Az érintés hatalma

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Érintés: bababőr, pelenka, masszázs. Előadással egybekötött termékbemutatón jártunk

Tegnap délelőtt a kisgyerekek igényeire is odafigyeléssel berendezett Briós Kávézó adott kellemes otthont annak a Pampers pelenka termékbemutatónak, amelyet az érintés fontosságáról szóló beszélgetés kísért. A beszélgetést Szily Nóra moderálta, a terméket Jánky Györgyi mutatta be, a rendezvény előadó vendégei Dr. Körmendy Miklós bőrgyógyász és Némethné Gregor Judit védőnő, babamasszázs-tanfolyamvezető volt.

A babapopsi betegségei és a helyes pelenkázás

Dr. Körmendy Miklós gyermekgyógyász, bőrgyógyász szakorvos előadásában hangsúlyosan kiemelte azt a hazánkban is érzékelhető javuló tendenciát, amely szerint az utóbbi években – a számos jó minőségű babaápolási termék, illetve az eldobható pelenkák megjelenése óta – számottevően csökkent a csecsemőkorú (pelenkakiütés vagy a babapopsi gombás fertőzése miatti) gondozottak száma.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kisbabák bőre vékony, zsírszegény, de vízben gazdag, a mirigyek működése még tökéletlen, így eleve hajlamosabb a fertőzésekre, hólyagképződésre. A pelenkakiütés a legtöbb esetben ott keletkezik, ahol az anyag a legszorosabban érintkezik a kisbaba bőrével. A vizelet és a széklet miatti felázás lúgos kémhatást idéz elő, amely szintén lehetővé teszi a kiütések, gombás fertőzések megjelenését. Az antibiotikumos kezelések, a fogzás, illetve a hasmenés mind hajlamosító tényezők. Olykor ekcéma is keletkezhet a pelenka irritáló hatása miatt – mondta el a doktor úr.

A bőrgyógyászok számára egyértelműen, ránézésre világos, hogy a popsin pelenkakiütés vagy gombás fertőzés tünetei láthatók-e. A laikus is képes lehet megkülönböztetni a kétféle problémát: ha a szélükön hámlás jeleit mutató foltok a végbélnyílás környékéről terjednek, akkor gombára gyanakodhatunk, amely gyakran a szájpenésszel együtt jelenik meg a baba bőrén.

A megelőzéssel kapcsolatban a doktor úr a helyes pelenkázás 4 alaplépését vázolta:

1. Gyakori pelenkacsere (egészséges gyereknél ez napi 5 alkalom, lehetőleg a vizelet- vagy székletürítés után)

2. Jó minőségű pelenka használata

3. Babaápoló krém használata

4. A popsi szappanos, langyos vízzel való mosását követően óvatosan, elölről hátrafelé kell törölgetni. (A kendővel is.)

A Pampers Premium Care tesztelése

Jánky Györgyi – maga is többgyermekes anyuka – látványos és meggyőző módon tesztelte a szuperpelenkát, minden idők legvékonyabb, legkényelmesebb pelusát. Miután megcsodáltuk a valóban nagyon vékony nedvszívó betétet, 3 dl vízbe (mintegy fél decivel túlbecsülve a kisbabák egyszeri ürítési adagját) áztatott egy kibontott pelust. Egy perc múlva kezünkben foghattuk a 30 dekányi, száraz pelenkát. A résztvevők mindegyike ajándékba is kapott egy csomagot az új termékből.

Mi nem masszírozunk, hanem a szülőt tanítjuk masszírozni

Némethné Gregor Judit a babamasszázs indiai eredetéről beszélt. Egy amerikai lány hozta át a kontinensről azt a módszert, amelyet egy nepáli árvaházban, az árvákat gondozó 12 éves kislányoktól megtanult. Az indiai kultúrában természetes módon alkalmazzák a masszírozás technikáját mind a gyógyászatban, mind a kötődés elősegítésére. A védőnő arra hívja fel a figyelmet, hogy az érintést, a masszázst már a várandósság alatt is el lehet kezdeni. Kisbabáknál a hasfájás csökkentésére, vagy az élettani folyamatok serkentésére vagy akár beteg, száraz bőr esetén, sőt viszketésre is hatékonyan alkalmazható ez a holisztikus gyógymód, amelynek elterjedése egyfajta gyógyászati szemléletváltozást is tükröz.

Némethné Gregor Judit hangsúlyozta, hogy a babamasszázs nem pusztán a babának jó, hanem a szülőnek is, hiszen egy olyan intim hangulatot teremt ezzel, amely pszichésen rá is kedvező hatással van. A szorosabb kötődés és megismerés mellett egy oxitocin nevű nyugalmi hormon is termelődik abban, aki a masszázst végzi. A babamasszázsról az egyik legfontosabb információ az, hogy semmilyen negatív hatása nem ismert.

A babamasszázst babaolajjal végezzük, a megfelelő technikákat okleveles szakembertől tanuljuk meg!

Az érintés fontossága

A bőr, az érintés közvetítője az az érzékszervünk, amely legkorábban alakul ki, és amely nélkül biztosan nincs élet. A bőr a legalapvetőbb kommunikációs csatorna.

Az egészséges pszichés fejlődéshez (a szociális érzékenység és empátia, vagyis az EQkialakulásához) gyakorlatilag nélkülözhetetlen fontosságú a pici kortól a bensőséges intimitást, a szeretet kifejező fizikai érintés, simogatás.

A facebookon blogverseny indul, amelynek keretében posztokat várnak az érintés fontosságáról.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

gnu
gnu
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.