Kevesebb feszültséget, több jó szexet!

Olvasási idő kb. 5 perc

Fogamzási problémákkal küzdő párok férfitagjai szoktak arról beszámolni, hogy úgy érzik, a feleségük számára a szex csak a teherbeesést szolgálja. Ideje változtatni ezen is.

Előző cikkeinkből kiderült, hogy mikor nyilvánítanak egy párt meddőnek, valamint megismerkedhettünk a stressz és a meddőség kapcsolatával. Mostani írásunkban megtudhatjuk, hogy milyen stresszcsökkentő módszerek léteznek, és kiválaszthatjuk a számunkra leginkább megfelelőt, ami megkönnyítheti a várakozás időszakát.

A fogamzási problémák során a hétköznapjainknak észrevétlenül része lehet a megnövekedett stressz-szint. Nemcsak a fogamzás bekövetkezése érdekében, hanem saját jóllétünk szempontjából is fontos, hogy komfortosan érezzük magunkat a mindennapjainkban. Ha stressztől szenvedünk, akkor még a stresszt csökkentő teendők listája is kényszerű feladatnak tűnhet. Ezért is fontos, hogy olyasvalamit válasszunk, amit nem feladatnak, vagy kényszernek, hanem örömforrásnak élünk meg.

A relaxációs technikák elsajátításával azért is teszünk jót saját magunkkal, illetve párkapcsolatunkkal, mert a fogamzási problémák gyakran súrlódásokhoz vezetnek, illetve ezt a faktort gyakran kapcsolatba hozzák az elégtelen szexuális élettel, valamint a szexuális élet romlásával.

A stressz és a meddőség kapcsolata

Szinte lehetetlen eldönteni, hogy mi volt előbb, a stressz, vagy pedig a fogamzási probléma, azonban egyes adatok arra utalnak, hogy a stressz csökkenése megnövelheti a sikeres fogamzás esélyét. Fontos azonban megérteni, hogy eltérő dolgokat élhetünk meg stresszesnek, és emellett az egyéni stresszküszöbünk is különbözik, hiszen mindannyian mást éltünk át, másra váltunk érzékennyé életünk során. Így mindenki számára egyaránt hatékony, konkrét stresszcsökkentő módszer nem létezik. Ezért is érdemes az önvád helyett azt kutatni, hogy mi az, amivel segíteni tudnánk önmagunkon?

Reális célokat tűzz ki

A stressz nem csökken tartósan egyik pillanatról a másikra. Fontos, hogy kicsi, reális célokat tűzzünk ki magunk elé. Mindenekelőtt jelöljünk ki saját magunknak egy konkrét időpontot, amikor elkezdjük az önmagunkkal való foglalkozást. Ha valami mégis közbejön, akkor az önvád helyett inkább mondjuk azt, hogy legközelebb mindenképpen sort kerítünk erre a programra. Azonban tartsuk szem előtt, hogy a közérzetünkön csak az fog javulni, ha olyan programot keresünk, amihez valóban kedvünk van. Az alábbi ötletek közül kezdetnek csak egyet-kettőt válasszunk ki, kezdjük azzal, amelyik a legszimpatikusabb a számunkra.

Intim hétköznapok

A fogamzási problémákkal küzdő párok férfitagjai gyakran beszámolnak arról, hogy úgy élik meg, hogy az intimitás és a közös örömök szinte teljesen hiányoznak a kapcsolatukból, és a szexualitás a nő számára kizárólag a gyermeknemzést szolgálja. Ha ez az attitűd sokáig fennáll, akkor a férfiak ezt könnyen úgy élhetik meg, hogy már most háttérbe szorultak a születendő gyermekkel szemben. Ezért is fontosak az őszinte beszélgetések, valamint a közös szabadidős programok, amelyeket a pár kizárólag egymásra fordít.

Célszerű, ha például a pár kitűz egy időpontot, akár egy napot a héten, amikor csak egymással foglalkoznak, és az együttlétük is kizárólag az örömszerzést és az ellazulást, nem pedig a gyermeknemzést szolgálja. Eleinte természetesen óhatatlanul előbukkannak gyermekkel kapcsolatos gondolatok, de egy idő után az egymásnak szentelt idő megszokottá válik.

