Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az biztos, hogy a wc a végállomás, de nem olyan könnyű eljutni odáig. Pisi, kaki és az első sikerélmények egy apa szemszögéből.
Ez lenne a magától értetődő sorrend? Nem tudom. Az biztos, hogy a wc a végállomás, de nem olyan könnyű eljutni odáig. Néha szó szerint sem. Kardinális probléma, és eddig nem nagyon beszéltem róla. Mert ez is egy volt azok közül a dolgok közül, amelyek nyomasztottak. Mostanáig.
A mi gyerekkorunkban, az enyémben legalábbis még más volt a rendszer, ebben is. Nem volt állatfigurás eldobható pelenka sem, de erre persze nem is emlékszem. Arra sem, hogy mikor lettem szobatiszta, viszont dátummal ellátott fényképek igazolják, hogy 8-9 hónapos koromban már bilin ücsörgök. Egész hangulatos kis fénykép, melengető napfény pászmája csillan meg a buksi fejemen, mosolygok. De hogy termelek-e valamit a bilibe, nem tudom. Manapság úgy tartják, hogy nem szabad erőszakoskodni, hagyni kell, hogy a gyerek magától érjen meg a dologra. Mi is így jártunk el Effel.
Kisebb ügyek
A pisilés egész gördülékenyen ment. Talán már Effet is zavarta valamennyire a dolog, meg látta a kicsit idősebb haverjainál, hogy mondjuk jó le lehet vizelni a fákat - akár együttesen is! Én is elbeszélgettem vele a témáról, hogy mennyivel menőbb wc-be pisilni. És ment is egész simán. A bölcsiben is szólt egyre gyakrabban, ha kellett, és talán 3-szor, 4-szer ha bepisilt, mert elfelejtette, hogy nincs rajta pelenka. Éjszakára is csak néhány napig adtuk még rá, és aztán az se kellett. Mire 3 éves lett, a pisiléssel már semmi gond nem volt. Lehet, hogy nem a legkorábban, de ez megint egy olyan dolog, ami mindenkinél máskor történik.
Nagyobb dolgok
Na ez volt az, ami egészen mostanáig komolyabban frusztrált. Mert azt persze már egész korán látni lehet a gyereken, ha kakil, amikor beszélni tud, akkor meg elvörösödő arccal közli is, hogy: most kakilok! Azt már nem tudom mikor is pontosan, de eljön az idő, amikor, szabályozni is tudják a dolgot, és nem csak úgy megtörténik. Próbálkoztunk bilivel, de abba egyetlenegyszer sem sikerült. A wc-ről hallani sem akart. Adjunk rá pelenkát, ezt kérte. Egy darabig ez végülis kényelmes volt. Amikor kellett, vagy amikor reggel mondtuk neki, hogy kakilni kell, akkor pelenka fel, és két perc alatt megvolt a dolog.
Nem, nem és nem
Pedig már tavaly nyáron voltak reményt keltő jelek. Nyaralás, amikor is mondtuk neki, hogy a szállodába nem engednek be ilyen nagyfiúkat pelenkával. Úgy tűnt, meg van győzve a dolgoról, és ment is. Aztán amikor hazajöttünk, négy napig semmi, mi meg persze aggódtunk. Kérleltük, együtt nyomtunk vele, eredménytelenül. Aztán, ami persze biztos nem jó, fenyegőztünk, hogy el kell menni orvoshoz, meg beöntés kell, de nem. Aztán beváltottuk a fenyegetést, beöntést kapott, meg székletlazítót, de nem. Azt mondta, hogy “úgysem fogok kakilni többet soha!” Így döntött. Végül behódoltunk, és mondtuk neki, hogy mehet pelenkába a dolog, ha akarja. Ment. Se kemény nem volt, se semmi extra. Csak úgy kicsusszant. A jelenség egyáltalán nem egyedi. Nézegettem fórumokat ezügyben, meg az ismerősöknél se ment mindenhol simán az ügylet, és az sem véletlen, hogy van olyan homeopátiás készítmény, amelyik pelenkában, állva kakiló gyerekeknek készül. Lehet, hogy Effnek is csak állva megy könnyen? Közben elkezdődött az ovóda, és ott meg elvileg már nem lehet pelenkázni. Nem is volt rajta soha, mert reggelente megoldódott otthon. Még azt is megbeszéltük, hogy ez titok, megengedjük a dolgot, de ne beszéljünk róla.
A megoldás
Na az jó sokára, egészen pontosan néhány hete jött el. Közben gondoltam, majd egy jó kis hasmenés megoldja. Nem volt, amúgy persze szerencsére. Időnként próbálkoztam próbálkoztam nem túl nyomulósan meg nyomulósan is meggyőzéssel, hogy a nagyfiúk így meg úgy. Nem hatotta meg. Á még a spórolás eszméjét is bevetette, hogy akkor a pelenka helyett vehetnénk játékot. Ez meg lehet, hogy nem volt felfogható számára. Nade azért írom mindezt, mert megoldódott minden. Hogyan? Magától. Egyik reggel nem akart kijönni a dolog, mert nem fért el a pelenkától. Mondtam, hogy akkor üljünk rá a wc-re. Ott érdekes módon kijött. Aztán másnap is, aztán harmadnap is. És most meg magától megy oda, ráül a klotyóra, és egy pillanat alatt végez. Sok hűhó semmiért?
Pedig, amennyire végigpörgetem magamban, túlnyomórészt türelmesek voltunk, semmi olyat nem tettünk, legalábbis tudatosan, ami okolná a dolgot. De persze lehet, hogy igen. Mindenesetre már nem számít. Jével nem tudni, hogy lesz, hátha a jó példa ragadós. Érintőlegesen még arról is szó eshetett volna, hogy milyen az, amikor egy kisgyerek fekáliával dekorálja ki a szobát, de az ilyesmit mi megúsztuk. Voltak meg vannak Jénél is persze kétemberes történések, amikor az egész gyerek tetőtől talpig sz.ros és közben viháncolva rugdalózik, a darabok meg repkednek szanaszét. Nade minden jó, ha jó a vége, és olyan szempontból a legérdekesebb az egész, hogy hol van ehhez képest bármilyen más sikerélmény?
