Mintha bennem hagytak volna egy szikét gátmetszés után - Szex szülés után

Olvasási idő kb. 3 perc

A női test számára nem egyszerű bevenni azt a kanyart, amit a szülés jelent. Nem csoda, ha ezek a változások megviselik az újdonsült anyát.

Mikor kívántad meg a férjed először úgy igazán a szülés után? Mikor lett végre jó a szex, meddig tartott az, amíg csak a kényeztetésre vágytál, és mikor jöhetett egy olyan igazi belevaló éjszaka? Mennyivel rövidült az együttlétek hossza amióta gyerek is van rajtatok kívül? Egy csomó válaszunk van.

"Szülés után? Hát, úgy két hétig bírtuk, azután egymásnak estünk a férjemmel, és szexeltünk amíg csak ott nem volt a következő szoptatás ideje" – állítja Olivia (25), aki ezzel a válaszával első körben ki is csapta nálam a biztosítékot. Nem ér, nem ér, nem ér, gondoltam magamban, és közben láttam ezt a fiatal anyukát, aki majd' kicsattant az életerőtől. Meg is fogalmazódott bennem, hogy a következő életben majd húszévesen szüljek, mert tavaly betöltött harminc évemmel és egyszem hároméves fiammal hirtelen bazi öregnek éreztem magam. Arról nem is beszélve, hogy a szexuális vágyaim sem az igaziak. Vajon az életkoron múlik?

Arra is gondoltam, hazudik

De nem hazugság volt. Ők ilyenek. Emma (30) már rögtön más tészta: "Az első gyerek után könnyebb volt visszazökkenni. Bár onnantól kezdve nem volt napi többszöri szex (azzal amúgy is leáll az ember a terhesség alatt), heti egyet azért sikerült összehozni." Összehozni. Ez kulcsszó lett a kérdésfeltevés alatt, a legtöbben ugyanis nagy matek és néha logisztika árán tudják csak megoldani a dolgot. "Oké, hogy a pelenkázó pont a legjobb magasságban van már ha érted, mire gondolok" – kacsint Bogi, – "de a múltkor konkrétan elaludtam rajta. Igen, úgy, együttlét közben. Gábor meg is sértődött, de  másnap kiengeszteltem. Előtte két kávéval."

Felébred, elalszik, nincs kedve, fáj

Közhely, hogy a gyerek mindig akkor ébred fel, amikor a szülők éppen összemelegednek. "Már nagyon vártuk az első együttlétet a hathetes tilalom után Robival . Amikor éppen elkezdett csókolgatni odalent, a kiságyból hatalmas üvöltést hallottunk. Léna belegabalyodott a hálózsákba. Kigabalyintottuk, visszaaltattuk, át a másik szobába, akció indul. Léna köhög, majd kiabál. Átmegyek, lenyugtatom, alszik. Robit felcirógatom, átölel, Léna a cumiját kéri. Átmegyek, altatom. Végre siker, mély, egyenletes szuszogás. Reménykedve nézek Robi felé. Finoman horkolva alszik..." – avat be Csibe a házasélet rejtelmeibe.

"Nekem speciel baromira fájt az első jópár együttlét" – kezdi Mia. "Pedig úgy indultam neki, hogy a mi szexuális életünk bizony marad olyan tök jó, amilyen  volt előtte – de az a kategória már nem létezik. Irigylem azokat, akiknek minden jól megy szülés után is. Én folyton azt éreztem, hogy valami változott ott lent, de Balázs mindig megnyugtatott, hogy semmi nem más. Csak én voltam az." Miáék házasélete másfél év után állt helyre. Addig Mia próbálkozott összeszorított fogakkal, lelkesen, szexi helyzetekkel és fehérneművel, de feltehetőleg csak az agya nem állt rá a dologra. "Még mindig nem az igazi, de már nem fáj az együttlét úgy, mintha bennem hagytak volna egy szikét a gátmetszés után. Igyekszem feltuningolni magam az együttlétre, de nem könnyű úgy, hogy a gyerek sok energiámat elviszi, és Balázs is jóval fáradtabb mostanában."

Van jó hír is

"A második gyerek után azt hittem, a szexnek lőttek" – említi Barbara. "Fájt, nem érdekelt, és még csak magamat sem éreztem nőnek, csak egy földi kiszolgálószemélyzetnek, amelyiknek a tejeszacskói mindig rendelkezésre kell, hogy álljanak. Nem voltunk együtt sokszor a párommal, és nem is hiányzott. Aztán amikor a kisebbik úgy kilenc hónapos volt, egy együttlétünk alatt olyan orgazmusom volt, amilyet még nem pipáltam; égzengő, izgalmas, földrázogatós. Valami átklikkelt, és azóta szinte mindig jó a dolog. Nem változtam, nem tettem semmit, egyszerűen csak nem fájt többé, ahogyan belémhatolt, hanem nagyon, NAGYON jó volt. Csak az a baj, hogy nem tudunk annyiszor együtt lenni, ahányszor én megkívánom..." – mosolyog Barbi.

Nincs határvonal, kinél mikor következik be ez a klikk, vagy hogy egyáltalán bekövetkezik-e valaha. A nagy számok törvénye alapján igen, de sajnos lehetsz épp' te a kivétel. Azt ne feledd, a szex a nőknek inkább az agyában dől el.

Agyalásra fel.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Eszter
Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.