  • Táplálkozzunk helyesen!
  • A hosszú távú helytelen táplálkozás stressz és önvád forrása lehet. Gyakran nehéz időt szakítani a megfelelő minőségű étel elkészítésére, és az étel kényelmes elfogyasztására, emellett sokaknak az egészséges mennyiség bevitele is problémát jelent. A vércukorszint ingadozása feszültséget okozhat, emellett egyes tanulmányok szerint az obesitas, vagyis a túlsúly, illetve a túl alacsony testsúly is csökkentheti a sikeres fogamzás létrejöttét, így érdemes dietetikussal konzultálni arról, hogy mi az, amit jóízűen fogyaszthatunk. Emellett szakítsunk időt arra, hogy ne kapkodva étkezzünk, és azt együk, ami nemcsak egészséges, hanem örömet is okoz.
  • Fizikai gyakorlatok és a stressz oldás

A testmozgás szintén csökkenti a stresszt, azonban itt is fontos kiválasztani azt, amelyik a leginkább felkelti az érdeklődésünket. Ha például az úszás nem kedvelt tevékenységünk, akkor ne kényszerítsük rá magunkat, hanem keressünk másfajta elfoglaltságot, például kezdjünk el valamilyen közösségi sportot, hastáncoljunk vagy jógázzunk. A lényeg, hogy a saját belső igényeinkhez igazodva válasszunk. Esetleg egy barátunkat is rávehetjük, hogy csatlakozzon hozzánk.

  • Figyeljünk a légzésünkre!

A légzés szabályozása szintén stressz csökkentő hatással bír. Lélegezzünk a mellkasunk helyett a rekeszizmunkba, és fújjuk ki hosszasan a levegőt. Lélegezzünk az orrunkon keresztül, és képzeljük el magunk előtt, ahogy a feszültség és a nyomás elillan.

  • A masszázs is ellazít

Egy masszázs szintén rendkívül relaxáló hatással bírhat. Ha úgy érezzük, hogy nem állunk még készen a teljes testmasszázsra, kezdetben kipróbálhatjuk például a reflexológiát, a fejmasszázst, vagy a ruhán keresztül végzett shiatsu masszázst is.

  • Szórakozzunk és alkossunk!
  • A tánc és a festés kitűnő stresszcsökkentő tevékenység. Emellett a nevetés, éneklés és az olvasás is levezeti a feszültséget. Válasszunk nehezen emészthető könyvek helyett néha könnyedebb novellákat, nézzünk jó kedvre hangoló filmeket.

  • Pihenjünk!

Az alvás gyógyító hatása közismert, szenteljünk elegendő időt a pihenésnek. Szabályozzuk a koffeinbevitelünket, és ha problémáink vannak az alvással, délután 4 óra után semmiképpen se fogyasszunk koffeintartalmú ételt vagy italt. Írjuk le őszintén a minket foglalkoztató gondolatokat, aggodalmakat, hogy azok ne „feküdjenek be” mellénk az ágyba.

  • Tartsuk tiszteletben a saját határainkat!

Ehhez az is szükséges, hogy elsajátítsuk az asszertivitás, vagyis az erőszakmentes, ugyanakkor hatékony kommunikáció alappilléreit. Mindenekelőtt tanuljunk meg NEM-et mondani, ha szükségesnek érezzük, és ahelyett, hogy elvállalnánk egy olyan feladatot, amire nincs időnk vagy energiánk mondjuk azt, hogy „nekem ez most túl sok ebben a pillanatban, de kérlek kérj meg rá valamikor máskor” – egy ilyen mondattal ugyanis nem bántjuk meg a másik érzéseit sem.

  • Osszuk be az időnket

Ehhez akár egy listát is készíthetünk, amire feltüntetjük a feladatainkat, majd a listát kettéoszthatjuk feltétlenül szükséges teendők, és nem olyan fontos teendők listájára. A feltétlenül szükséges listára tüntessük fel a mi lazításunk szempontjából fontos elfoglaltságokat, és preferáljuk ezeket a nem halaszthatatlan tennivalókkal szemben.

  • Relaxációs és meditáció

Próbáljunk ki egy relaxációs csoportot, vagy pedig sajátítsunk el egy meditációs technikát. A lényeg, hogy megtanuljuk kikapcsolni az elménket és pozitívan gondolkodni. Kipróbálhatjuk emellett a relaxációs kazettákat is, amelyek szintén segíthetnek az elalvás előtti ellazulásban.

  • Kérjünk támogatást!

Kérjünk támogatást a családunktól és a barátainktól. Ha még nem beszéltünk őszintén a fogamzási problémánkról, tegyünk egy kísérletet, hiszen a feszültség kimondása már önmagában stresszcsökkentő hatású. Ha úgy érezzük, hogy már mindenki számára megterhelő a környezetünkben ez a téma, akkor csatlakozhatunk egy hasonló problémákkal küzdő önsegítő csoporthoz vagy egy önismereti csoporthoz.

Ha úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk csökkenteni a ránk nehezedő nyomást, konzultáljunk egy orvossal, aki segíthet keresni egy tanácsadót.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Higi Vera
Higi Vera
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?