Mozgásterápiák, 4. rész: állatos terápiák

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az állatterápia segít mentális sérüléseknél, érzékszervi betegségeknél, viselkedészavaroknál és mozgásszervi bajoknál is. Kutya, macska, delfin, ló.

Negyedik részéhez érkezett mozgásterápiákat bemutató sorozatunk. Először a HRG terápiáról írtunk, a második részben pedig a Dévény és az Ayres módszer került sorra. Ezt követte a TSMT (Tervezett Szenzomotoros Tréning) és a Delacato terápia bemutatása,

Most az állatos terápiák következnek. A lovakkal, delfinekkel végzett kezelés mellett vannak olyanok is, amelyek egy része tulajdonképpen már nem is mozgásterápia, ám mégsem szerettük volna kihagyni őket a sorból.

Mindenki hallott már a segítő állatokról, akik például mozgáskorlátozottaknak, vakoknak segítenek nap mint nap, vagy éppen eltűnt személyeket találnak meg, netán földrengések romjai alól emberéleteket mentenek. Az ő munkájukat a legtöbb ember ismeri, hallott róluk vagy látta a tévében, azonban az állatokkal való terápiás célú foglalkozások még nem annyira ismertek.

A háziállatok jelenléte, a velük való foglalatosság pozitívan hat ránk, ezt nem is kell különösebben ecsetelni. Tudományosan is bizonyított tény: jelenlétük csökkenti a vérnyomást és a pulzusszámot, oldja a feszültséget, a szorongást, de az állatok kapcsot jelentenek a külvilággal is. Elég csak arra gondolni, mennyi mindent tanulhatunk rendszeres kutyasétáltatás során: például nyitottságot (embertársainkkal szóba elegyedünk) és szociális érzékenységet (összeszedjük a kutyapiszkot, hogy másoknak ezzel ne okozzunk kellemetlenséget).

Az állatokkal való játék során boldogsághormon (endorfin) szabadul fel, ami fájdalomcsökkentő, immunerősítő hatással is bír.

Az állatterápia, mint oly sok tudományos felfedezés, a véletlennek köszönheti, hogy mára tudatosan alkalmazott módszerré vált. A hatvanas években Boris Levinson gyerekpszichológus észrevette, hogy amikor nála volt a kutyája, sokkal hatékonyabban tudta végezni a munkáját, mivel a kis páciensei is sokkal jobban figyeltek rá, nyitottabban kommunikáltak. Ezt felismerve a későbbiekben már tudatosan vitte magával ebét, aki feloldotta az orvos-beteg közötti gátat, és megkönnyítette a terápiát.  Mára már egyre több országban terjedt el az állatok pszichoterápiás alkalmazása elsősorban gyerekek, mozgáskorlátozottak, értelmi fogyatékosok, idősek és érzelmi problémáktól szenvedők körében. Magyarországon is sikeresen alkalmazzák az állatterápiát, évről-évre egyre többen.

Az állatok terápiás célú szolgálata kétféle lehet. Az egyik az állatasszisztált látogatás/alkalmazás (AAA), ami lényegében az állat okozta örömszerzést, a szeretetet jelenti, például akkor, amikor állatokkal látogatnak el egy idősek otthonába, ahol kis boldogságot csempésznek az unalmas hétköznapokba.

A másik az állatasszisztált terápia (AAT), amelynek célja egy kiinduló állapotból való elindulás, fejlődés, tudatos menete és célja van fizikai, érzelmi, szociális vagy kognitív területen. Ennek a foglalkozásnak kerete (üdvözlés, munka, elköszönés) van, amit rendszerint dokumentálnak (pl.: videó felvétellel), hogy a változás nyomon követhető legyen.

Kutya, macska, ló, madár, hüllő. Vagy akármi

Az állatterápiában bármilyen barátságos, türelmes állat részt vehet, legyen az kutya, macska, ló, delfin vagy éppen egy leguán. Ha képes bizalmat kelteni, akkor mindegy, hogy milyen fajról, fajtáról van szó.

Terépiás célokra olyan állat "alkalmas", aki maga is igényli az emberek törődését, szereti, ha foglalkoznak vele, és nem érzi tehernek, ha idegenek simogatják. Fontos az is, hogy elviselje, ha akaratlanul fájdalmat okoznak neki. A gazdájával kölcsönösen jól kell ismerniük egymást, kutyáknál szigorú feltétel az engedelmesség, a szófogadás. Természetesen egészségesnek, ápoltnak kell lennie minden terápiás állatnak, és nem árt az sem, ha puha, simogatnivaló bundával rendelkeznek. De persze van, akinek egy hüllő simogatása okoz örömet.

A legkézenfekvőbb terápiás állat a kutya, hiszen több ezer éve az ember hűséges társa, könnyen leolvassa a nonverbális jeleket, lesi minden kívánságunkat, és nagyon szeret az emberek közelében lenni. Már fiatalkorban el kell kezdeni a kiképzést, agressziómentes, kiegyensúlyozott, bátor, barátságos és tanulékony állatokkal.

