Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egyáltalán nem növényekről lesz szó, hanem tényleg orrmanduláról. Illetve orrmandula-műtétről. Mert annak most van a szezonja, és nekünk megvolt.
Egyáltalán nem növényekről lesz szó, hanem tényleg orrmanduláról. Illetve orrmandula-műtétről. Mert annak most van a szezonja, és nekünk megvolt. Pedig szívesen kihagytam volna. Mert a kórház egy három és fél éves gyerekkel nem túl szórakoztató. Viszont tanulságos. Csak abban nem vagyok biztos, hogy volt értelme...
Füles
Szerencsére nem a féléves Jé volt az áldozat, hanem Eff. Kétségeim meg azért vannak, mert most, alig egy hónappal a műtét után újra középfülgyulladása van – tizenvalahányadszor. Pedig azért kellett az egész, hogy ne legyen több. Sima megfázással kezdődött, a gyerekorvos írogatott föl ezt meg azt, hümmögött, de semmi nem használt. Elvittük egy másikhoz, aki érdekes módon egyből a fülét a nézte meg. Középfülgyulladás, antibiotikum, és persze az új gyerekorvoshoz átjelentkezés.
Anatómiai sajátosság
Aztán a bölcsi rátett a dologra még egy lapáttal, mert mindenki beviszi úgy a gyereket, hogy az taknyos meg köhög. Nehéz hibáztatni őket, de akkor is. Úgyhogy az első évet nagyjából otthon töltötte. Aztán az ovi, hasonló indítással. Az utolsó alkalommal már tényleg aggasztó volt a helyzet, mert bármit mondtunk Effnek, visszakérdezett: „mit mondtál?” Úgyhogy eljött az idő. Ismeretség révén találtunk orvost, sikerült egész közeli időpontot megbeszélni. Csak addigra meg kell gyógyulni. Sikerült is, de akkor meg egy héttel elhalasztódott a dolog. Kihúztuk, nem esett vissza, úgyhogy mehettünk.
Ráhangolódás
A műtét előtt két nappal beadagoltuk Effnek a dolgok. Az egyik Tesz-vesz könyvben van egy történet egy Emma nevű kisnyúlról, akinek kiveszik a manduláját. Ez volt a segédanyag. Effet szerencsére nem kavarta nagyon fel a dolog. Azt is megbeszéltük vele, hogy igazi fiúbuli lesz, mert én végig ott leszek vele a kórházban, meg amikor felébred még Á- is ott lesz egy darabig, de aztán haza kell mennie Jéhez. Nem voltam kétségbe esve, de valószínűleg mégis én izgultam jobban, mint a gyerek.
Reggel fél nyolcra kellett menni. Nem gyerekkorház, de elvileg lett volna gyerekszoba. Csak nem volt hely, ezért felnőtt kórterem. A szokásos lepattantság, ami a körülményeket illeti, de amin a gyerekek bámulatos módon és szerencsére simán felülemelkednek. A szobában csak egy másik beteg volt, egy középkorú, elég szerencsétlennek tűnő alak, csecsemőfejnyi tumorral a nyakán. Eff elég kommunikatív gyerek, így egyből faggatni kezdte: „Hogy hívnak? Van gyereked? Van feleséged? Van kutyád? Nincs? Akkor mid van?”
Módosult tudatállapotok
Hálistennek nem sokat kellett várni, Eff volt az első műtét. Mielőtt a műtőbe viszik az embert, így a gyereket is, kap egy kis tablettát. Attól pedig elég furcsán kezd viselkedni, de közben látszik, hogy jól érzi magát. Eff is röhincsélt, össze-vissza beszélt, nézegette a kezét meg az árnyékokat. Vérbeli kispolgári elveket vallóan úgy terveztem, hogy majd velem próbálja ki élete első tudatmódosítóit. Nem jött össze. Aztán jött egy zöld ruhás ember, és elvitte a műtőbe. Mi meg vártunk. Nem sokat. Alig több, mint tíz perc múlva vissza is hozták. Félig-meddig magánál volt és sírt. Negyedóra múlva már lehetett vele beszélni, és akkor kapott ajándékot a bátorságáért. Á. pedig hazament, én meg maradtam.
Egy nap ketten, egy négyzetméteren
Eff nem kelhetett fel az ágyból. Vittünk be autókat, könyveket meg gyerekújságot, és játékkal ütöttük el a napot. Ez egész lazán hangzik, de egy lerobbant kórházi szoba kényelmetlen, folyton elgurulni akaró ágyán tartani egy aktív, három és féléves gyereket... A legizgalmasabb az volt az egészben, amikor kimentünk a folyosó végén – a nővérek ajánlása szerinti – tisztább, de amúgy szörnyen büdös és koszos WC-be pisilni. Szerencsére másnap korán reggel hazaengedtek minket.
Óriás bonszai
Végre otthon és végre elmondom, miért ez a fura cím. Hát azért, mert kábé olyan, mint amilyeneket folyton mondogattunk Effnek: futhatsz, de csak lassan, halkabban kiabálj, finomabban vadulj, visszafogottabban tombolj. Mert műtét után így kell. Két hétig. Pedig ez kognitív disszonancia. Vagy szimplán baromság, mint az óriási törpefácska.
Mindenesetre végigcsináltuk. Előre betáraztam filmekből, üljön egész nap a tévé előtt, kivételesen. Most meg reménykedünk persze, mert állítólag a műtét hatása néha csak hónapokkal később érvényesül. Meglátjuk.
