Miközben folyamatosan arra kondicionálja az ember a gyerekeket, hogy ne hazudjanak, ahhoz képest furcsa módon néha örömet is tudnak szerezni azzal, ha nem mondanak igazat. Vagy nem teljesen.
Vagy nem úgy.
Persze vannak olyan dolgok, amikor nem megengedhető a hazugság. Legalább amíg kicsik. És persze mi sem tárhatunk eléjük mindent válogatás nélkül. Ha meg nagyobbak lesznek, akkor majd úgysem lehet mindent kontroll alatt tartani, gondolom, de az őszinteség többnyire kifizetődő szokott lenni. De most nem ilyesmiről lesz szó. És nem is olyanokról, amikor a gyerek mindenfélét kitalál. Hogy azért nem akar oviba menni, mert ott unalmasak a játékok, vagy azért nem kóstolja meg az epret, mert nincs jó íze. Nem is tudhatja... És természetesen nem is Jéről, akinek még fogalma sincs arról, mi az, hogy igaz vagy hamis.
Nem igaz, de szép
Van persze egy nem túl kifinomult, de igen kedves válfaja a nem igazmondásnak, mondhatjuk akár hízelgésnek is. Apa a legerősebb, anya a legszebb. Bár ez még igaz is... Ezt elég hamar a magáévá teszi minden gyerek. Néha Eff is szokott ilyeneket nyomni, de annyira nem jellemző. Van viszont ennél sokkal szofisztikáltabb formája is a kegyes hazugságnak.
Nem mese
Hát egy ilyet fogok most elmesélni. Illetve nem is mesélni, mert az nem megy nekem. Erről már többször volt szó. Mert rengeteg erényem között ez egy gyenge pont. Se nem szórakoztató, ahogy olvasom a mesét, se nem jókat választok, valószínűleg. Egy tibeti mese például arról szólt, hogy a “feleslegessé” vált öregembert a fia egy kosárban elvitte, hogy ledobja a szakadékba. Aztán megszánta, és inkább csak úgy otthagyta egy barlangban, majd hazament. Otthon aztán a kosarat el akarta égetni, a fia pedig mondta neki, hogy: ne tegye édesapám! Amikor majd öreg lesz, akkor én miben viszem el a szakadékhoz? A férfi elszégyellte magát, visszament az apjáért, de addigra már késő volt. Na például ilyeneket. Eff meg persze nem nagyon szokott odafigyelni. Ha mégis kérdezek arról, hogy hol is tartottam, akkor érdekes módon mégis fel tudja idézni valamennyire. Mondjuk ha fejből mesélek, az jobb. Sokkal.
Most már tényleg a lényeg
Egyik este barátok jöttek át vacsorázni. Eff persze benne akart lenni a buliban, mert a társaságot nagyon élvezi. Fürdés és vacsora után, már pizsamában. A vendégek kicsit késve jöttek, mi meg megbeszéltük vele, hogy oké, mehet a menet, bizonyos feltételekkel. Akkor maradhat egy kicsit tovább fent, ha utána apu nem fog mesélni, hanem egyből irány az ágy. Én kimentem egy cigire a teraszra, és akkor mondta Ának, hogy nem is baj, hogy apu nem mesél, mert úgyis mindig unalmasat meg túl hosszút választ.
Aztán persze Á ezt elmondta nekem. A buli meg is volt, és aztán később finoman próbáltam Effet rávezetni, hogy nekem is mondja el, mi a helyzet. De nem. Azóta sem. Meghagy abban a tudatban, hogy jó vagyok. Ezt pedig azzal hálálom meg, hogy próbálok fejlődni...
