Pörögnek a napok, közeledik a szeptember, kezdődik a bölcsi, ovi. A pszichológus ezen a héten arról is ír, hogyan csökkentheti a szülő saját bizonytalanságát, és hogyan segíthet a gyereknek abban, hogy minél hamarabb megtalálja a helyét.
Sok szülő szíve elszorul ezekben a hetekben, ahogy figyeli a naptárat, és látja, hogy közeledik szeptember. Ők többségében azok közül kerülnek ki, akiknek most megy először közösségbe a csemetéjük, legyen az óvoda vagy bölcsőde.
Persze, a váltás sem érdektelen, vajon mit szól a poronty ahhoz, ha a jól megszokott helyiség és pajtások helyett egészen új környezetbe kerül? És ami nem kevésbé fontos, új felnőttek fognak vigyázni rá. Ha a dajkákat szerette, amiatt lehet aggódni, el fog-e fogadni másvalakit helyettük, ha nem szerette, amiatt, hogy szerencsésebben alakul-e az új kapcsolat. Egy biztos: a gyermek személyiségén kívül sok múlik a szülő karakterén, tudattalan üzenetein is, melyekkel segítheti, vagy nehezítheti a beilleszkedést.
Mikor a szülő először viszi olyan közösségbe a gyermeket, ahol több órára ott is kell hagynia, óhatatlanul aktiválódnak a saját élményei ebből az életkorból. Könnyebb dolguk van azoknak, akik kedves emlékeket őriznek a bölcsődei, óvodai évekből. Ők rendelkeznek azzal a tudással, hogy a beilleszkedés kezdeti nehézségei áthidalhatók, és az ember érezheti jól magát ezekben az intézményekben. Az ő szájukból hitelesebbek a biztató szavak, melyekkel a nyár folyamán a legtöbb szülő igyekszik felkészíteni a csemetét, hogy valami új dolog vár rá.
Ám sokszor tehetetlennek érzik magukat azok az anyák és apák, akik szeretnék biztatni a kicsit, és őszintén remélik, hogy feltalálja magát a közösségben, de saját tapasztalataik szomorúak, elsősorban a magány, kiszolgáltatottság érzésére emlékeznek. Ilyenkor ők szorulnak segítségre, hogy jól tudják támogatni a kicsit. Hazudni mindenesetre semmiképp nem ajánlatos, ne mondjuk, hogy az óvoda csodálatos hely, ha számunkra a túlélés éveit jelentette. Persze, rossz élményeinket se ecseteljük, mert azzal nem tudna mit kezdeni a csemete. Inkább keressünk megoldást arra, hogy feloldjuk averzióinkat.
De vajon mit tehet az a szülő, aki szorongva várja, mi fog történni a csöppséggel? Először is, a valós, realitáson alapuló információk mindig csökkentik a fantáziából származó félelmeket. Tehát: igyekezzen a szülő megismerkedni az óvónőkkel, beszélgessen odajáró gyerekek szüleivel. Valószínű, hogy nem horrorisztikus tapasztalatokról fognak beszámolni.
Sok szülő nem is az óvoda, hanem a gyermek miatt aggódik, vajon ügyes lesz-e egy idegen gyermektársaságban. Függetlenül attól, miből fakad ez a félelem: a szülő vagy a gyermek személyiségéből, ilyen aggodalmak esetén érdemes már jóval korábban ide-oda, játszóházba, ringatóra vinni a csemetét. Itt a szülő jelen lehet, ugyanakkor fokozatosan háttérbe vonulhat, hagyhatja a porontyot érvényesülni, és elég, ha akkor lép közbe, mikor valóban szükség van rá. Ha a gyermek tényleg nehezebben oldódik, itt van lehetősége gyakorolni, ha pedig csak a szülő szorongott, megnyugodhat, látva, hogy ügyesen boldogul a csemete.
Vannak olyan tényezők, melyek hatással vannak a gyermek beilleszkedésére, ám csak kis részben befolyásolhatók. Ilyen például az időzítés, ami néha a szülőn is múlik, ám anyagi és más tényezők korlátozzák a mozgásterét. Ha megoldható, ne essen egybe a gyermek óvodába indulása a kistestvér születésével. Nem törvényszerű, hogy gondot okozzon, de érezheti úgy a poronty, hogy összefüggés van a két esemény között: kidobták otthonról, mert őrá már nincs szükség, hiszen jött helyette más, aki a szülők minden figyelmét, idejét megszerezte.
Ha van lehetőség több óvoda közül választani – amiről tudjuk, sokszor nem adatik meg –, elsősorban az óvónők személyiségét érdemes figyelembe venni, ez többet számít minden másnál, hiszen ők határozzák meg a légkört, a hangulatot, leginkább rajtuk múlik, szívesen fog-e reggelente elindulni a gyermek. A napi programot illetően a csemete testi-lelki fejlődése szempontjából az a legfontosabb, hogy nagyrészt szabad játékkal teljen az idő, és legyen lehetősége sok szabad mozgásra. Ezek lényegesebbek, mint hogy szépen fel van-e szerelve az óvoda, és van-e ilyen-olyan extra foglalkozás.
Ha a szülő a lehető legtöbbet megtette érte, hogy gördülékenyen menjen az óvodakezdés, akkor is jó, ha számít rá, átmeneti nehézségek előfordulhatnak, és ezektől nem kell megijedni, nem jelentik, hogy baj van. A gyermeket ilyenkor sok-sok új inger éri, amit időbe telik feldolgozni. Előfordulhat, hogy egy ideig több babusgatást, babás törődést igényel otthon, hogy ellensúlyozza, az óvodában osztoznia kell a figyelemben a többiekkel. Ne essünk abba a hibába, hogy otthon is „felnőttesebb” viselkedést várunk tőle, mondván, ő már nagyfiú, nagylány, hiszen óvodássá vált.
Ellenkezőleg, kezeljük természetesen, és ne tegyük szóvá, ha bizonyos dolgokban visszacsúszik korábbi évek szintjére. Jelenthet ez több bújást, vagy az indulatai rosszabb kontrollálását, azaz több hisztit, de előfordulhat, hogy a szobatisztaságban történik visszalépés. Ha a gyermeken tartósan, több hónap múlva is feszültség jelei látszanak, agresszív, vagy éppen szorongásos tüneteket mutat, mindenképp érdemes utánajárni, mi lehet a háttérben. Ám legyünk türelmesek, ahogy egy felnőttnek, neki is időre van szüksége, hogy az új életkörülményekhez alkalmazkodjon.
Cziglán Karolina, pszichológus
