Dévény és Ayres, mozgásterápiák, második rész

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A sorozatot a "szárazföldi" módszerekkel folytatjuk, az első kettő a Dévény módszer és az Ayres terápia.

A mozgásterápiákat feltérképező sorozatunk első részét itt olvashatják, most továbbmegyünk. A második részben a megkerülhetetlen Dévény módszer, és az Ayres terápia kerül sorra.

A mozgásterápiák hasznossága egyértelmű, ezért egészséges gyerekkel is érdemes lehet olyan foglalkozásokat, közösségeket keresni (pl. Kerekítő foglalkozások), ahol játékos formában nyílik lehetőség egy kis mozgásra, mondókázásra, és ezáltal a fejlődésre.

Amikor már terápiás célból kell keresnünk valamilyen foglalkozást, rájövünk, hogy a különféle fejlesztő foglalkozások - néhány kivételtől eltekintve - eléggé meg tudják terhelni egy átlagos család büdzséjét. De ha jobban utánajárunk (ebben szeretnénk összeállításunkkal segíteni), akár szerencsénk is lehet, mert akadnak olyanok is, amelyeken térítés nélkül vagy kedvezményesen is részt lehet venni (általában a nevelési tanácsadókon keresztül lehet ide bejutni). Például mi a 13. kerületben lakunk. Tőlünk pár perce van egy fejlesztőház, itt egy Ayres terápia 3900-5300 Ft/45 perc, míg a szomszédos kerületben (20 percre tőlünk) ingyenesen vehető igénybe ugyanilyen óra, szintén képzett szakemberrel.

A Dévény módszer

A mozgásterápiákat bemutató sorozatunk következő fejezetében a szárazföldi mozgásokkal foglalkozunk. Ezek között megkerülhetetlen a Dévény-módszer (DSGM), amely a nemzetközileg is elismert Dévény Anna által kidolgozott módszer, talán mindenki hallott már róla.

Gyógyterápiaként elsősorban azoknál az 5 hónapos kor alatti csecsemőknél alkalmazzák, akiknél a terhesség vagy a szülés során lépett fel valamilyen probléma (pl.: oxigénhiány, koraszülés) vagy veleszületett betegségük van. A terápia szükségességét sok esetben tehát már a születés pillanatában, vagy legalábbis néhány hónappal a világrajövetel után tudni lehet.

Ezt a terápiát lényegében egy izomstimuláló ín-izom-kötőszövet manipulációként lehetne bemutatni (erőteljes masszázsnak látszik), amikor is a terapeuta az idegsejteket aktivizálja a „masszírozás” által, így az agyban a sérült, kikapcsolt részek aktivizálódnak vagy más területen veszik át feladatukat.

A Dévény-módszer a gyógyításon túlnyúlva idősebb korban (akár 3 éves kor után is) fejlesztést, korrekciót is jelent. Azoknál a gyerekeknél és felnőtteknél, akiknek például testtartásbeli vagy gerincproblémáik vannak, hasznosak lehetnek azok a foglalkozások, melyek segítenek a helyes testtartás megtanulásában, gerincproblémák korrigálásában vagy éppen akkor, ha a helyes testtartás tudatosítása a cél, ezért veszik igénybe például felnőtt táncosok is.

Miben segít a Dévény módszer? A speciális manuális technika segítségével eléri, hogy a sérült idegrendszeri részek működését az agy más részei vegyék át, segít az "agyi tartalékállomány" beindításában, amivel lehetővé teszi az aktív izommunkát.

Hol érhető el? A Dévény Anna Alapítvány a közelmúltban több olyan esetről is tudomást szerzett, amikor a módszer nevével visszaéltek, ezért azt kérik, aki megbízható szakembert keres, vegye fel velük a kapcsolatot.

DSZIT/Ayres terápia

A dinamikus szenzoros integrációs terápia (DSZIT) és az Ayres-terápia néven lényegében egyazon dolgot jelenti. A foglalkozások elve az, hogy a gyerekeket egyensúlyi, érzékszervi oldalról ingerlik játékok által, miközben így az idegrendszerük, agyi működésük is folyamatosan edződik. Ez az érés kihat számos más területre is, mint például a beszédkészségre, figyelemzavarra, feladatmegoldásra, rendezett mozgásra, vagy éppen a szociális, beilleszkedési zavarokra.

Ezek a foglalkozások nem konkrét feladatsorokból állnak, hanem mint egy játszóházban, játszótéren, a gyerekek számos játék, eszköz (hinta, labda, kötél, karika, stb.) közül azzal játszanak és addig, amíg nekik jólesik. A terapeuta feladata, hogy segítse, támogassa, megerősítse a gyereket, s úgy irányítson, hogy a gyerek számára észrevétlenül, a saját ütemében tanuljon, fejlődjön. Anna Jean Ayres azt vallotta, hogy a nehezebb, komolyabb mozgásokat nem lehet és nem szabad betanítani, hanem csak előcsalogatni szabad már ismert mozgások ismétlésével. Tehát mindaddig gyakorolni, hagyni kell a gyereket, amíg az agya kellően meg nem érik egy nehezebb feladathoz.

Miben segít a szenzomotoros terápia? Beszédelmaradásban, olvasás, írás, számolás problémái esetén, tanulási, figyelmi, magatartási gondoknál, mozgáséretlenségnél, önértékelés, önkontroll, önbizalom fejlesztésben, absztrakt gondolkodási képesség fejlesztésében, gondolatok feldolgozásának képességét erősíti.

Hány éves korban? Csecsemőkortól iskoláskorig.

Hol van ilyen foglalkozás?  A DISZT Műhely honlapján szakemberkeresőt találunk, amely országos viszonylatban segít megtalálni a hozzánk közeli terapeutát.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.