 millió néző??? Mi nem értjük. Ön szerint megérdemel ekkora látogatottságot ez a videó?

Gyerek+kutya: biztos siker?

Azt mondják, hogy egy film, vagy egy reklám biztosan sikeres lesz, ha van benne egy gyerek, vagy egy kutya. Namármost ebben a videóban egyszerre mindkettő megtalálható, talán ezért is érte el a majdnem 60 milliós nézettséget, pedig maga történés mindennapi: a gyerek a kádban játszik, a kád mellett lévő kutya pedig minden erejével azon van, hogy megszerezze a vízben úszkáló zsákmányokat.

Ninja baby

Szintén óriási népszerűségnek örvend a ninja baby, aki valószínű, hogy előző életében nagy keleti arcos lehetett, ugyanis fiatal kora ellenére különleges fogásokat mutat be, és közben elmélyülten koncentrál azok helyes kivitelezésre is. Ha pedig nem ninja volt, akkor Yoda mester rokonságára gyanakszunk.

A világ legnyugodtabb macskája

A macskáknak kitűnő eszközeik vannak arra, hogy megszabaduljanak a zaklató kölyköktől. A videón látható cica viszont döbbenetesen jól tűri a gyereket, aki ráfeküdhet, hozzábújhat, pakolhatja ide-oda, a macska meg csak fekszik, és tűr. Egy idő után pár lépéssel odébb megy, de végül belátja, jobban teszi, ha marad, így hamarabb szabadulhat.

Az első citrom kóstolás

Tegyük a kezünket a szívünkre: ki nem röhögött iszonyúan, mikor a gyerek először kóstolt citromot??? Na ugye. Hát itt egy egész rakás citromkóstolás van összevágva. A reakciók persze várhatóak, de annál viccesebbek.

Mustra