Támadtak, mert terhesen, fehérben mentem férjhez

Kislány koromtól kezdve meggyőződéssel vallottam, hogy nem lesz hófehér menyasszonyi ruhám. A fehérnek egy halvány lilába hajló, csillogó változatát álmodtam meg, és ez az elképzelés évekig, sőt, évtizedekig tartotta is magát. Míg a – ma már – férjem meg nem kérte a kezem. Akkor elhatalmasodott rajtam a vágy egy vakítóan hófehér ruha után. Felülírtam a régi álmomat, és fehér ruhában mentem férjhez. Nem sokkal a nagy nap után kaptam egy névtelen levelet, amelyben a karakán szerző tömören összefoglalta, mennyire gyalázatosnak tartja, hogy volt képem hófehér ruhában ájtatoskodni az oltár előtt az esküvőm napján. Domborodó hassal.

Fotó: RR Anderson
Fotó: RR Anderson

Vélhetően nem én voltam az első kismama, aki már az igen kimondása előtt teherbe esett. Bár az is igaz, hogy amikor és ahova én mentem jegyesoktatásra, akkor ott én voltam az egyetlen. Ültek a házasulandó párok egymás kezét fogva egy nagy teremben, én késve és egyedül érkeztem, mert a vőlegényem aznap nem jöhetett el a munkahelyéről. Leültem egy hátrébb eső sorba és bekapcsolódtam a hallgatóságba.

A diakónus arról mesélt, mi mindent tehetünk annak érdekében, hogy az esküvő előtt eltereljük gondolatainkat a szerelem testi betejesüléséről. Mennyi szép közös program létezik, amely élményt nyújt, de megőriz bennünket tisztaságunkban. „Nnna, most szóltok” - kuncogtam fel magamban és végigpásztáztam a szememmel a többieken, jól esett volna, ha valaki cinkosan rámsomolyog, de valahogy senki nem merte megkockáztatni. Ült a sok fiatal szerelmespár kerekre nyílt szemekkel, hallgatták az előadást, és én úgy éreztem, kizártak maguk közül, mert én már babát várok, nem tartottam be a játékszabályokat. Még akkor sem kacsintott, de még csak nem is nézett rám senki, amikor az előadás végén kifelé sodródtunk a teremből. Tényleg leforrázva mentem haza.

Jó, én is úgy képzeltem kislány koromban, hogy egy fiú majd sokáig udvarol, és amikor már összeházasodtunk, berendeztük a házunkat, kifestettük a gyerekszobát, akkor jöhet az első baba. Az is igaz, hogy akkor még azt is képzeltem, hogy a baba magától indul növekedésnek a férjes asszonyok hasában akkortól kezdve, amikor ők maguk már befejezték a növekedést. Azután persze kiderült, hogy ez nem teljesen így van. Kiderült, mi a szerepe a szenvedélynek és bár nem a leányálmom szerint zajlott, csak hálás lehetek azért, ahogy történt a teherbe esésem és az esküvőm.

Hiszen nem akárkitől érkezett ez a baba, hanem attól a férfitól, akivel egyébként is úgy döntöttünk, hogy mi már csak együtt szeretnénk megöregedni. Meglepődtünk ugyan, de még csak azt sem mondhatjuk, hogy nagyon, hiszen akkoriban már sokat beszélgettünk a leendő gyerekeinkről. Csak mi hittük, hogy nem őrültség, senki más. Mindenki más csak az időben hitt, hiszen fél éve ismertük egymást. Mi pedig a szerelmünkben hittünk. És abban is, hogy ezt a babát azért kapjuk, hogy még jobban összekössön bennünket.

A családjaink persze tökéletesen megrettentek, ha ügyesen is leplezték. Óvatosan kérdezgették, meggondoltuk-e, nem korai-e, biztos jó döntés-e... Óriási adag rémülettel a szemükben. Bár ellentmondani nem mertek. Nekünk nem voltak kétségeink. Hatalmas lendülettel szerveztük a lakodalmat, én a hatodik hónap elején az állandó rohangálástól már alig álltam a cipónyira dagadt, ödémás lábaimon, de összehoztuk, megszerveztük és emlékezetessé tettük nem csak a magunk számára: a barátaink is a mai napig emlegetik. Mert egy végtelenül boldog nap volt.

A régi barátnőim, mint utólag kiderült, kissé szorongva néztek a majd kétméteres katolikus papra, hogy vajon mit mond erről a pocakos menyasszonyról. De a pap, egyrészt tudta, kiket esket, másrészt a legmegértőbb szereplő volt az egész színes forgatagban. Így lassan azok is megnyugodtak, akiknek morális alapon voltak kétségeik.

Azoknak, akik egyszerűen elhamarkodottnak tartották a döntésünket, kellett még egy kis idő, hogy eloszoljanak a kétségeik. De a mögöttünk álló 8 év, ha komótosan is, de ezt is meghozta.  A legjobban aggódó nagyszülők ma csak legyintgetnek a hasonló történetekre és ahogy ismerem őket, a leghangosabban ők kelnek majd valamelyik unokájuk védelmére, aki egy napon elénk áll, hogy elveszi a pár hónapja megismert kislányt, aki amúgy várandós.

Oszd meg másokkal is!
Mustra