Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Sok altatódal igen ijesztő szövegekkel traktálja a mit sem sejtő babákat. A világ anyái azonban egy ritmusra ringatnak így is.
Az egész történet 4000 éve kezdődött, amikor egy babiloni kőtáblára vésett egy altatódalt. Ez a legelső fennmaradt altatódal a világon, amely több másik alapjának is tekinthető – írja a BBC, az altatódalok történetét feldolgozó cikkében. Az ékírásos tábla cukiságfaktora igen alacsony, inkább mondható fenyítőnek: a csecsemőt büntetéssel fenyegeti, ha nem hagyja abba a házi istent zavaró sírását.
A londoni British Museum szakértője, Richard Dumbrill elmondta, gyakoriak voltak a korban a hasonló fenyítő dalocskák. "Megpróbálták elmondani a gyereknek, hogy ha nagyon nagy zajt csap, felébreszti a démonokat, és ha nem fogja be azonnal, a démon felfalja őt" – magyarázta a kemény eljárást Dumbrill. És ez nemcsak az ókori keletre, hanem a későbbi Afrikára is jellemző volt: a kenyai luo népcsoport azzal fenyegette babáit, hogy a hiénák marcangolják szét őket, ha nem durmolnak azonnal. A brit Rock-a-bye-Baby című altatódal (hd. a lenti videón) pedig egy fáról való ledobást lenget be a gyereknek – hogy Európa se maradjon ki a barbarizmusból.
Sally Goddard Blythe, a brit Neurofiziológiai Pszichológiai Intézet munkatársa szerint egyértelmű a párhuzam az ismeretlen, fenyegető sötétség és az általa elrejtett szörnyek és démonok között. Hozzátette, persze ezeket is áthatja a "szeretet, gyengédség és törődés". Zoe Palmer kórházakban tanít kismamáknak altatókat egy projekt keretében, szerinte egyes altatók az ország történetére, egyesek életvezetési tippekre építenek. A multikultivá vált Nagy-Britanniában sokféle etnikum él, de ő azt tapasztalta, minden náció kismamái ugyanazt az altatódalnyelvet beszélik. "Akárhova mész a világon, a nők ugyanazt a hangon, ugyanazon a módon énekelnek babájuknak" – mondta Palmer.
Az altatódaloknak megvannak a rögzült jellegzetességeik. A nagyrészt háromnegyedes/hatnyolcados ritmus például arra emlékezteti a csecsemőt, ahogy sétáló édesanyja hasában himbálózott. Sok dal a hangokat és szavakat is tanítja, mint például a nyolc magánhangzót rímelve végigvevő svéd Mors Lilla Olle. Colwyn Trevarthen skót gyerekpszichológus szerint a ritmusérzék és a zeneiség a csecsemők veleszületett tulajdonsága. A babák gügyögésükkel és gesztusaikkal is követik a ritmust (az alanti L'art Pour L'art paródiában is hallani a tipikus altatódal-ritmust).
Az anya szemszöge sem mellékes: az 1920-as években a spanyol költő, Federico Garcia Lorca hazája altatódalait tanulmányozta, és arra jutott, az anyák a dalokban fogalmazzák meg aggodalmaikat és félelmeiket. Ezzel gyakorlatilag pszichoterápia lesz számukra az altatás. A nagyszerű hagyományt esetleg a technológia fenyegetheti, amikor már mindenféle kütyükkel és lejátszott zeneszámokkal nyugtatják a gyereket az anyák, ráadásul az éneklés is kiveszett az egyszeri emberek életéből. Más vélemények szerint azonban nincs nagy veszély, hisz az anyák ősösztönében lakozik, hogy énekelniük kell a csecsemőjüknek.
Az akusztikus híd
Mihail Lazarev orosz gyermekorvos szerint az anya hangja a fontos összekötő kapocs a baba életében a magzati és az újszülötti időszak között. Ugyanis a terhesség 24. hetétől kialakul a hallásuk, és innentől kezdve a legdominánsabb hang, amit hallanak és megszoknak, az anya belülről érzékelt hangja. A külvilág hangjai csak a hason keresztül, némileg torzulva jutnak be hozzájuk. Ezért is fontos az altatódal, mivel az anya hangját már születésük előtt hallhatták. Ezt nevezte el Lazarev akusztikus hídnak.