A lovakat is többféleképpen lehet bevonni az állatterápiába. Egyfelől önmagában jelenlétükkel, simogathatóságukkal, a velük való törődés lehetőségével (pl.: lekefélés, sétáltatás) teret engednek a nyitottságnak, érdeklődés felkeltésének, a nagy állattól való félelem leküzdésének, az önbizalom növelésnek, a felelősségérzetnek stb., s ezzel mentálisan, szociálisan és a kommunikációs szinten is fejlődést válthatnak ki.

A másik lehetőség a Hippoterápia, amely orvosi javaslatra történő neurofiziológiai gyógytornakezelést jelent a lovon ülve, miközben a ló sétál. A lovat szőrén megülő ember gerincére, csípőcsontjaira, és ezáltal  lényegében az egész testére olyan impulzusok hatnak, amely javítja az egyensúlyérzéket, az izmok aktivizálódnak, vagy a túl merev izmok éppen, hogy ellazulnak, az agy is ingerlődik, ezáltal fejlődik. A terápia mindig orvos diagnózisa alapján, és ajánlása szerint gyógytornász-hippoterapeuta vezetésével zajlik.

A delfinterápia a nyolcvanas években nyert tudományosan is megalapozottságot, amikor is a delfinekkel úszó emberek agyhullámait vizsgálva kimutatták, hogy a folyton mosolygónak tűnő tengeri emlősök hallható hangjai és a nem hallható ultrahang hullámai pozitívan hatnak az emberi agyra és az idegrendszerre. Más kutatások szerint a delfinek felismerik a terhes nőket, érdeklődnek irántuk, valamint jelenlétük még a magzatra is pozitív hatással bír.

A delfinterápia híveinek mára már nem kell feltétlenül a távoli USA-ba utazni, ha delfinasszisztált terápián (DAT) szeretnének részt venni, de ettől ez még nem tartozik az olcsó, vagy könnyen elérhető kezelések közé. A világhírű floridai Dr. Nathanson kutatásai, módszere és munkássága nyomán számos terápiás központ alakult szerte a világon. Például Törökországban (Antalyai Delfinközpont), ahol általában 10 napos terápia keretében más módszerek mellett (pl.: hippoterápia, craniosacralis) is sor kerül a delfinekkel való találkozásra.

Kinek ajánlott az állatterápia?

Bár mindenkire jó hatással vannak ezek a foglalkozások, találkozások, de terápiás céllal széles körben mentálisan sérült gyerekeknél, felnőtteknél (pl.: autizmus, Down szindróma, értelmi fogyatékosság), érzékszervi betegségeken szenvedőknél (pl.: látássérültek), viselkedészavaros (agresszió, beilleszkedési zavar, figyelemzavar, felelőtlen gondolkodás), vagy mozgásszervi betegségségeknél alkalmazzák. Továbbá segít a lelki problémák leküzdésében depresszió, gyász, válás, önértékelési zavar, félelem, szorongás előfordulásakor vagy a szenvedélybetegségek leküzdésében.

Mennyibe kerül?

A kisállat-, kutya-, és lovas terápiás foglalkozások alapítványon keresztül, önkéntes alapon működnek, tehát mondhatni, hogy ingyenesek, de aki tudja, az támogathatja őket a számlaszámukra utalt tetszőleges összeggel, és/vagy nekik ajánlhatja 1% adóját. A delfinterápia annál húzósabb, nálunk is hirdetik, például egy 14 napos turnus, 10 napos terápia csomaggal Törökországban szállás és utazás nélkül egymillió forint körül van.

Kihez forduljunk?

Magyarországon az első állatterápiával foglalkozó csoport, a Tetra Állatterápiás Csoport 1999 óta működik. Mára mintegy harminc önkéntessel, 35 kutyával és 10 egyéb állattal segítenek kórházakban, korai fejlesztő központokban, idősek otthonában, elmeszociális intézményekben, óvodákban, iskolákban, különféle gyógypedagógiai intézetekben, művelődési házakban, és a látogatói, illetve terápiás programok mellett rendezvényeken, különféle ismeretterjesztő előadásokon, hazai és nemzetközi konferenciákon vesznek részt.

További kisállat és kutyaterápiás alapítványok:

Pacsi Alapítvány (Debrecen), Kutyával az Emberért Alapítvány (Budaörs), Négylábúak az emberért Közhasznú Alapítvány (Sé), Négylábú doktorok Közhasznú Alapítvány (Veszprém), "Mondjunk mancsot!" Terápiás és Segítőkutyás Közhasznú Egyesület (Eger), Csodakutya Alapítvány (Debrecen), Mancsos Segítőtársaink Alapítvány (Budapest)

A terápiás lovaglással foglalkozó szervezetek listája pedig ezen a linken érhető el.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.