Ó, azok a nagy fogadalmak, mi mindent csinálunk majd másképp a második terhességünk idején, mint az elsőnél! Hogy mi mindent csinálunk jobban, okosabban... Én például több pihenést, konkrétan alvást irányoztam elő, és kevesebb felszedett kilót.
Évekig meg voltam győződve arról, hogy amikor az első babámat vártam, nem voltam kívánós. Volt, hogy hirtelen megéheztem, de valahogy úgy emlékeztem, hogy ez azért nem volt egy szélsőséges érzés. Aztán a férjem egy napon nem bírta tovább az évek óta tartó hallgatást és felvilágosított, hogy de bizony. Emlékeztetett néhány esetre, mint például amikor a szilvásváradi kirándulás a mozgó édességárus keresésébe fulladt, mert az út elején megláttam őt, nagy taligájával és rengeteg nassolnivalójával, de akkor még ellenálltam. Aztán 10 perc múlva vissza kellett fordulnunk, mert akkor már 9 perce nem bírtam elszakadni a kókusztekercs gondolatától. Nem az a házi fajta volt ráadásul, hanem az a jó szappanízű, amit egyszer megkóstoltunk gyerekkorunkban és soha többé nem vágytunk rá, kivéve akkor, várandósan, szem elől tévesztve az árust. Órákig kerestük a taligát, mire végre meglett és jól megtömhettem magam azzal a műanyag borzalommal, még most is végig fut a hátamon a jeges borzongás az ízére gondolva, de akkor maga volt a mennyei manna. Azután azt is felidézte a férjem, amikor háromszor, sőt egy alkalommal négyszer is képes voltam sorbaállni a különböző bevásárlóközpontok különböző étkezdéinél mákosgubáért, mákostésztáért, mákoskifliért stb... (ezt hallva tűzte közbe a fiam négyévesen, fanyar arccal: „Ja, emlékszem, nekem meg az a sok mák mind a fejemre potyogott!”)
A hallottak hatására nagymamám sem bírta magában tartani az emlékeit, bár ő büszkén mesélte, hogy a palacsintájából egyszer tizennégyet ettem meg együltő helyemben, erre sem emlékeztem. De hittem neki, és akkor meg is könnyebbültem, áááá, szóval így jött össze 9 hónap alatt az a huszonakárhány kiló, hát a második babavárásnál majd másképp lesz. Vannak arról hiedelmek, hogy min múlik, mit kívánunk várandósan, de elég könnyen cáfolhatók. Mondják, hogy a kismama arra vágyik, amire szüksége van a szervezetének, de számomra elég nehezen felfogható, miért lenne hasznos a mák, illetve a cukor. Azt is mondják, hogy aki fiút vár az édeset, aki lányt, az sósat és savanyút kíván, de megszámolni sem tudom, hány ellenpéldát tudnék erre a bölcsességre, én két kisfiú édesanyjaként az első terhességemnél édeset, a másodiknál inkább sós dolgokat kívántam. És megint roppant egészségeset, vajas, párizsis zsemlét. Na ebből vagy hatszázat megettem a kilenc hónap alatt. De kevésbé bizonyult veszélyesnek, mint a mákosguba, mert ezúttal nem értem el 20 kiló pluszt.
Hiszünk a genetikának, hogy hajlamosak vagyunk a hízásra, hisszük, hogy a hormonok nem engedik, hogy elinduljanak lefele a kilók, és biztos, hogy nagyon különbözőek vagyunk alkatilag, de a történelmi visszaigazolások szerint ez leginkább a magunk számára gyártott vigasz, hiszen a világ szomorúbb részein akik nem esznek sokat, nem híznak terhesen sem, szoptatás közben sem, de ebbe most inkább ne is gondoljunk bele mélyebben. A világ vidámabb részein viszont azt tapasztalták a nőgyógyászok, hogy a fiatal korban elkezdett sport sokat segít abban, hogy szülés után hamar visszakapjuk leánykori alakunkat, vagy valami nagyon hasonlót, mert izmaink, bár a terhesség alatt sokat lazulnak, jóval hamarabb visszanyerik feszességüket, mint a sportot hajadonként nem kedvelő anyukáké.
A jó meleg nyáron született baba ugyanakkor nagy segítség azon anyukáknak, akiket feszélyez a túlsúlyuk. Főleg, ha van egy-két testvérkéje. Hiszen akkor garantált, hogy nincs idő tévé előtt nassolni, kényelmesen ülve ebédelni, heverészni, lustálkodni. Ugyanakkor az első hetek hasszorítója 40 fokos hőségben különösen hatékony. Az a néhány falat megmaradt reszelt alma vagy főzelék, amit állva, futva magába tud tömni a mama, nem nevezhető kalóriabombának. Aki pedig jobban szervezi az életét és jut ideje magára is, az talán egy kis sportot is be tud préselni a napjaiba.
Van aztán az, aki a terhesség alatt felszedett kilókat a szoptatás alatt nemhogy leadja, de túl is megy azon. Ne higgyük, hogy az olyan sokkal jobb! Egyik barátnőm teljes teljes ruhatárat volt kénytelen cserélni, mert a napi háromszori bőséges étkezés ellenére minden leesett róla, ami korábban jó volt rá – beleértve a húszévesen hordott farmerját. (Apropó, tudja valaki, hogy van az, hogy mi, nők hogy vagyunk képesek megőrizni olyan ruhadarabjainkat, amelyek csak a legextrémebb esetekben lesznek még jók ránk valaha is?!) Hogy mennyi időbe telt volna visszahízni erről a kóros soványságról, nem tudjuk, mert nem sokkal ezután újra terhes lett – és most szoptat...
Akár hízásról, akár fogyásról legyen szó, a lényeg, hogy terhesség és szoptatás alatt a bevitt ételek minőségére kell a leginkább odafigyelni. És ha közben megkívánunk egy jó mákostésztát (vagy többet), hát néha engedjünk a csábításnak. Ne feledjük: ha az anya boldog, a baba is az...
