Ahogy egyre nagyobbak a gyerekek, egyre nagyobb a veszély. A szobatisztaságig még csak-csak eljut a legtöbbje, de megszelídíteni őket? Mondjuk a szándékosság kizárható egy 10 hónapos gyerek esetében, de néhány napja majdnem komolyan pórul jártam én is.
Annyit volt már szó arról, hogy így vigyázzunk a gyerek egészségére, meg úgy tegyük biztonságosabbá az életüket. De arról könnyen elfeledkezünk, hogy a gyerekek veszélyesek! Egészen pontosan a testi épségünket kell féltenünk tőlük.
Ahogy egyre nagyobbak és egyre többen vannak a gyerekek, egyre nagyobb a veszély. Egyre bizonyosabbá válik számomra, hogy lehetetlen a domesztikálásuk. A szobatisztaságig még csak-csak eljut a legtöbbje, de megszelídíteni őket? Na, az teljesen reménytelen vállalkozás. A lila foltok megszokottak, de súlyosabb sérülésekre is bármikor számíthatunk. Mondjuk jó esetben legalább a szándékosság kizárható, legalábbis egy 10 hónapos gyerek esetében, de néhány napja majdnem komolyan pórul jártam én is. Úgy gondoltam hát, nem árt másokat is figyelmeztetnem.
Csak a szokásos
A különböző zúzódások teljesen szokványosnak tekinthetők. Egy-egy virgonckodás közbeni hátrafejelés, hiszti közbeni rúgás, egy rossz pillanatban felütődő térd. Ilyenkor persze könnyen előfordul egy berepedt száj, rosszabb esetben akár egy monokli is becsúszhat. Ha nagyon szigorúan vesszük a gyerekek ellenünk elkövetett vétségeit, akkor a vigyorogva, hanyatt fekve levizelés, lekakálás, leokádás is ide sorolandó. Nők esetén a mellek vannak kitéve komolyabb behatásnak, a férfiak pedig bármikor számíthatnak egy teljesen jámbor tökön rúgásra – akár egy csecsemőtől is. Ja, és persze a bölcsődéből, óvodából, iskolából hazahozott fertőzések is leselkednek ránk.
A különlegesebb dolgok
Úgy egy jó fél éve lehetett, hogy az egyik munkatársam nem jött be dolgozni, és csak annyit lehetett tudni, hogy valami történt a szemével. Teljesen sötétben kell lennie egy hétig. Aztán amikor jött dolgozni, akkor még egy hétig napszemüveget hordottan, és végre kiderült, mi is történt valójában. Tévézés otthon a gyerekekkel a kanapén, az egyik gyerek hirtelen elkezdett magyarázni valamit nagy lelkesen, széles kézmozdulatokkal, és hopp, sikerült belekapnia a kollégám szemébe.
Nekem meg majdnem ezt az esetet sikerült rekonstruálnom péntek reggel. Én ébredtem elsőként, mert Á-nak megígértem előző este, hogy reggel megetetem Jét. Ki is vettem az ágyából, amíg melegedett a tápszere, addig a kezemben fogtam és kellemesen dumálgattunk. Ő jókat röhögcsélt, csapott egyet a kezével, és pont rossz irányba fordítottam a fejem, és hopp, azok a cuki kis körmöcskék a szaruhártyámon kötöttek ki. Nem tűnt vészesnek, csak olyan érzés volt, mintha valami belement volna a szemembe. Csak éppen nem lehet kipislogni. A nap folyamán egyre kellemetlenebbé vált az érzés, és éjszaka szúró fájdalomra ébredtem.
Ezzel szúrják ki a szemem?!
Ezzel a kérdéssel nézegethettem volna Jé kezeit, ha vicces kedvemben lettem volna. Ehelyett a szombat reggelt azzal kezdtem, hogy megnéztem a neten, hol van szemészeti ügyelet, majd egy kicsit, csak azért, hogy megnyugtassam magam, egy kicsi olvasgattam a perforált szemsérülésekről. Az ügyelet amúgy kellemes meglepetéssel szolgált. Egyrészt egész kulturáltak voltak a körülmények és kedves a doktornő, másrészt kiderült, hogy nincs komolyabb baj. Mindössze két tűhegynyi sérülés, néhány nap kenegetés és cseppentés, és nem vakulok meg.
Jét mondjuk jól megverhettem volna, ha én is egy vadállat lennék, csak hogy tudja, ilyet nem szabad csinálni. Így hát minden jó, ha jó a vége, és persze nagyrészt viccnek szántam, de azért ne felejtse el senki, hogy nem csak vigyázni kell a gyerekekre, de vigyázni is kell velük.
