Mit is jelent az: örökbefogadás? Más-e a szülő viszonya a kicsivel? És milyen gyereke lesz annak, aki nem kap, hanem választ?
Mit is jelent az: örökbefogadás? Más-e a szülő viszonya a kicsivel? És milyen gyereke lesz annak, aki nem kap, hanem választ? Szívben fogant gyerek című sorozatunkban Kata, aki maga is örökbefogadásra váró szülő, keresi a válaszokat ezekre a kérdésekre saját és mások tapasztalataiból okulván.
Ülök a fogorvosi székben. Az orvos kotorászik a számban. „Nagyobbra!“ Mi, még nagyobbra?! Mit akarnak már, amikor már szinte a torkomban érzem a műszert. Megváltásként hangzott a telefon. De... A csengőhang. „Bocsánat, ezt most fel kell vennem!“ - repültem ki a székből. Külön csengőhangja volt ugyanis nálam a gyámügynek. Felvettem. Hallgattam. És sírtam. A fogorvos meg hülyének nézett, amikor azt látta, hogy csak csorognak a könnyeim, és azt makogom hogy igen, igen, persze, megyünk. Aztán végképp azt hitte, hogy megbolondultam, amikor mondtam neki: „megszületett a lányunk!“
Végülis, hogy érthette volna, hogy abban a percben váltam anyává, amikor ő éppen a számban kotorászott?! Nem így szoktak szülni. Legalábbis fizikailag nem. „De az, aki a szívében volt várandós, így, egy telefonnal válik anyává“ – meséli Réka. A fiatalos tanárnőt már régóta ismerem: bő egy évvel előttünk állt be a sorba, örökbefogadásra várva, és végül 3 és fél év után találtak egymásra egy kislánnyal. Nem ez volt az első úgynevezett kiajánlásuk. Ajánlottak nekik egy koraszülött, súlyosan fogyatékos kisfiút, de nem merték vállalni. Ahogyan egy szifiliszes lány kisfiait sem. Itt nagy volt a kísértés. Számos ismerős és ismeretlen orvost hívtak fel, hogy a kezeletlen szifiliszt megkaphatták-e a gyerekek, és ha igen, annak milyen hatása van. Mint kiderült, csúnya. Nem találkozhattak a gyerekekkel, ehhez ugyanis szinte biztosnak kell abban lenniük, hogy az örökbefogadás létrejön. Sokáig rágódtak, hogy jól döntöttek-e, de amikor megszületett Lili, tudták, hogy a sors vagy isten nekik ezt a kislányt szánta. Most újra sorban állnak. Nincsenek illúzióik, hogy ezúttal rövidebb ideig tart majd a várandóságuk. Mint mondták, a sorstársaktól elég sok mindent hallottak már.
„Van, aki hónapok alatt kap újszülött babát. Persze ezek az örökbefogadások félig-meddig illegálisak, mert a szülők fizetnek a gyerekért. Nem az asszony orvosi kezelését vagy vitaminjait veszik meg, hanem magát a gyereket. Ha pedig apuka már magzati korban sajátjának vallja a gyereket, a vér szerinti apa, aki sokszor szintén pénzt akar lenyúlni a családtól, elmehet a francba!“ – dühöng Réka rendszerkritikusan. A legtöbben azonban rendesen várakoznak. S közben hallgatnak szép és csúnya történeteket. A mienk kifejezetten szép. De ismerek olyat is, akinek a gyermekéről hat hónapos korában lemondtak a vér szerinti szülei, mégis csak 3 évesen került "haza". Olyat is tudok, akit bevittek hányással, hasmenéssel a kórházba, de haza már nem vitték, de lemondani sem voltak róla hajlandóak. Tudták, ha félévente egyszer felhívják telefonon, akkor nem adhatják örökbe a kicsit. (Az új szabályozás szerint most már minimum kéthavonta kapcsolatot kell tartani.) Így a gyerek ötéves koráig parkolópályára került, mostanra sikerült örökbeadhatónak nyilvánítani. Igen ám, de a várakozók 70 százaléka három éven aluli gyereket akar. A cigány gyerekeknek megint csak kicsi az esélye, nem részletezem, miért. Pedig ők ugyanolyan okosak és szépek tudnak lenni, mint a szőkék és kék szeműek, de ott van velük szemben az előítélet. Mondjuk nekem az a tapasztalatom, hogy amikor két fehér bőrű nevel egy cigány gyereket, akkor az nem tűnik fel senkinek. A legrosszabb esetben az óvodástársak szülei azt hiszik, elváltak a szülők, és a távoli apukára ütött a gyerek. Vagy azt, hogy spanyol vagy olasz vér csörgedezik az ereiben, amitől kifejezetten egzotikussá válik. A tálaláson múlik minden.
Otthon pedig a szereteten. És ezek a nagyon várt, szívben fogant gyerekek szerencsére van, hogy igazi otthonra lelnek, és megtalálják a szeretetet.
