Létezik-e jó válás? Régi kérdés ez, amire sokan felelik, nem, mert a válás mindig fájdalmas. Ez igaz, mégis létezhet jó válás: mikor valami rombolónak, betegítőnek vet véget ez a lépés. Például amikor végre összeszedi magát az egyik fél, hogy kilépjen (és kimenekítse gyermekeit) a bántalmazó kapcsolatból, vagy más olyan helyzetből, ami megnyomorítja a résztvevőket. Persze ha az ember egy cseppnyi esélyt lát a kapcsolat megmentésére, meggyógyítására, érdemes mindent megtenni érte, mert válni tényleg fáj.
Sokkal nehezebb meghozni a döntést, ha van gyermek is. A legtöbb szülő ebben a helyzetben komoly bűntudattal néz szembe, még akkor is, ha a volt házastársat hibáztatja a válás miatt. Senki sem azért alapít családot, hogy egyszer a széthullását kelljen megélnie: az, hogy nem tudta azt a kerek egész családot biztosítani gyermekének, amit szeretett volna, mindenkinek kudarc és fájdalom. Éppen ezért fontos, hogy a szülő maga szembenézzen saját érzéseivel, túl a felszínen, amit sok esetben a másikkal szembeni indulatok uralnak. Ebből a szembenézésből fog fakadni, hogy nem próbálja meg sem manipulálni, sem kárpótolni a gyermeket. A bűntudatos szülő szükségképpen tesz rossz lépéseket: vagy a másikra hárítja a felelősséget, hogy megszabaduljon a kínzó érzésektől, vagy igyekszik ellensúlyozni a gyermekét ért vélt sérelmet, és elhalmozza minden földi jóval. Nem ritkán a kettő egyszerre történik, és együtt jár valamiféle versengéssel is a másik szülővel szemben. Jobbnak lenni, többet adni a gyermeknek. Ezzel együtt képtelenné válik, hogy tartsa a szabályokat, korlátokat, mert fél, hogy még jobban neheztelni fog rá a gyermek. Miközben erre éppen az ő biztonságérzete miatt szükség lenne, és akkor tenne jót neki, ha továbbra is egyértelműnek, megkérdőjelezhetetlennek tekintené a kettőjük kapcsolatát. Még akkor is, ha a csemete tényleg haragszik, vagy fájdalmas mondatok hagyják el a száját, például hogy „a mamit (vagy papit) jobban szeretem!”.
Egyértelmű, tiszta kommunikáció
A jó válás lényege, hogy a gyermeknek mindkét szülő megmarad. Ezt a szempontot érdemes mindig szem előtt tartani, különösen, mikor az ember olyan lépésekre készülne, ami a csemete és a szülőtárs kapcsolatát beszűkíti. Amikor először felmerül a válás témája, mondják el egyértelműen a szülők, hogy bármi is történt köztük, a vele való kapcsolat változatlan marad. Miután megtörtént a költözés, minél kisebb a gyermek, annál kiszámíthatóbb rendre van szüksége: tudja pontosan, hányat kell még aludni, hogy a másik szülőt láthassa. Kamaszkorban pedig arra a rugalmasságra, hogy egyre több beleszólása legyen, mikor melyik szülővel találkozik. Minden életkorban fontos, hogy elérhető legyen mindkét szülő a gyermek számára. Viszont az összetartozó szülőpár képét nem szabad erősíteni! A gyermek lelke mélyén reménykedik, hogy egyszer újra egymásra talál anya és apa, és visszaáll a régi rend. Akkor is így szokott lenni, ha a szülők egyértelműen, tisztán kommunikálnak. Fontos figyelni, nehogy alapot adjanak ennek a fantáziának táplálására, mert ezzel újabb és újabb csalódást fognak okozni. A legtöbb pszichológus például nem bátorítja a szétválás utáni közös nyaralásokat, még akkor sem, ha a volt házastársak közti jó viszony lehetővé tenné. A legtöbb gyermek ilyenkor elkezd bizakodni, hátha újra egymásra találnak szülei, és együtt maradnak a vakációt követően is.
Szinte biztosan szembesül a szülő olyan helyzettel, mikor túl kell lépnie hiúságán, szakkifejezéssel élve, nárcisztikus sérelmén. Ilyen helyzet például, mikor a gyermek láthatóan a másik szülővel azonosul, az ő mintáit kezdi követni. Ezek az események azért érintik sokkal érzékenyebben az elvált szülőt, mint a teljes családban élőt, mert amúgy is hajlamosabb megkérdőjelezni saját kompetenciáját. Érdemes gyakran emlékeztetni magát, az, hogy a gyermek a szülőtársat is szereti, nem ellene irányuló támadás, hanem a csemete egészséges lelki világa szempontjából fontos feltétel teljesülése.
Párterápia
Pszichológusként szomorúan tapasztaljuk, sokszor abban a fázisban kerülnek hozzánk a párok, mikor már legalább az egyik fél eldöntötte, hogy nem szeretné folytatni. Vagy a másik kedvéért vállalja a terápiát, vagy a saját lelkiismerete megnyugtatására, hogy mindent megpróbált. Ilyenkor az igények tisztázásában tud segíteni a pszichológus, ami gyakran éppen a válás kimondását jelenti. Ahhoz, hogy eséllyel lehessen a kapcsolaton javítani, kell, hogy találjanak még rejtett erőforrásokat. Ezért fontos lenne, hogy ne utolsó lépésként tekintsenek a felek a párterápiára, hanem már akkor forduljanak hozzá, ha azt érzik, valahogy elakadtak a kapcsolatban, valami gond van, amit ketten nem tudnak megoldani.
