Örökbefogadás. Hosszú, rögös út

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mire egy pár eljut arra a pontra, hogy örökbe fogad, többnyire hosszú idő telik el. Az odavezető út pedig többnyire igen kanyargós.

Mire egy pár eljut arra a pontra, hogy örökbefogad, többnyire hosszú idő telik el. (Itthon még aránylag ritka az, amikor a szülők előre tudják, nem csak vér, de szív szerinti gyereket is szeretnének.) Az odavezető út pedig többnyire igen kanyargós... Így volt ez eheti cikkünk főszereplőinél is.

Mindkettőjüknek van saját, vér szerinti gyermeke, a közös csemetére azonban hiába vártak, csak nem akart jönni. Andrea és német társa, Holl a koruk miatt nem engedhették meg maguknak, hogy sokáig próbálkozzanak sikertelenül. A most 46 éves asszony és 52 éves férje fél év után mesterséges megtermékenyítést kért. Ennek immár négy éve.

- Végül egyik beültetés sem járt sikerrel - mesélte Andrea. - Volt, amikor annyira túlstimuláltak, hogy majdnem belehaltam. A végső döfés az volt, amikor azt mondták, üres a petezsák, meg kell műteni. Megoperáltak, pár nappal később megnézték ultrahangon, minden rendben van-e és kiderült, csak nem volt üres a petezsák. Mivel azonban a ,,kaparás" miatt sérülhetett a magzat is, el kellett vetetni. Ennél a pontnál adtuk fel. Azt mondtuk, annyit nem ér, hogy a házasságunk, az egészségünk rámenjen. Hogy ne merjek meginni egy pohár bort egy fogadáson, mert mi van, ha... Hogy állandóan azon izguljunk, mit mutat a teszt és ha pozitív, akkor minden rendben lesz-e. Érdekes, amikor először voltam terhes, eszembe sem jutott, hogy baj lehet. De azóta már eltelt 19 év. Most viszont a felnőtt gyerekeink hihetetlenül drukkoltak nekünk. Az én lányom 19, Holl fia 24 éves.

Az örökbefogadás szabályai szerint legfeljebb 45 év korkülönbség lehet a szülők és a gyerekek között. Egy a szerencse, hogy a pár fiatalabb tagjának az életkora számít, így a házaspár beadhatta kérelmét. Andrea 46, Holl 52 éves. Három-ötéves gyerekre adták be a kérelmüket, bár hivatalosan akár egy kisebb gyerek is belefért volna. Ugyanakkor de Holl jogosan tartott attól, látja-e felnőni, érettségizni a legkisebb fiát vagy lányát is.

- Mivel Holl nem beszél magyarul, csak alapszavakat ismer, a tanfolyam izgalmas volt. Az ügyintézők viszont nagyon rugalmasan álltak a dolgokhoz, igaz, mi is. Nekik tolmácsot kellett volna biztosítaniuk, amire nem futotta a keretből, így én fordítottam le minden este a férjemnek az aznap hallottakat. Holl pedig végigülte a 21 órát úgy, hogy egy kukkot sem értett. De valamit valamiért. Sőt, egy gyerekért ez a legkevesebb. Úgy tervezzük, hogy két nyelven beszélünk majd hozzá: magyarul is, németül is megtanul majd. Az még a jövő zenéje, hogy melyik országban élünk majd hosszútávon. Eleinte mindenképpen maradunk itthon, hogy a gyereknek ne okozzunk még nagyobb traumát. Az örökbefogadás ugyanis nekünk sikerélmény, neki azonban szorongással is jár, be kell illeszkednie, meg kell szoknia, hogy nem adjuk vissza, még akkor sem, ha rosszat csinál. De mint mindent, ezt is megoldjuk majd. Másfél éve várakozunk, szerintem idén már együtt karácsonyozunk. Igaz, tavaly is ebben reménykedtem.

- Sokáig töprengtünk, hogy hol fogadjunk örökbe, Magyarországon vagy Németországban. A német szabályok több tekintetben nem ennyire szigorúak, de a várakozás még hosszabb - mondta Holl. - Amikor érdeklődtünk, hét-kilenc évet mondtak, míg nálunk csecsemő esetén is ,,csak" négy-öt év az átlag. Mindkét országban ismerek örökbefogadó szülőket. Míg Németországban odaadják a gyereket és utána leveszik a családról a kezüket, addig itt jobban követik az eseményeket, ha kérdés merül fel, segítséget tudunk kérni. Erre persze azt lehetne mondani, hogy bármelyik pszichológus alkalmas, de nem így van. Ez külön terület, ehhez sem ért mindenki. Ez olyan, mintha egy gyermekorvost arra kérnénk meg, hogy vezessen le egy szülést. Biztosan meg tudná oldani, mert tanult róla, látott is már ilyet, de mégsem ez a szakterülete, nincs annyi rutinja, mint a szülésznek.

A dán gyerekparadicsom

A Dán Királyság autonóm tartományához tartozó Feröer-szigeteken minden évben 10–15 külföldi – indiai, dél-koreai, vietnami, etiópiai, kínai, dél-afrikai – gyereket fogadnak örökbe, arányaiban négyszer annyit, mint Franciaországban. A 48 ezer lakosú tartományban több hagyományra is visszavezethető a szokás. Az egyik ok, hogy ha egy-egy sokgyerekes családapa odaveszett a tengeren, az egyedül maradt anya néhány kicsinyét gyermektelen pároknál helyezte el. A világrekord fő oka azonban a gyermekkultusz. A statisztikák szerint a Feröer-szigeteki nők átlagosan 2,6 gyereket szülnek, ami világviszonylatban igen magas termékenységi ráta, mégis sokan vannak az örökbefogadók is. A helyi civil szervezetek jól lobbiznak, azt is kicsikarták a dán államból, hogy 50 ezer koronára, azaz 1,6 millió forintra emeljék fel a külföldi gyerekek örökbefogadásáért járó fejenkénti támogatást. Az ügy azonban így sem a pénzről szól, hiszen ez csak az eljárási költségek egyharmadát fedezi, de ott mindenki gyereket akar. A sokszínűségnek köszönhetően pedig ismeretlen a rasszizmus.


Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kata
Kata
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.