Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Tartozom egy vallomással: nem kedvelem a csecsemőket.
16. hét
Kicsit “öregen” veszem át a stafétabotot, ez a tizenhatodik hetem. Az első harmadom átlagosan telt, inkább könnyebben, mint nehezebben. Bizonyos dezodorok szagától azonnal elkapott a hányinger. Néha délutánig nem tudtam enni az émelygéstől. Viszont egyetlen alkalommal sem hánytam. Időnként harmatgyenge voltam, vánszorogtam, de leginkább csak ültem vagy feküdtem ilyenkor. Na és persze a hangulatingadozások!
Komplett badarságokon húztam fel magam. Összevesztem a fél családommal. Ordibáltam. Máskor meg elővett az értelmetlen sírás. Még jó, hogy nem ez az első terhességem, egyébként meg lettem volna magamtól ijedve.
A második trimeszter határa elég pontosan érzékelhető volt: szinte egyik pillanatról a másikra megszűnt a hányinger és elkapott a hullámokban feltörő energiatúltengés. Az a fajta, amikor azért inkább átlakberendezem a házat, mint hogy takarítsak, de azért az utóbbira is sort kerítek időnként. Most ebben a legszebb korszakban vagyok. Vége a kezdeti kínlódásnak!
Kispicurom tervezett gyerek, akárcsak három idősebb testvére. Mivel az életemet nem szabja meg családtervezést tiltó (nehezítő) ideológia, ezúttal utoljára vagyok terhes. Pontosan négy gyereket szerettünk volna. S mivel nem vagyunk mai csirkék – se én, se a férjem –, az is tudatos döntés volt, hogy a gyerekeink sűrűn, tizennyolc-huszonkét hónap különbséggel érkezzenek. Szerencsénk van! Eddig minden tervünk összejött, nem kavart be előre nem látható probléma. Szívből remélem, hogy Negyedikünk is egészségesen, időre fog megszületni!
Tartozom egy vallomással: nem kedvelem a csecsemőket. Mit jelent ez? Ha meglátom más pici babáját, nem érzek ellenállhatatlan kényszert, hogy magamhoz öleljem. Őszintén meg tudom dicsérni, de nem ér a szememben többet a mellette álló idősebb tesónál. Ez nem gonoszság a részemről, csupán adottság. Nem vagyok ösztönanya. Nincs bennem nosztalgia a gyerekeim bébikora iránt. Pindur korukban sokat szeretgettem őket, de alig vártam, hogy megnőjenek! Engem a fejlődés nyűgöz le. Az a folyamat, ahogy a háromkilós nyekergő meleg húscsomagból napról napra kibontakozik az Ember. Ez semmihez sem hasonlítható élmény!
Hát ez az oka annak, hogy tőlem nem fogsz olvasni rózsaszín ködfelhős áradozásokat a terhességről. Bízom benne, hogy érdekes és megvitatandó dolgokat igen; valamint bátorságot nyersz abból, hogy másnak még negyedszerre is van bőven küzdenivalója.
AMK
