Folytatódnak a különleges kisfiú, Gibson és bébiszitterének kalandjai...
Este 9 óra van. A szülők éppen moziban vannak. Gibson eléggé zokon vette ezt az „árulást”, felháborodottságának hangot is adott. Keserves zokogásban tört ki, miután Sheiláék elmentek.
Csak randalírozott, nem tudtuk megállítani - 2. rész
Szerencsére egy kis meseolvasás feledtette bánatát, hogy szülei „álnok” módon az este folyamán még 2 órára rám bízták. Már a múlt héten is tervezték, hogy egyik este „kirúgnak a hámból”, de akkor lett beteg az apróság.
Gibson nagyon szereti, ha olvasok neki. Ha egy könyvvel a kezemben meglát, bármilyen tevékenységet képes pillanatok alatt felfüggeszteni, odavonszol a legközelebbi ülőalkalmatossághoz, az ölembe kucorodik, és jöhet is a mese. Miután felolvasom neki, kikapja a könyvet a kezemből, és ő is felolvassa még egyszer. Rengeteg könyve van, és az a vicc, hogy az összeset szinte már kívülről fújja. Múltkor az anyukájával egy használt cikk kereskedésben több órán át új mesekönyveket válogattunk.
A második hét végére azt hiszem, kezdem jobban megismerni Gibsont. Túlzott elevensége mögött, ami az óvoda előkészítőben és a könyvtárban mutatkozott, több ok is állhat. Egyrészt próbálgatja, meddig mehet el nálam, másrészt pedig rájöttem, hogy korához képest néhány dologban előrébb jár a többieknél. Nem csoda, hogy nem köti le teljesen a figyelmét az előkészítőnek az a része, amelyben a kicsik a hónapok neveit ismételgetik.
Ma délután, miután rekord sebességgel sikerült a babakocsiba ültetve 27 és fél másodperc alatt elaludnia, míg odaértünk a tőlünk ötpercnyire található előkészítőbe, nem volt feldobva az ötlettől, hogy odaérve felébresztettem. Megértem. Ehhez mérten a legkevésbé sem érdekelte, hogy mások a szőnyegen ülve várják a megszokott rutin szerint az időjárás, a hónapok, napok neveinek ismétlését. Ő hátrament a homokozó játékokhoz, és lelki békéjének visszaállítása céljából szopni kezdte az ujját. Közben a másik kezével a homokozóban tologatta az autókat. Először próbáltam meggyőzni, hogy jöjjön velem és üljünk le a többiekhez. Sikertelenül.
Majd hallva, hogy játszás közben ő ugyanúgy mondogatja a többiekkel a mondókákat, úgy döntöttem nem piszkálom. Őt már nem köti le ez a feladat. Sokkal több kihívásra van szüksége. Természetesen néhány szabályhoz meg kell tanulnia alkalmazkodni, ezért, ha ezek ellen ágál, keményebben lépek fel én is és az óvó néni is.
A foglalkozás végén rendhagyó módon a kicsik a szemközti öregek otthonába látogattak, ahol egy bűvész próbálta elkápráztatni őket. Gibsont valamiért megint nem sikerült...nála nem jön be ez a varázslós téma. Tíz percig tartott a nyugalma, majd elvesztette. Ezek után én is.
Felkaptam, kivittem, ahol azonnal megnyugodott. Ezt követően három órán keresztül sétáltunk a város csendes, szebbnél-szebb családi házai, parkjai és egy erdő mellett. Ő azért nem feledte, hogy egy alvással még lógok neki. Miután minden egyes mókust, sirályt és egyéb madarat meglátva megálltunk és alaposan megfigyeltünk, Gibson kényelmesen hátradőlt és elaludt. Jó volt nézni, ahogy a máskor izgága, egy percig sem nyugvó kisfiú, békésen szendereg az avarillatú, őszi délutánon. Most picit irigyeltem is. De csak hallgattam.
Toltam tovább a babakocsit, aztán lassan éreztem, hogy a nyugalom engem is megszáll. Visszagondoltam az elmúlt két hetemre. Csak tizenöt napja, hogy mindenkitől elbúcsúztam otthon. Akkor vészesen közelinek éreztem az indulás időpontját. Amikor az ember kilép a saját otthona ajtóján, majd belép alig 13 óra múlva egy másik földrész, idegen családjának kapuján, nyakába zúdul egy új világ. Az időt innentől máshogy érzékeli az ember. Mintha már hónapok óta itt lennék. Minden utazás előtti emlékem olyan távolinak tűnik. ..
Még egy órán át ballagtunk így, babakocsistul, Gibsonostul, keresztbe-kasul az utcák rengetegében, mikor egyszer csak látom, hogy egy kis sapka mozgolódik a kocsiban. Felébredt. Nem sokkal rá, közölte velem, hogy „ÓRIÁSI ötlet volt tőlem, hogy elmentünk sétálni” J.
Most egyébként mesét néz. Ilyenkor este szabad neki, meg reggel ébredéskor. Szerencsére nem ez az egyetlen dolog, ami érdekli. Viszont annak ellenére, hogy bizonyos dolgokban kortársaihoz képest előrébb jár, csak félig szobatiszta. Azért félig, mert csak pisilni jár a bilijébe, illetve dobozába. Mert neki az van. Egy doboza. Jól zárható, (ami nem árt). Viszont ő a nagydolgát nem itt végzi el. Mikor rájön a szükség, odahozza a pelenkáit, amiből egyet rá kell adni. Ilyenkor már könnyeznek a szemei és arca színe is megváltozik. Ezután bemászik a két kanapé közé, ahol a diffenbachiák és egyéb növények társaságában, „alkotó” pozíciót vesz fel. Hogy közben még csak véletlenül se unatkozzon, kigyomlálja a gazt a virágcserepekből, feltúrja a virágföldet, majd a sarokból előmászva, apró fekete kézlenyomatokat hagy a fehér szőnyegen.
Ilyenkor már nem csak látható, de érezhető nyoma is van tetteinek. Elég diszkrét az egész művelet, úgy látszik azt már ő is érzi, hogy ehhez kell egy kis privát tér. Most próbáljuk meggyőzni, hogy változtasson ezen a szertartáson.
Viszont most mennem kell...Gibson megjelent egy pelenkával a kezében. Hív a természet!
